Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Minden áron?

A legfőbb megtévesztés, hogy azokhoz tartozhatsz, akik küldenek, s nem azokhoz, akiket küldenek

Hányszor láttuk már ideig-óráig győzelmükkel hivalkodni a förtelmes szemfényvesztőket, akik mindig a mások bőrét viszik a vásárra. Nemritkán, hogy a sajátjukat mentsék. Vagy csak éppen, hogy a pecsenyéjüket sütögessék. S még rosszabbak, akik cinikus tudatossággal saját megszállottságukat kergetve kerítik be s fogják pórázra a gyanútlan emberek lelkét. Nem is puszta önzés ez, rosszabb annál: tudatos ártó szándék, félrevezetés, szélhámosság.

Felismerni felismerjük már sokan az ilyen ebadtákat – szépen le is írták nagy művészek a sokféle Cipollát –, de volt már úgy sokszor, hogy mégis felülkerekedtek, megfélemlítettek, megaláztak. Megbabonáztak. Kevéssel vagyunk az előtt, hogy megint megtörténjen. Talán sokan fel sem fogják, milyen kevéssel. Mert aki a mások bőrét viszi a vásárra, birtokolni akarja a gondolatait is. Nem engedheti, hogy érveljen, hogy érvei nyomán ujjal mutogassanak rá: „Meztelen a király!” A nagy szemfényvesztő most azon dolgozik, hogy jobban féljünk a békétől, mint a háborútól.

A rettenetes világmegváltók, világrendgyártók, világuralomról álmodók – miként a gazdasági válságok, járványok, háborúk, éhínségek –, újra és újra felütik fejüket, előbújnak, megjelennek, fecsegnek, uszítanak, izgatnak, áttörnek, hazudnak, pusztítanak. Mi meg ellenállunk – először még mosolygunk is –, aztán megdöbbenünk, s bizony előfordul, hogy sokan a bűvkörükbe kerülünk.

Így lehet, hogy a szemfényvesztők időről időre kiutasítják a világunkból – legalábbis az általuk felfogható részéből – a józan megfontolást, morált, békét, megértést, tiszteletet, harmóniát. És valahogyan mindig úgy van – s ma is így van –, hogy a válságok, járványok, háborúk és éhínségek kéz a kézben járnak, mert hisz egy a forrásuk: az önzésnek olyan cinikus foka, amely megtagad minden értéket, szépséget. Hasznot remél, s nem is csak feltétlenül a szónak „profit” értelmében, bár a mozgatórugók közül ez az egyik legfontosabb. De nem az egyetlen. Érvényesülési hasznot, hatalmi hasznot, egyéni hasznot, pöffeszkedő hasznot is.

A legveszélyesebb, hogy a mások bőrét vásárra vivők kínálnak is valamit. Valamicskét a haszonból. A legfőbb megtévesztés, hogy azokhoz tartozhatsz, akik küldenek, s nem azokhoz, akiket küldenek. Mind azt hiszi, aki ebbe a csapdába lép, hogy megéri csatlakozni. A legtöbben közülük cinikusak, velük könnyebb. Itt az életed, aztán vége. Nincs tovább, nincs elszámolás.

Élvezz és kínlódj, amennyit bírsz. Igyál, egyél, amennyit bírsz. Gyűlölj, káromkodj, bánts, alázz, hatalmaskodj, ahogy csak bírsz. Tagadj meg, nevess ki, üss arcon mindenkit, aki másként gondolkodik. Ahogy csak bírod. Valaki fizet érte. Valami jár érte. Mondom, velük könnyebb, mert észre sem veszik, hogy már itt, e Földön beárazták magukat a pokolra. Pokol az életük, gyötrelem, mert mindent csak érdekből tudnak tenni. Az ő gondolatvilágukat nem kavarja fel semmi erény. Nincs megingás, hisz az egész élet egy nagy szemfényvesztésben telik el.

Nehezebb azokkal s azoknak is, akik valahogyan érzik, hogy lehetetlen és természetellenes, hogy az ember csak anyag. Ők eldöntik, hogy miben s mikor higgyenek. Mérlegelnek. Válogatnak. Van Isten? Nincs Isten? Egyszer van, máskor nincsen. Ha így nézem, ha úgy nézem. Becsukom a szemem, hátha Ő sem lát. S most látom Őt, de magamon át. A van vagy nincsen urat. Ők hiszik, hogy joguk van mások bőrét a vásárra vinni.

Hitükkel igazolják tettei­ket. Sokszor gyilkos tetteiket. Ők azok, akik lecibálnák az Istent a saját garnizonjukba, repertoárjukba, színházukba. Ők azok, akik mások bőrére hisznek a Gondviselésben, az ideológiában, az okkultizmusig eltompult elmefelbomlásban. Ők harcolnak átszellemült tekintettel mások utolsó leheletéig. Hátha megmérhető a távozó lélek, hátha felhasználható. Ezek jutottak el a test örökkévalóságának tanáig – régebben írtam róluk e hasábokon, főleg oroszok voltak –, és ezek hitték, hogy ennek az őrült képzelgésnek a propagandaértéke elnyomja a kripták szagát.

Kár lenne tagadni, hogy ez a szemfényvesztő Hegemón s követőinek mindkét csoportja itt van velünk ma is. Látom. Majdnem azt mondanám: mindenki látja. Csak éppen most állt elő megint olyan helyzet – emberöltőnyi idő után –, hogy itt egy Cár, ott egy Főtitkár, amott egy Fáraó is hasonló erővel és ambícióval jelentkezik. Ez eredményezett egyfajta növekvő agresszivitást, s ezért kellene – dehogy kell! – választanunk közöttük. Az agresszivitás állandóan jelen volt eddig is. Az elmúlt harminchárom évben is. De az erőviszonyok sokáig egyenlőtlenek voltak. Más a helyzet ma. Legalábbis változik a helyzet. Rémisztő is: az euroatlanti degenerálódás, az orosz elszabadulás és a sunyi kínai furfang üli torát. Akárhogy is, nincs béke, s amíg nem lesz, megoldás sem lesz.

Sem jó, sem kevésbé jó, sem semmilyen. S már ez is összezavar. Mert hisz a rossz megoldásokról mi magyarok sokat tudnánk mesélni. Ha hamar nem lesz béke, mégoly hamar a háború is egészen más léptéket kaphat. Ha már túl sokba került, minden áron győzni kell. Minden áron? Ízlelgessük egy kicsit ezt a korty igazságot. Minden áron? Az Istennek, embernek szörnyű jövendője ez. A Teremtő nem függ tőlünk, de mi, az emberiség elárvultságunkban nélküle láthatólag elviselhetetlenek vagyunk. S mi lesz, ha az Isten úgy elszomorodik, hogy végleg elfordítja a tekintetét, s leveszi a kezét elfajzott teremtményéről?

Lélekben a pokolba kívántam a nemzeti szocialistákat, a német megszállókat, a kommunistákat, a szovjet megszállókat; ötvenhatos srác voltam, Koreában még lelkes is, Vietnamban már kevésbé; annak örültem, amikor kimentek az oroszok, és nem jött be más; egyáltalán nem szimpatizáltam Szaddám Huszeinnel, Khomeinivel, Kadhafival, a tálibokkal, de a bőrömön át éreztem az iraki, afganisztáni, líbiai, szíriai poklot. Nem is értettem, és nem is értem, hogyan bírták ki az emberek. Hogyan bírták ki nagyapámék az előző századot.

Láttam a szabadság (demokrácia) nevében napalmmal és minden létező fegyverrel pusztasággá tett réteket és porig rombolt városokat. És érzem most is az elviselhetetlen állapotot ott az Azovi-tenger és a Dnyeper táján. Semmi tolakodó okoskodás. Megint a földdel egyenlővé tett városok. Álerények. Álértékek. Áligazságok. Menekültek, táborok. Most oroszok, ukránok. A katonákat, fegyvereket küldők vonásaiban felismerem a múltat. A szemfényvesztést, a mások bőrét vásárra vivők gőgjét. A legrosszabb népboldogító grimaszokat. Megjátszott erkölcsöket. Kielégíthetetlen hiúságokat és étvágyakat. Hát újra?

Akik olvassák e rovatot, tudják, hogy többször érzékeltettem a semlegesség értékeit. Jól melléfogtam, látszik. Csak annyi kellett volna, hogy Ukrajna semleges legyen – ne ellenséges az oroszokkal. Igaz, ehhez például engedélyezni kellett volna az orosz nyelv használatát. Esetleg autonómiát kellett volna adni néhány orosz többségű területnek. Nem sikerült. Ellenségeskedés kezdődött. Aztán háború. Nem 2022-ben, 2014-ben. Nyilván, ha a spanyol Katalónia szomszédos egy százmilliós katalán állammal, ott is másképpen alakulnak a dolgok 2017-ben. (Mert a katalán parlament deklarálta a függetlenséget.

A döntés aktív résztvevőit súlyos börtönbüntetésre ítélték, 2021-ben szabadultak, kegyelemmel.) Koszovó helyzete is másképpen alakul. Most Finnország és Svédország (!) készül feladni semlegességét, a NATO-ba tartva. (Úgy érzem, Koszovó is bejelentkezik hamarosan.) Moszkva (és Szerbia) szemével: az ellenséghez csatlakozik. Az oroszok Közép-Ázsiában keresgélnek, de lehet, hogy Belgrádig is ellátnak. Közben a Szovjetunió kommunisták nélküli visszaállításáról ábrándoznak. Ennyit a semlegességről és az autonómiáról. Csak még az osztrákok meg ne bolonduljanak, mert az ő semlegességüket Oroszország garantálja. S hát az út oda rajtunk át vezet.

Miért van az az érzésem, hogy ennek a történetnek a végén Cipolla lövi fejbe Mariót?

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

Egy kis nyelvészkedés

ĀGárdonyi Géza Egri csillagok című regénye Magyarország legkedveltebb könyve lett évekkel ezelőtt egy televíziós műsor eredményeként

Kerékgyártó György

Kerékgyártó György

Ki van otthon?

ĀNem látta a Mézengúz című animációs filmet sem az ATV híradójának csapata, sem az a néhány ember, aki itthonról vagy külföldről a Baranya megyei Köblénybe akar beköltözni