Kő András

Vélemény és vita

Egy levél margójára

„Hétfő. Ma este adjuk át Lisztnek a serleget, a feleségemnél. Kérem, bizonyosan jöjjön el. Széchenyi.” A fenti levelet Nemeskéri Kiss Pálné Csapó Idának írta a gróf 1840. január 27-én Pozsonyban

A dokumentumot – egyebek mellett – 2022. június 3-án a Hereditas Antikvárium árverésbe bocsátja a Festetics-palotában, egymillió-ötszázezer forintos kikiáltási áron. Nemeskéri Kiss Pál jómódú földbirtokos volt, felesége, Csapó Ida alapította a miszlai óvodát Tolna megyében, az elsők egyikét az országban. A szépségéről és kiváló szelleméről híres honleányt emlékíróként tartja számon az utókor, számos kortársa, köztük Kossuth és Széchenyi megbecsülését is kivívta.

Ismeretes, hogy Széchenyi és Liszt többször találkozott. A zeneköltő tizenhat év eltelte után, 1839. december 18-án érkezett Pozsonyba, és mindjárt az első napon felkereste a grófot. „Mily öröm és végtelen szerencse, hogy ismét drága honom földjére léphetek” – áll egyik levelében. Mit nem adnánk, ha Széchenyi és Liszt beszélgetéséből valamit is visszakapnánk! Csak néhány morzsácskát a két nagy elme ragyogásából, áramló szavaikból, amelyeket idézhetnénk évfordulókon vagy szürke hétköznapokon, zenehallgatás közben vagy tanári katedrákon.

Hányszor olvastunk arról, hogy amikor Napóleon Erfurtban megpillantotta Goethét, így kiáltott fel: „Voilà un homme!” Íme, egy ember! De arról, hogy miképp fogadta Széchenyi Lisztet, semmit nem tudunk. Mit mondhatott neki először? „Ön az a hazánkfia, aki zenéjével oly magasra emelte szegény honunkat.” Ez nem hangzik rosszul. Ez hihető. „Boldog vagyok, hogy a teremtő megadta nekem e találkozást!” – felelheti Liszt, miközben nem kéz a kézben, hanem kart karba öltve állnak egymással szemben.

„A tehetség a csendben formálódik – idézheti a gróf Goethét –, a jellem a világ forgatagában. Ön egyiknek sincs híján.” Liszt filozofikus: „Az én zongorám az nekem, ami a tengerésznek a fregattja, ami az arabsnak a paripája, még több talán, mert a zongora idáig én voltam, az én szavam, az én életem: bizalmas letéteményese mindannak, ami ifjúságom legégetőbb napjaiban háborgott agyamban…”

Hosszú percek után engedik csak el egymás karját, magukat kényelembe helyezendő. Milyen nyelven társalognak? Liszt anyanyelve a német, de ha magyarországi koncertjein megszólal a pódiumon, vagy egy lakomán köszöntőt mond, franciául fogalmaz. Széchenyivel mégis tán németül beszél. A gróf megköszönheti Lisztnek a Bécsben adott árvízi koncerteket, amelyek bevételével a pesti árvízkárosultakat segítették. Liszt elmondhatja, amit egyik levelében is leírt: „Mit tehetek értük? – kérdeztem magamtól. (…) Ezek az izgalmak, ezek a fellángolások födözték fel számomra a »haza« szó jelentését.”

Liszt és Széchenyi utolsó együttlétének napja 1840. január 27., tehát az a nap, amikor a fenti levél fogalmazódott Csapó Idának. „Este nálunk Liszt egy aranykelyhet [kap]” – áll a naplóban. A kehelybe belevésték a 12 adományozó hölgy nevét. Liszt meghatottan köszönte meg az ajándékot, és kijelentette: e pohárból csak nektárt inni méltó, és más itallal soha nem fogja profanálni a drága kincset.

A búcsú perceiben az jut a gróf eszébe, ami a naplóban is olvasható: „Ő: absolument comme une statue au ligne”, azaz teljességgel szobortermetű…” Élettársának, Marie d’Agoult-nak írta a zeneköltő: „Széchenyi, Batthyány, Bezerédj és többen mások olyan szívélyességgel fogadtak, amelyről Franciaországban fogalmuk sincs az embereknek.”

(A szerző újságíró)  

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Relatív romák

ĀFricska. „Mi az, hogy romák? A cseh hatóságok honnan tudják ezt? Bőrszínről? Viselkedés alapján?” – kérdezi Bencsik Gábor a Facebookon, elsöprően jogosan

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Életösztön

ĀHiába, nem tudok mentesülni a körülményeimtől. Pedig talán meg lehetne próbálni. Ott van az a ház. Kőből épült, nagy telekkel. Egy szoba, alighanem konyha sincs. Inkább olyan présházféle