Éhes proletárok

Így aztán kapott is hideget-meleget a jobboldali szavazótábor. Volt ostoba, fogatlan, kövér, tanulatlan, tán még cigány is, minden jelzőre mégsem emlékezhetünk. A siratókórus tagjainak tág tere nyílt és nyílik a mai napig arra, hogy ott mondják el a szavazásról és annak résztvevőiről a véleményüket, ahol csak akarják, hiszen ebben a fékevesztett diktatúrában számos alkalom kínálkozik erre.

Még Paul Lendvai úrról is megtudhatjuk, miképp is búslakodik Bécsben, mert ily komor hangulatot, mint amit ma lát Magyarországon (Bécsből!), ötven éve nem látott. Sajnos sirámából nem tudtuk meg, hogy hol, melyik utcasarkon, avagy melyik barátjánál észlelte ezt a komor hangulatot, mindenesetre abban egyetérthetünk vele, hogy a világ mai állása sok örömre és felhőtlen hangulatra nem kínál okot.

Bár a siratókórus tagjait ezekben a napokban azért némi öröm is érte: például baloldali győzelem Szlovéniában és a franciáknál. (Utóbbiaknál apró kis események tarkították a győzelem felett érzett örömöt, például ismét papot próbált meggyilkolni valami szegény „menekült”. )

No, de térjünk vissza a kizárólag csak a hatalomra éhes újproletárokhoz! Ők semmiképpen sem hasonlítanak a régi proletárokhoz. Akik közül sokan tényleg folyton éhesek voltak, és közülük rengetegen nem a hatalomra voltak éhesek. Hanem élelemre. Mai hataloméhes és demagóg proletárjainknak megvan a betevő falatjuk. Kaviár, sonka, kolbász, töltelék. S ennél még sokkal többjük is van, tudjuk jól. Váljék egészségükre! Ám ami a lényeg: legfőbb vágyuk mindennek az élére állni, a hatalmat birtokolni. Mindenáron. Ugyanők azok, akik nemrég még a múltat akarták végképp eltörölni, jó néhányan a saját múltjukat (azaz saját gazemberségüket). Többeknek – sajnos – sikerült is.

Hajdanán, valamikor az úgynevezett rendszerváltozás idején több történésztől, talán még politikusoktól is hallottuk, hogy nincs már proletár, mert az emberek többsége ma már szerte a világon nem ipari munkásként él és dolgozik, hanem alkalmazott, szolgáltató, kisvállalkozó és a többi. Így persze a proletárdiktatúra fogalma is úgymond halálra van ítélve. Logikus magyarázatnak tűnt, ám – ilyen a nem létező véletlen – a minap kezembe került egyik kedves kollégámnak, Mezei Károlynak a Molnár Tamás történész–filozófus professzorral több mint másfél évtizeddel ezelőtt készített interjúja. Mint nyilván sokan tudják, a professzor az Amerikai Egyesült Államokban élt, és ott is halt meg 2010-ben.

Nos, ebben az interjúban a professzor úrtól azt hallhattuk, hogy a történelem proletárdiktatúráról szóló fejezete cseppet sem ért véget. S így folytatta: „A proletár szó jelentéstartalma változhat. Néhány éve Seattle városában már jelentkezett az »új proletariátus«, vagyis azok a tüntetők, akik részt vettek a kizsákmányolás elleni demonstrációban. Nem kell ahhoz kormosnak, mocskosnak lenni, hogy az ember proletár legyen. Ezek a jól öltözött urak és hölgyek, a tüntetők, bár nem esztergályosok vagy kazánkovácsok, átveszik az eddigi proletár magatartást, jelszavakat, és keményen harcolnak az utcán, mint ahogyan annak idején a munkások tették ezt. Mi ez, ha nem egyfajta új osztályharc? Igaz, nem a munkásság nevében, hanem – mondjuk – az ökológia nevében vagy az igazságosabb elosztás nevében.”

Tehát, elfogadva, hogy az életünkben használt fogalmak tartalma valóban sokat változik, így változott a proletariátusról alkotott nézetünk is, azt feltétlenül hozzá kell tennünk, hogy egy valami cseppet sem változott. A hatalom-éhesek hada! Ők mindenfajta új osztályharcot, legyen az kizsákmányolás elleni sárgamellényes tüntetés avagy a mesterségesen kreált, covidvírus elleni tiltakozás, netán egy nekik nem tetsző nemzeti ünnep megtartása (2006. október 23., Magyarország és a gyurcsányi rendőrattak), kegyetlenül igyekeznek megtorolni. Avagy – mert ilyen is van – demagóg módon élére állni a tiltakozásoknak, harcoljanak bármiért vagy bármi ellen is a tüntetők, lényeg, hogy nekik, a „globalista újproletároknak” hasznuk vagy hatalmuk származzék belőle. S akkor megnyílik a lehetőség arra, hogy a demokrácia és a demokratizálás, valamint a globalizáció hamis jelszavával mindent és mindenkit maguk alá gyűrjenek.

Majd elfelejtettem, hogy Molnár professzor úr még azt is mondta, „a globalizmus épp úgy el fog tűnni, mint ahogy eltűnt a Római Birodalom, a Tibeti Birodalom vagy mint a marxizmus”.

Vajon mit mondott volna még, ha tudomást szerez arról a magyaroknak szóló, a választás után hallott intelemről, miszerint „legyetek Gyurcsányok, akarjatok Gyurcsányok lenni”?

(A szerző újságíró)