Boros Imre

Vélemény és vita

Háború, szankciók, veszteségek, új világrend

A szankcióknak a szabad piachoz semmi közük, ezek a hadviselés gazdasági részét jelentik, tehát már régen gazdasági világháború folyik

Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ha egy állam egy másik szuverén állammal szemben háborút indít, a cselekmény minősítése agresszió. Ezt így értelmezi az ENSZ is, és ennek megfelelően járt el a világ békéje és biztonsága érdekében. Összeült a Biztonsági Tanács, és szavazott az ügyben a közgyűlés is. A szavazatok azonban meglepő újdonsággal szolgáltak. Legutóbb, amikor a Szovjetunió bevonult Afganisztánba, felháborodás és elítélő magatartás jellemezte a nemzetközi közvéleményt, így az ENSZ-et is.

Az orosz–ukrán háború ügyében ennél sokkal árnyaltabb a fogadtatás. A Biztonsági Tanács ülését a nyugati felek kérték, tehát az Egyesület Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország. Ezen országok az oroszokat agresszornak nyilvánították, Oroszország ez ellen vétót emelt, az ötödik állandó tag, Kína tartózkodó szavazatot adott le. A két évre választott, nem állandó tíz bizottsági tag közül India és az Emirátusok is tartózkodtak. A közgyűlésben is volt öt ellenszavazat és harmincöt tartózkodás, köztük hatalmas méretű és lélekszámú országoké. Az ügy agresszióként történő elítélésében messze nem jött létre nemzetközi konszenzus. Ha a világ össznépességét is alapul vesszük, talán még többség sem. A világ tekintélyes hányada a háború miatti felelősségben társfelelősként kezeli Ukrajnát.

A szoros értelemben vett Nyugat az ügyben élesen szembekerült a Nyugathoz nem sorolható, de nem tömbösödött országokkal. Az ENSZ-beli szavazások előre vetítették azt az állapotot is, hogy a világ Oroszországgal szemben majd a szankciókat alkalmaz. Az Egyesült Államok és az Európai Unió ezt már meg is tette, mások meg nem. A szankciók élharcosa az Euró­pai Unió. A háborút illetően a Nyugat nevében a NATO rögtön kijelentette, hogy nem lesz részese a háborúnak, fegyvert és katonákat sem küld, de elítéli az orosz agressziót. Egyes tagországai viszont saját döntésük alapján fegyvereket küldenek az ukrán félnek. Tipikus proxy háború folyik, amelyben az ukrán fél a pénzvilághatalom érdekében küzd az oroszokkal. Maga a pénzvilághatalom katonai ereje, a NATO viszont hivatalosan távol marad, nehogy a világ közvéleménye tisztán lássa, hogy a pénzvilághatalom áll hadban az oroszokkal.

Hazánk sem fegyverekkel, sem katonákkal nem kíván részt venni ebben a konfliktusban, és azt sem engedi meg, hogy a területünkön keresztül bárki fegyvert szállítson Ukrajnába. Ezzel jelezzük egyértelműen a háború ügyében steril semlegességünket. A háborúk korábban is nagyon sokrétű küzdelmeket eredményeztek, manapság ez még fokozottabban érvényes. Az alkalmazott gazdasági megtorlások, szankciók a háborúnak a nem fegyveres, ámde nagyon is lényeges részét képezik. A szankciókkal az a cél, hogy az agresszort háborús cselekményeihez szükséges javaktól fosszák meg, így akadályozva abban, hogy a célját elérje. Ezt a célt a szankcionáló felek az Oroszországgal kapcsolatos gazdasági és pénzügyi kapcsolataiknak beszűkítésén keresztül kívánják elérni.

Mindenekelőtt szűkítik – esetleg teljesen beszüntetik – a háború folytatásához közvetlenül szükséges javak szállítását, de a szankciók már kiterjednek a polgári gazdaságra is. Különösen érzékenyen érintik a szankciók a pénzügyi területet. Megtörtént az orosz állami devizakészletek (mintegy 350 milliárd euró) befagyasztása a nyugati bankokban. Más büntetőintézkedések az orosz pénzintézetek egy részét megfosztották attól a lehetőségtől, hogy ügyfeleik részére külföldről jövő pénzeket fogadhassanak, vagy oda pénzeket utalhassanak. Korlátozták a fizikai mozgásokat is azzal, hogy orosz közlekedési eszközök nem léphetnek be a szankciót alkalmazó államok területére (repülőterek, kikötők).

Külön említést érdemel a személyekre és az orosz magántulajdonú gazdasági egységekre kiterjedő szankciók ügye. Ezek keretében személyekre kiterjedő belépési tilalmakat vezettek be, és személyes, valamint orosz cégek tulajdonát képező vagyontárgyakat foglaltak le. A szankcióknak a szabad piachoz semmi közük, ezek a hadviselés gazdasági részét jelentik, tehát már régen gazdasági világháború folyik.

 Jelen állapot szerint a potenciálisan leghatékonyabb szankció, az energiahordozók (földgáz és kőolaj) Oroszországból történő importja mégsem került a büntetőintézkedések listájára, mert annak alkalmazása alkalmazóira napokon belül sokkal nagyobb és azonnali kárral járna, mint magára a szankcionált Oroszországra. Az Egyesült Államok szünetelteti az olajimportot, más országok merő kényszerből máris előálltak a szankciók megkerülésére alkalmas egyik, „szankciópolitikailag” korrekt kereskedelmi megoldás alkalmazásával.

Abszurd módon a szankciókat alkalmazók ma egyidejűleg törik a fejüket újabb és újabb szankciókon, közben pedig azon is, hogy az alkalmazott és rájuk nézve is kellemetlen hatásokat miként mérsékeljék vagy kerüljék el. A múlt századi hidegháború ötvenes–hatvanas évei bőven szolgálnak ötletetekkel. Akkor is minden agyonvédett áru és titok eljutott azokhoz, akiktől védték, beleértve a nukleáris fegyver létrehozásának tudását is.

A szankciók révén a szankcionált ma azért sem szigetelhető el a neki szükséges javaktól és szolgáltatásoktól, mert a világ egy tekintélyes hányada eleve nem áll be a sorba. Ők mindent vásárolnak a szankcionált oroszoktól, és mindent el is adnak nekik. Kétségtelen, hogy a világkereskedelem szankciókkal megbolygatott rendje az eddig is veszélyes inflációs trendet, ami a covid miatt indult, és a háborúig nem volt ideje mérséklődni, tovább erősítette. A szokatlan méretű infláció leginkább a bérből, fizetésből és nyugdíjból élőket, tehát a középosztálybelieket sújtja, kedvez viszont a szankciókat ügyesen kerülgető kereskedelmi és finanszírozó tőkestruktúráknak.

A jelen helyzetnek azonban a kellemetlen infláción túl lehetnek akár már rövid távra is a teljes világgazdaság rendjét átalakító, mi több, a leendő új világrendnek irányt szabó vonatkozásai. Vegyük mindenekelőtt az Euró-pai Unió hozzáállását a konfliktushoz! Az unió vezetése vakul hisz a szankciók erejében és abban, hogy Oroszországot térdre lehet kényszeríteni azzal, ha a szankciók kiterjednek az energiahordozók importjára is. Ennek az őrületnek szerencsére több tagország eddig ellenállt. Ennek ellenére a javaslat újra és újra az asztalra kerül.

A kulcsszereplő Németország az ügyben kétarcúan viselkedik. Miközben a koalíciós Zöldek változatlanul űzik zöldenergia-hóbortjukat, a szociáldemokraták engednek az iparból jövő növekvő nyomásnak, és Ausztriával, valamint velünk együtt nemet mondanak az energiaimport bojkottjára. Ebből inkább előbb, mint utóbb német kormányzati szakítás és belpolitikai válság lehet. Ha az európai országok végül is a sokkal drágább energiaforrásokhoz menekülnek, zuhanásszerű lesz a versenyképességük romlása Kínával és az Egyesület Államokkal szemben.

De van ennél közelibb és nagyon gyorsan bekövetkező sokkhatás is. Ma a világgazdaság nettó gabonakereskedelmében Ukrajna és Oroszország döntő szállítási potenciállal rendelkezik. Minden szállító a lehető legközelebbi felvevőpiacokon értékesít, mert a szállítási költségek tetemesek. A hadakozó felek gabonapiaca a Földközi-tenger térsége. Az országok itt megszokott vásárlói főként a búzának. Egyiptom ellátása mintegy 12-13 millió tonna importot igényel, és Algéria szükséglete is évi hat-hét millió tonna. Olaszország is vásárol, hogy a tésztaexport-igényeket ki tudja elégíteni.

Az Euró­pai Unió állattenyésztői vásárolják a kukoricát, mert szinte valamennyi kevesebbet termel, mint amennyit fogyaszt. Nem elhanyagolható a napraforgó sem, amelyből a legnagyobb termelő Ukrajna. Ezen létfontosságú termékek idén aligha juthatnak el a vevőkhöz, mert a hagyományos tengeri szállítás lehetősége megszűnt, a vasúti és közúti szállítás kapacitása csekély. A kenyérhiány hatalmas feszültségekhez vezet a mediterrán országokban. Következménye: újabb megállíthatatlan migráció Európa felé.

Tekintsük át a helyzetet! Az ukrán proxyn keresztül háborúba ugratott Oroszország közelít minimális stratégiai, biztonsági céljához az elfoglalt területekkel. Maximális célját, Ukrajna teljes átállítását gyorsan feladta. A magánpénzhatalom proxy hadviselőjében hisz, és még mindig bízik, hogy Putyint meg lehet buktatni, és egy Zelenszkij-féle „demokratát” a helyére ültetni. Ezért minden erővel tömi az ukránokat fegyverrel, mivel érdekelt a további háborús eszkalációban. A cél érdekében Nyugaton mindenkinek „kötelezővé” teszi az ukrán háborús propaganda átvételét, ahelyett hogy mindkét fél háborús propagandáját fenntartásokkal fogadnák.

Putyin bukása a magánpénz világhatalmának reneszánszát hozhatná el, támaszkodva a végtelen orosz nyersanyag- és energiakincsre. A magándollár ismét a régi fényében úszna. Erre a maximális várakozásra minimális az esély, de jó úton halad a magánpénz-birodalom minimális programjának megvalósítása, az Európai Unió végleges alávetése ennek a birodalomnak. Ehhez a dollárhoz csatolt eurózóna kiváló alapot ad. Jó úton van az unión belüli nemzetállami törekvések maradékainak felszámolása is.

Sokat segít az elszabaduló infláció és a várható migránsáradat. Az EU bürokratikus szintjén ellenállás helyett rásegítés tapasztalható. Létrejöhet egy, az euroatlanti térséget magába foglaló egységes birodalmi térségi lehatárolás magánpénzhatalmi dominanciával, végleges európai alávetettséggel. Abban az ügyben, hogy a világgazdaság további szegleteiben milyen integráló folyamatok lesznek, a pontos megítéléstől nagyon messze állunk. Egyelőre azt tapasztaljuk, hogy sok helyen – még Európában is – ébredezik a nemzetállami ellenállásokra épülő politika. 

(A szerző közgazdász)  


 

Kapcsolódó írásaink

László Tamás

László Tamás

Budapest kertvárosai szavaztak

ĀÉrdemes a budapesti agglomerációt vizsgálni. Ezeket az úgynevezett billegő, nehezen kalkulálható választókörzetek közé sorolták