Kő András

Vélemény és vita

Az adott szó

Nincs külön társadalmi, polgári, katonai, politikai becsület, és nincs külön férfi- és női becsület sem. Ahogy nincs polgári vagy szocialista irodalom, csak kéziratok vannak

Sajnálkozás nélkül fog meghalni a leghíresebb francia színészek egyike, Alain Delon, aki egy interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy utálja ezt a kort, hány tőle, mert nincs többé tisztelet, és az adott szó érvényét vesztette. Csak a pénz számít. A magam újságírói gyakorlatából hadd emlegessek fel két esetet, amelyek ráerősítenek a fentiekre. Két Kossuth-díjas színésszel szerettem volna interjút készíteni lapunk hétvégi melléklete számára, de a megállapodásból nem lett semmi.

Pedig mindkettőjükkel leegyeztettem a pontos időt és helyszínt, a beszélgetés azonban elmaradt, mert interjúalanyaim negligálták a randevút! Az egyikre egy órát várakoztam a történelmi centrumban lévő kávéházban, és ugyanennyit vártam a másikra is a lakása előtt a Tabánban. A megdöbbentő azonban az volt, hogy sem előtte, sem utána nem adták magyarázatát annak, miért nem tartották be a szavukat, illetve miért nem vették fel a telefont.

Valamelyik filmből vittem haza a következő mondatot: „Az ember annyit ér, mint az adott szava.” Ebből eredően arra a következtetésre jutottam, hogy lehet valaki nagy színész, ugyanakkor azonban emberileg gyenge jellem. Hiszek abban, hogy az ember sohasem szabadulhat meg az általa tett ígéretektől, még akkor sem, ha megszegi őket. „Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy – írta Wass Albert. – Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület.” És nincs többféle becsület, csak egy.

Nincs külön társadalmi, polgári, katonai, politikai becsület, és nincs külön férfi- és női becsület sem. Ahogy nincs polgári vagy szocialista irodalom, csak kéziratok vannak. Nem volt szocialista hazaszeretet sem – ahogy a pártállam idején emlegették –, mert csak hazaszeretet volt, illetve van. Jelzők nélkül. De nincs könnyelműen adott szó sem, mert minden adott szót meg kell tartani, ha nem akarunk a gerinctelen emberek közé tartozni. Különösen akkor, ha valaki Kossuth-díjas.

A közmondások és a szólások sokasága is tanúsítja, hogy komolyan kell venni az adott szót. Néhány példa. Szavát adja – olvassuk, azaz megfogadja, becsületére megígéri. Nem játszik a szóval = megtartja, amit mond. Az egyszer kimondott szót négylovas szekér sem éri utol = amit egyszer megmondtunk, azért helyt is kell állnunk. Végül a legismertebb: az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. Utóbbi a német, az angol és a finn nyelvben is megtalálható.

Rangos írók vallanak arról, hogy az idő haladásával növekszik a felelősségérzet. Minden betű, amit leírnak nagyobb visszhangot kelt. A Kossuth-díj arra is kötelezi kitüntetettjét, hogy példaként álljon helyt a köz előtt. Az adott szó végül is közkincs, ami társadalmi szempontból igen lényeges. Széchenyi István szerint a becsület olyasmi, amit utólag már nem tudunk visszaszerezni, s ha elveszítjük, egy életre megbélyegezhet bennünket. Igaz az is, hogy aki a kisebb ígéreteket megszegi, az a nagyobbakat is meg fogja. Semmi sem könnyebb, mint a szavakkal dobálózni. És semmi sem nehezebb, mint a szavakat betartva élni.

Krúdy írta le 1916-ban: „De jó lett volna akkor tartózkodni a földön, midőn nem volt háború, midőn legfeljebb gutaütés, végelgyengülés, lovagi párbaj vagy szerelmi búbánat szokott véget vetni az életnek. De jó lett volna akkor élni, mikor a húsvéti reggelnek olyan illata volt, mint a fiatal nők hajának…” Én jegyzem meg 2022-ben: de jó lett volna akkor élni, mikor az emberek komolyan vették a kimondott szavakat, és ez többet ért minden leírt szónál.

(A szerző újságíró)  

Kapcsolódó írásaink

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Vidékiek

ĀEgy ideje minden este nyugtalanul aludt el. A szorongását nem az okozta, hogy rosszat fog álmodni, hanem a rossz ébredésektől tartott

Petrin László

Petrin László

A baloldal önmagát keresi, de nem találja

ĀA keresztény hit vezette ki Európát a barbárságból. Ma is ez a hit képes kivezetni földrészünket a legújabb kori barbárságból, a kontinensen folyó háborúból. Ez a hit képes bevezetni bennünket a háború utáni új Európába is

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom