Domonkos László

Vélemény és vita

Nyelvlecke

Úgynevezett önkiszolgáló pénztár az egyik nagy-nagy, unásig ismert multicég szupermarketjében

Erről a fizetési formáról azt mondják, azért szeretik, mert kis helyet foglal és gyors, munkaerőt és bért takarít meg, munkaidőt szabadíthat fel, minden fizetési módot támogat, rövidülnek a sorok, a vevő időt takarít meg, és mindig van kitől kérdezni az eladótérben, hiszen nem kell az összes kollégának a kasszában ülnie.

Mint a multik találmányai általában, ez már majdnem a paradicsom maga. Egészen kis hibával. Ami annál szörnyűbb. Mint most is.

Helyes, fiatalka kis szöszi téblábol tanácstalanul az „eladótérben.” Nem vett túl sok dolgot, mégis valami gondja van a masinával, megesik az ilyesmi. És természetesen most is, mint mindig, „van kitől kérdezni az eladótérben, hiszen nem kell az összes kollégának a kasszában ülnie”.

Csakhogy a gond pontosan itt kezdődik.

Az illető ifjú hölgy ugyanis, ó, irgalom atyja, ne hagyj el, nem magyarul kér segítséget, tanácsot, közbeavatkozást. Valami ismeretlen nyelven karattyol. (Angolul.) A valóban imponáló létszámban jelen lévő alkalmazottak – negyven körüli, vagyis nem túl idős hölgyek – összenéznek, és a vállukat vonogatják.

És mint egy égi szózat, végigzúg a kiáltás az eladótéren (és tovább): „Mariiii! Gyere már, nem értjük, amit ez itten mond!” Mari jön, igen hamar, határozott és eltökélt, sietős és ellenállhatatlannak tűnő. (Úgy ötven körül járhat.) Pár másodperc múlva már sorstársnője a többieknek. A leányka teljes tanácstalansággal, megszeppenve pillantgat körbe. Az érkező vevők közül ketten is odalépnek, s mint a végén általában, minden kiderül. Ez és ez volt a hiba, az ifjú (különben német) hölgy még valami pénzt is kap vissza. Kess – teszik hozzá fontoskodva az eladótérben szolgálatot teljesítők. Ezt az egy angol szót bezzeg ismerik. (Cash, készpénz.)

Istenem, mióta látjuk-halljuk, elszenvedjük a Magyarországra betelepedett multik minden arcátlanságát, magabiztos pöffeszkedésüket, gátlástalan terjeszkedésüket, időnként ki-kiderülő, lenéző attitűdjeiket a bennszülöttekkel szemben (az áruminőségtől a viselkedésig és az általános, nagyképű-handabandázó multi- „szellemiségig”) –, de arra, íme, nem futja nekik, hogy legalább minimális nyelvtudással rendelkező alkalmazottakat állítsanak ki „az eladótérbe” egy forgalmas belső kerületben, a magyar fővárosban, ahol a külföldi turistákra bámulnak, mint multis borjú az új kapura („Mariiii! Gyere már…”) – és a helyzet… a helyzet változatlan.

Persze: a nyelvtudással rendelkezőket tisztességesen meg kéne fizetni, netán alaposabban, gondosabban megválogatni, nem a mindenféle nyomorult fizetésnek is örülő, szerencsétlen idős asszonyokat vagy kiszolgáltatott, többgyerekes fiatalasszonyokat beültetni a még meglévő pénztárgépek mögé, vagy – nyelvlecke helyett – dolgoztatni az önkiszolgáló pénztárnál az „eladótérben”.

Többen nekem szegezték már kérdést: ugyan mi bajom nekem a magyarországi multikkal, olyan vagyok, mint a „Zorbánék”, azok is megadóztatták szegényeket, meg így-amúgy sanyargatják őket (nem eléggé), nekem ugyan mi kifogásom ellenük?

Hát ez. Többek között. 

(A szerző író)  

Kapcsolódó írásaink

Brém-Nagy Ferenc

Brém-Nagy Ferenc

Kommunikációs karantén

ĀSzép terminus, a napokban olvastam egy, a választás alakulásának okait megfejteni szándékozó cikkben

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Történelmi győzelem (3.)

ĀMinden politikai siker mögött látnunk kell az emberi tényezőt, azaz a tehetséget, a képességet, a tudást, a tapasztalatot és persze az erőfeszítést is