„Mondja, marha…”

Persze pocsék terméknek hiába a nagy reklámkampány, úgyis hamar kiderül a turpisság. Helyben vagyunk. E sorokat az inspirálja, hogy fuldoklunk a reklámban. A televízió ömleszti ránk az ötlettelen, túlmagyarázott, silány reklámokat, abban a reményben, hogy így is elcsábíthat bennünket. De hát a reklámozás nemcsak ipar, hanem művészet is. Hovatovább mesterség, amelyhez kellék az ihlet és az ötlet, a tapasztalat és a munka. Mintha erről elfeledkeznének a gyártói. Megértem én, hogy a verseny és a pénz meghatározó eleme társadalmunknak, de éppen ezért a reklám lehetne fantáziában gazdagabb terület is, ehelyett azonban – tisztelet a kevés kivételnek – zagyvalék. Pedig a magyar irodalomhoz fűződő kapcsolata is mutatja, hogy a műfaj legjobb íróink és költőink körében egykoron rangot vívott ki magának.

Lukácsy András történész ír a Poétai versengések című könyvében arról, hogy 1931-ben a Budapesti Nemzetközi Vásár vezetősége felkérte a Nyugat szerkesztőségét, hogy reklámszövegeikkel álljanak a magyar ipar mellé. Ennek kapcsán Móricz Zsigmond ankétot hívott össze, ahol többek között Nagy Endre, Kosztolányi, Kassák és Karinthy is felszólalt. Utóbbi reklámtevékenysége közismert volt. Tőle származó anekdota, hogy a Műfordításba tréfából belevette a Herz szalámit, amiért a gyár hálából annyi rudat küldött neki, hogy felcsaphatott volna kereskedőnek. Egyik legnagyobb sikerét egy olyan reklámszöveggel aratta, amelyet nem is ő írt.

A hirdetőtáblákon és a csarnokokban megjelentek a „Mondja, marha, mér oly bús – olcsóbb a hal, mint a hús” szövegű plakátok. Hetekig csengett nála a telefon, reklámfőnökök és vezérigazgatók könyörögtek neki, hogy írjon számukra hasonló reklámmondatokat. Egy hamisítatlan Karinthy-szöveget viszont elvitattak tőle. Úgy hitték, Szép Ernő írta a New York kávéházba bejáró ciánozó számára a hirdetést, holott a vállalkozó Karinthyt nyúzta a reklámokért. „Drámát legjobban Sexpír / Poloskát Ditrichsten írt!” Másutt pedig: „Így írtok ti: Karinthy – / így irtok én: Ditrichsten!” Erre Kosztolányi is megfogalmazott néhány reklámot. Az egyik így szól: „Önnek mindig hiányzott, / Ha Ditrichstein nem ciányzott”.

József Attila hagyatékában szintén fennmaradtak egy reklámpályázat szövegei. (Megjegyzendő, hogy a Nor-coc védjegy egy kötöttárugyáré volt, amely svájcisapkákat készített.) Részlet a szövegekből: „Eszemadta kis barnája / Nor-coc gyártmány a sapkája.” „Hőbe-hóba, télen-nyáron / Nor-coc sapkát hord a párom” stb. Persze az írók is alkottak dilettáns szövegeket, miképpen napjaink reklámgyártói. Példa erre Karinthy Frigyes Palma-reklámváltozata: „Palma gumisarkon félrelépni kéj!”A kornak volt egy keserűvíz-vállalkozója, bizonyos Schmittauer, aki önmaga írta a reklámszövegeket. „Kertje virága / Kérdi, várja: / Csodában hisz-e? / Tőzeget vesz-e? / Ha hiszi, veszi! / Ha veszi, hiszi!” Schmittaureknek nevezték el ezután a sikertelen reklámszövegeket.

Az újabb magyar irodalom talán leghíresebb reklámverse Vas István teapótló Planta-dala: „Jobb a műnap, mint a nap. / Anyagnál a műanyag, / Fogsornál a műfogsor, / Doktornál a műdoktor… Kapjunk lantra, műlantra: / Éljen, éljen a Planta” A neves olasz fotós, Oliviero Toscani állítja: „A reklám a fogyasztás vallásának a katekizmusa, bárgyú képi világa, hitvallása.” Tessék megcáfolni!

(A szerző újságíró)