Domonkos László

Vélemény és vita

Napfény

Nézz ki az ablakon, mondta a telefonba április negyedik napjának reggelén egyik barátom. Azt hittem, lent áll az utcán. De rögtön folytatta: látod, mennyire másként süt a nap? Kapcsoltam

A nap tényleg másként süt. Azóta is. Április harmadikának mámoros éjjele után ez már így is lesz, alighanem igen-igen hosszú (négy évnél is több) időre. Tudjuk, hogy az ezerszer áldott nap, amit a magyar népmesék kedves, bölcs hangján olykor napocskának is hívunk, maga a fény, ami bevilágítja a sötétséget, a meleg, amely megérleli a termést, és elűzi a ronda hideget – az élet maga. Amelynek egyedül van igazi értelme ezen a világon. A nap az erő, a nap az ősforrás, a nap létezés, egymagában. A napimádókat nagyon meg lehet érteni. Napisten tisztelőit pláne.

Napfényben fürdik Magyarország. Még ez a megvetve imádott Budapest is, amit – igaz, lassan hetven éve már – Örkény István  joggal nevezett az emberi szabadság fővárosának.(„Budapest minden nyelvén a világnak, azt jelenti, hűség, önfeláldozás, szabadság, nemzeti becsület. Minden ember, aki szereti szülővárosát, azt kívánja: légy te is olyan, mint Budapest! (…) Büszke és bátor emberek tanyája, magyarok jó útra vezérlője, az emberi fajta csillagfénye, Budapest!” – írta róla többek között. ) Rég volt. (De igaz volt, mindazonáltal.) Most mondhatnánk: onnan küzdötte le magát idáig… Emlegethetnénk Horthy Miklós 1919. novemberi, elhíresült tetemre hívó szavait is, miszerint ez a város „a nemzet megrontója lett, (…) megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött” – de nézzük inkább a napfényt.

A nap csodálatos ragyogását, ahogyan megvillan a háztetőkön és a játszadozó magyar kisgyerekek szép arcán, az alföldi mezőkön és idős, sokat látott magyar férfiak mindinkább ráncosodó kézfején, hegyoldali erdő fáinak koronáján és utánozhatatlanul mosolyogni tudó magyar nők szája szélén. Mindenhol, mindenfelé.

Magyarország miniszterelnöke elsők között emlegette az elszakított területek magyarságát, köztük is legelőször a kárpátaljai magyarokat. És ez éppen annyira nem volt, nem lehetett véletlen, mint hogy elsőnek Európa egyik nagy jövőbeli
reménysége, Matteo Salvini gratulált  a szenzációs győzelemhez. Merthogy véletlenek tényleg nincsenek, feleim. Mindennek rendelt ideje van, mondják a reformátusok. Mi meg vagyunk, mint az ajtó és a küszöb közé szorult ujj, mondjuk Pázmánnyal mi, pápisták. Utóbbit elképzelhetetlenül hosszú idő óta pontosan tudja, látja, érzi egy kormány és annak vezetője. És ennek megfelelően cselekszik.

Az esetek 98 százalékában éppen pontosan úgy, ahogyan kell, és ahogyan lehet. Olyan szerencsénk van, hogy nagyon is igaza volt annak az alkalmi szerb ismerősömnek a benzinkútnál éppúgy, mint a szlovák  csaposnak Szinyei Merse Pál egykori lakóházában: az irigy tisztelet hangja annyira egyértelmű és nyílt  volt, hogy az ember csak kihúzhatta magát, ki-ki gondoljon libsiszottyos indulattal holmi kultúrfölényre vagy magyar vezető szerepre a Kárpát-medencében, nem érdekel. De a Hollandiában elterjedt, a Magyarországra költözést propagáló póló szövege ugyanolyan árulkodó, mint a német taxisofőr odavetett megjegyzése: „Hja uram, maguknak könnyű. Maguknak Orbán Viktoruk van…”

Nézek ki a napfénybe, és arra gondolok: igen, igaz, a magyaroknak külön istenük van. (Szerintem megérdemeltük.) Legjobbjaink, a nemzet rejtekező szellemének  értői-tudói, költőink és íróink nagyon régóta nagyon nagy biztonsággal meg vannak erről győződve. És kinek higgyünk, ha nem nagy elődeinknek? A nap süt, fénye betölti a szobát, lenn az utcát, a teret, a  várost. Egyre melegebbek, egyre hívogatóbbak sugarai. Másként süt. Nekünk. Ragyog a nap a magyarok országa fölött.

(A szerző író)  

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

„Azért a víz az úr”

ĀAz uralkodó liberális világnézet alappillére az, hogy az általuk propagált igazságok univerzális érvényűek

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Győztünk! És most mi a teendő?

ĀBíztunk benne, de nem reméltünk ekkora győzelmet, ami nyilván komoly feladatokat ró a kormányzó pártra az előttünk álló és elég zavarosnak látszó időkben