Zászlóerdő a Nemzet Főterén

Tíz évenként – 2002-2012-2022 – a magyarság sorsát meghatározó, alakító gyűlés helyszíne a Parlament előtti Kossuth Lajos tér. Először, 2002-ben az akkori országgyűlési választások két fordulója között itt gyűlt össze az első Orbán-kormány mellett álló tömeg. A veszélyérzet hozott össze minket, a baloldal visszatérése ellen akartunk tenni valamit. Nem sikerült, a választást elveszítettük (vagy már akkor is elcsalták, mint a 2006-ost is), de a polgári-keresztény-konzervatív gondolkodású emberek megszervezték magukat, áthúzva valamit a mélységes múltból, negyven-ötven évvel korábbi, vagy még régebbi emlékekből, élményekből.

A 2002-es évnek máig meghatározó közéleti innovációja az elveszített választás sokkja után a polgári körök futótűzszerű megalakulása volt. A „polgár” gondolat ezzel végérvényesen gyökeret vert a Kádár-korszak tagadásaképpen. Ahogyan Márai írja a polgárról, akinek a lényege az alkotás: „egy légkör született, valami atmoszférikus, amiben az emberi élet a létezésen túl értelmet és rangot kap”. Ez segítette a 2002-2010 közötti nyolc év elviselését, melynek a mélypontja 2006 ősze volt, az őszödi beszéd napvilágra kerülése, és az utána következő rendőrterror. A Kossuth Lajos tér ebben az időszakban ostromlott helyszín volt, kordonokkal a Parlament megközelíthetetlenné vált, egy saját népétől rettegő hatalom jelképe. Ezt fejezte ki az akkori, szétdúlt tér – szinte 1956. októberét idézve…

Ugyanakkor egy másik síkon megvalósult az összekapaszkodás számtalan erősítő esemény révén, közöttük a vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj ellen sikeres népszavazás vezetett a 2010-es konzervatív fordulathoz. A második Orbán-kormány rendkívüli nehézségek közepette, csődközeli helyzetben, belső és külső támadások kereszttüzében kezdte meg és folytatta a kormányzást. A külső támadások egyértelműen az Orbán-kormány megbuktatására irányultak. Néhány kiváló véleményformáló közéleti személyiség hívására 2012-ben megszületett egy újabb magyar közpolitikai innováció, valódi szabadalom: az első Békemenet, amit azóta számos követett. Az eredendő újdonsága az, hogy valami mellett – és nem valami ellen – teremtett felfokozott hangulatot. A Békemenet ebben alkotott maradandót. Jelen van benne a valami ellen is, nevezetesen a külső beavatkozási kísérlet elutasítása, de alapvetően az Orbán-kormány melletti kiállás dominált.

Érdemes a polgári kormányok választási jelszavait végigvenni, Az Antall-kormány „szabadság és tulajdon” jelszavától az első Orbán-kormány „szabadság és jólét”-én át eljutottunk egyelőre kimondatlanul, de megvalósítva a „szabadság és összetartozás”-ig. Ez fejezi ki leginkább a Békemenet hallatlan újdonságát Európában, de a nagyvilágban is. És ez 2012 és 2021 között nyolcszor megismétlődött, jelezve, hogy ez nem egyszeri alkalom, hanem egy bevált megjelenési és véleménynyilvánítási módja a polgári-konzervatív-keresztény tábornak.

A Kossuth Lajos tér, mint emblematikus helyszín gyökeresen átalakult 2010-től. A Gyurcsány-Bajnai kormányok „rettegés korszaka” után minden lépésével a nemzet felé nyitó kormány következett (egymás után háromszor kétharmaddal és bízunk a negyedikben!), ezt jelképezi az, hogy a Parlament előtti tér rekonstrukciója a Nemzet Főterének létrehozását tűzte ki célul. Eltűntek a kordonok, az autók a térről, egy többszintes mélygarázs létesült, felette a parlamenti látogatóközpont, amelynek rendkívüli hazai és nemzetközi sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a parlamentet bemutató kiállítás a harmadik leglátogatottabb „múzeum” lett Budapesten, átlagban évi félmillió látogatóval. A főbejárat előtt egy nagyszabású burkolt tér jött létre, gyújtópontjában a 33 méter magasan lobogó 28 négyzetméteres országzászlóval, ami mögött egy vízmedence zárja le az Alkotmány utcát. Itt létesült a Nemzeti Összetartozás emlékhely.

Az 1956. október 25-i gyalázatos sortűznek egy föld alatti múzeum és az Agrárminisztérium falába ütött golyók állítanak emléket. Visszaállították az 1944 előtti szobrokat: a Rákóczi szobrot restaurálták, újra felállították a Horvay János féle Kossuth-szoborcsoportot, a parlament északi részén újra áll Tisza István, a déli részén Andrássy Gyula szobra. Méltóbb helyre került József Attila szobra is. Újra felállították a Nemzeti Vértanúk Emlékművét (a Nagy Imre szobra „hitelesebb” helyen, a hajdani MSZMP pártszékház mellé került).

És most 2022. március 15. megkülönböztetett nap a Kossuth Lajos tér életében. A tér rekonstrukciójának 2014-es átadása óta ez volt az első olyan alkalom, amikor a tér minden adottságának megfelelően valóban a Nemzet Főtere volt, amikor öt-hatszázezer ember érkezett ide és a környező utcákra, terekre, együtt ünnepelni a 174 évvel ezelőtti forradalmat. Ezt – a kilencedik – Békemenetet véleményem szerint hasonló helyen fogják emlegetni, mint a 2002-es – két választási forduló közötti – tömeggyűlést. Mert akkor kezdődött ez a mostani nagyszerű, felemelő esemény, valahol a mélyében ott van a húsz évvel ezelőtti polgári-konzervatív kezdet és természetesen a 2012-es Békemenet máig felszikrázó élménye is.

A hihetetlen tömegre a Parlament épülete reflektál. Vele kapcsolatban főként azt hangsúlyozzuk, hogy kifejezi az építésekor fennálló állami berendezkedést: a kupola a szentkoronát jelzi, a két oldalán kiemelkedő tömeg az alsó- és felsőházat. Most az épületegyüttes gótikus csipkézettsége, díszei mintha az egyes embert és ezáltal a közösséget, a teljes magyarságot szimbolizálják, azt a sokaságot, akik ezen a téren összegyűltek, hitet tenni reménységről, alkotási vágyról, a nemzet felemelkedésének víziójáról. Középrészen álltam, szemben a színpaddal, közel az Alkotmány utcát lezáró tó partjához.

A Vidnyánszky Attila rendezte műsor egyik legmegkapóbb jelenete az volt, amikor gyerekek kezdték el szavalni a Nemzeti dalt és az „esküszünk, esküszünk” refrénre egy kislány szinte feldobta a karját, átszellemült nyomatékot adva a szavainak. Alig vártam, hogy a refrén jöjjön: a kislány fáradhatatlanul hajította szinte az egész testét a levegőbe. Feledhetetlen, van jövő, van remény!

Ezután jött a miniszterelnökünk ünnepi beszéde, amelyben többek között azt mondta: „… sokan vagyunk, erősek vagyunk, egységesek vagyunk. (…) Rengetegen csatlakoztak hozzánk, mellettünk áll az ország. (…) Induljunk hát és nyerjük meg életünk legfontosabb csatáját! (…) Magasba a zászlókat! Fel, győzelemre! A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt!” Százezer zászló lobog magasan a Nemzet Főterén…

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő