Bogár László

Vélemény és vita

A háború sötét energiája

Bár mindenki számára már régóta evidencia, hogy korunk a narratívák globális háborújának kora, tehát hogy egy permanens világháború sötét örvényeiben vergődünk, most mégis nagy trauma átélni azt a szintén evidens tényt, hogy ez a virtuális háború bármelyik pillanatban a szó szoros értelmében véres valósággá válhat. Fájdalmas és módfelett kellemetlen szembesülnünk azzal, hogy nem „látunk rá” arra a „nem létező” világerőre, amely e permanens világháború örvényeit kavarja, kicsit leegyszerűsítve, ő mindent tud rólunk, mi viszont semmit nem tudunk róla.

Sajnos az elmúlt néhány évtized során sokszor véltük úgy, hogy de, igenis rálátunk, sőt tudjuk, hogy kik is ők, és akkor itt egy hosszú felsorolás következett, hogy „háttérhatalom” a titkos társaságok, a szabadkőművesek, az a „bizonyos” nép meg a „tőkés társaságok világuralma”, a big tech, a big pharma és még hosszan sorolhatnánk, hogy mi mindenről és ki mindenről gondoltuk úgy, hogy „Ő” az alanya ennek a „nem létező” világerőnek, de tévedtünk.

Tévedésünk legkézenfekvőbb bizonyítéka az, hogy láthatólag bármit és bárminek az ellenkezőjét bármikor megteheti és meg is teszi velünk úgy, hogy sem előre látni, sem megakadályozni nem tudjuk őt céljai elérésben. Sőt, igazából lassan azt is be kell látnunk, hogy mivel nem látjuk az „identitását”, így a céljaira vonatkozóan sem igazán tudunk mit mondani. Talán azzal a hasonlattal lehetne megvilágítani a helyzetünket, hogy ez a „nem létező” erő egy olyan általa felépített és állandóan átalakuló, bonyolult, többdimenziós „labirintusban” tárol minket, amelynek útvesztőiben újra és újra eltévedünk.

Ahogy Dante írja, „egy nagy sötét erdőbe jutottam, mert az igaz utat nem lelém”, és ezt a hasonlatot tovább gondolva ez egy olyan, a „sötét erdő” bokraiból létrehozott, gondosan nyírt labirintus, amelyből nincs kiút, legalábbis azon a szellemi létszinten-térszinten, ahol vagyunk, nem látszik kiút. Volna egy látszólag „egyszerű” módja annak, hogy megtaláljuk a kivezető utat, kellene egy létra. Amíg ugyanis a több méter magas, szépen nyírt sövényből képzett útvesztőben bolyongunk, addig valóban nincs kiút, de ha volna egy olyan létránk, amelynek magasából már átlátnánk ennek az útvesztőnek a szerkezetét, megnyílna az esély a szabadulásra.

Az igaz utat (diritta via, ahogy Dante írja) megtalálni csak e létra segítségével lennénk képesek. Ez „az a” létra, amelyre Weöres Sándor céloz, amikor azt írja: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: / Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra.” Ez a létra tehát a mi szellemi hierarchikus szintünk „emelését” szimbolizálja, ez a létra az, amely esélyt ad arra, hogy a föld felől az ég felé tartsunk, és ez lehetne az egyetlen mód arra, hogy „rálássunk” a „nem létező” világerő számunkra örök csapdaként felépített útvesztőjére.

A „nem létező” mint állandó jelző azért látszik indokoltnak, mert saját létét is tagadva ez az erő tudatlansággal és/vagy gonoszsággal vádol meg mindenkit, aki fel meri tételezni a létezését. És valóban, ha ellazulnánk, és fesztelen őszinteséggel feltennénk a kérdést, hogy van-e kellő erejű bizonyíték a „nem létező” létezésére, előbb azt kellene megvizsgálnunk, hogy szükség van-e a létezésének a feltételezésére? Vagyis nagyon durván fogalmazva, tud-e az emberiség magától is olyan degenerált lenni, hogy mindenféle „központi irányítás” nélkül is felszámolja önmagát, vagy azért csak szüksége van egy kis diszkrét segítségre ennek a „feladatnak” az ellátáshoz?

És ha már az emberiség szót használtam, vajon képesek vagyunk-e meghatározni, hogy mi is az az emberiség, és ez a nyolcmilliárdnyi emberből álló szuperkomplex rendszer „csak úgy”, magától igazgatja önmagát, vagy a komplexum elemi szintű működéséhez is fel kell tételeznünk egy „nem létező”, sötét anyagot. Akárcsak a galaxisok esetében, amelyeknél komplexebb rendszerek nem nagyon léteznek a világegyetemben, és a kozmológusok sokáig azt hitték, hogy a „látható” kölcsönhatások elégséges magyarázatul szolgálnak a galaxisok létére és működésére, ám kiderült, hogy nem így van.

Ma már általános egyetértés van abban, hogy „léteznie kell” egy olyan „láthatatlan valaminek”, amelynek a feltételezése nélkül megmagyarázhatatlan maradna a galaxisok létezése, és ezt jobb híján sötét anyagnak nevezték el. Ez a „valami” nem detektálható, mert semmilyen kölcsönhatásban nincs a „mi világunkkal”, ám ettől még döntő befolyást gyakorol ránk, hiszen ő a megformálója az általunk ismert világegyetem legnagyobb komplexumainak, a galaxisoknak.

És valahol talán pontosan ebben az ellentmondásban van benne ennek a „nem létező” világerőnek a lényege is. Nem detektálható, „láthatatlan”, vagyis a műszereink számára „nem létezik”, de mégis fel kell tételeznünk a létét, mert létezésének a feltételezése nélkül nem magyarázható a világ. Érdekes módon a kozmológusok mégsem vádolnak meg senkit összeesküvéselmélet-gyártással és/vagy gyűlöletbeszéddel, ha fel meri tételezni, hogy a „sötét anyag” létezik.

Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy most már egy még titokzatosabb „sötét energia” létét is feltételezik, amely valami negatív gravitációként mindent távolít minden mástól, és mintegy szétszaggatja az egész világegyetemet, akkor rá kell döbbenünk, hogy világunkban minden metafora. Mint írás a falon láthatóvá teszi számunkra a „láthatatlant”, amely most ugyanolyan módon szaggatja szét az emberi világ belső univerzumát, mint a sötét energia a külső világmindenséget. Minden azon múlik, hogy tudunk-e olvasni az írásból. 

(A szerző közgazdász)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Dániel üzent

ĀFricska. „A Titanicnak nagyobb esélye volt 1912. április 14-én, mint a fideszes kalózhajónak lesz április 3-án. Orbán diktatúrája elsüllyed!” Ezt tudta leírni Dániel Péter, az Izraelbe szökött ellenzéki ügyvéd-aktivista

Bán Károly

Bán Károly

Gyűlöletkommandó

ĀA szeretetpolitika vezérét az sem rendíti meg, amikor a kormánypárti sorokból az őszödi beszédét felidézve azt javasolják neki, a DK logóját cserélje le gumilövedékre