Egyre lemondóbb tekintettel meredt a konyhaasztalon egy „Take your time” feliratú, méregzöld golyóstoll mellett árválkodó üres papírra. J. Károly már feladta, hogy bármikor is megtanulna angolul, de a büfés Eszter segített neki megkeresni a jelentését az interneten. Angolul ő sem tudott, viszont a telefonja igen, még a helyes kiejtést is megmondta. Mármint a telefon. Eszter a jelentéseket olvasta föl. „Csak nyugodtan. Nem kell kapkodni. Ne siesd el a dolgot. Oszd be az idődet kedved szerint”, átvitt értelemben pedig: „Lassan a testtel”.
J. Károly már nem emlékezett, hol kapta a tollat, de a felirat éppen illett a papírlaphoz, amely nem volt teljesen üres, mert annak tetejére egy órával korábban rákerült a nagybetűs cím: Terv. Szépen formált, lassú betűkkel. Eszter tette a bogarat a fülébe, hogy sokkal jobban fog boldogulni az életben, ha készít magának egy tervet. Gondolja át, mit szeretne elérni másnap, a jövő héten, a jövő hónapban, aztán az év végéig és hosszú távon. Hogy milyen messze legyen időben ez a távol, arra Eszter tíz évet mondott, mire J. Károly azt felelte, hogy „nyugdíj”.
„Ne ilyen magától adódó dolgokat tervezzen – javasolta Eszter –, hanem olyanokat, amelyekért erőfeszítéseket kell tenni! Ezért kell felsorolni azt is, hogy mi lesz a teendő. Így készül a terv, mert egyébként csak az álmai kerülnek fel a listára.” J. Károlynak rögtön az jutott az eszébe, hogy „magas nyugdíj”, és csak foszlányokban hallotta Esztert, aki épp arról beszélt, hogy az álmok is fontosak, mert sokszor a nagy tervek is álmokból születnek, majd rászólt J. Károlyra, hogy figyeljen.
A férfi lesütött szemmel válaszolta, hogy a magasabb nyugdíjért másik munkahelyet kell keresni, akkor nem láthatná Esztert, és a következő tíz évnek nem sok értelme lenne, már ha érti, mire gondol. Meg ki tudja, mit hoz a háború, érdemes-e tervezni egyáltalán, mert van egy olyan érzése, hogy az amerikaiak mindent elterveznek mások helyett, nem tudja, mit képzelnek magukról, de ő már hamburgert sem eszik, és direkt nem fog megtanulni angolul.
Eszter csak mosolygott, már majdnem meg akarta J. Károlyt vigasztalni, hogy a jövő hétre tervezzen be vele egy sétát, de találjon ki valamilyen eredeti ötletet, hogy milyen ürüggyel hívja meg, és az amerikaiakkal ne foglalkozzon, persze a kóla és a hamburger se egészséges, egyen inkább zabpelyhet.
J. Károly azonban már a lépcső felé tartott, így lemaradt a jövő heti tervről, talán a következő tíz éviről is, ki tudja. Azért sem fog angol szavakat használni, gondolta, és a reklámtollat beledobta a kukába. Elővett egy grafitceruzát, odaírta a „Terv” alá, hogy „Nem kell kapkodni!” A tévében éppen a háborús narratíváról beszéltek, amit J. Károly nem értett pontosan, de ráírta még a lapra azt is, hogy „Lassan a testtel!”
(A szerző irodalomtörténész)
