Kő András

Vélemény és vita

„Hát lehet, urrak!…”

A Tétényi úti Szent Imre Kórház előtt mentőautó várakozik. A sofőr a volánnál ül, társa az autó mellett ácsingózik, majd félig komolyan, félig tréfásan megkérdezi: „Te, nem tudod, április negyedike most ünnep?”

Harminchárom évvel a rendszerváltozás után vagyunk… Hetvenhat évvel ezelőtt, 1946. április negyedikén, a háború utáni első „ünnepnapon” Márai Sándor ezt írta a naplójába: „Április négy. A »győzelem napja«, vagy a »felszabadulás ünnepe«… – valahogy így. Ma egy éve, hogy az utolsó németet is kiverték az oroszok az ország területéről. Az évfordulót trombitákkal, zászlókkal, potya mozielőadásokkal, körmenetekkel ünneplik, város- és országszerte.”

Az író nem teszi hozzá, hogy 1946. április négyre a Liget is kizöldült, s a vurstliban (a szó a német Wurtsler – bohóc – szóból ered) ettől a naptól kezdve teljes gőzzel működött a „mutatványos üzem”. A bódékat kitatarozták, a ringlispíl lovait fényesre pucolták, forgott az óriáskerék, gördült a dodzsem, zörgött a barlangvasút, szólt a zene a Kék Hordó vendéglőben, éledezett az Alpesi falu, a Műszínkör, a Liliputi színház, járták ismét a foxtrottot a Hableányban és a Trieszti Nőben – az élet élt és élni akart –, és végkimerülésig énekelték az emberek, hogy: „Orgonavirág, orgonavirág, gyógyítsd meg a lelkemet…”

Ezzel együtt lezárult egy korszak a Ligetben is. A város már kezdett eloroszosodni. Már volt „Zsenya” női fodrász és „Davaj” kerékpárküldönc. Sándor Kálmán is hozzálátott, hogy megírja az Idegen szavak szótárát, marxista magyarázatokkal (Nyicsevo – olvashatjuk a 115. oldalon, ami annyit jelent: nem tesz semmit…, hogy elvittem az órádat…).

A vurstli publikuma – ahogy egy kikiáltó 1946-ban mondta: szegény és gazdag, boldog és boldogtalan, de önfeledt „Hát lehet urrak!… Lehet folyvást!” És az egész nem került többe, mint egy villamosjegy árába. A fagylaltos óbégatott, miközben vaníliás és csokoládés gombócokat formált: „Sárga rigó, kanveréb, jöjjenek csak közelébb! Nem látják? Mert nem is akarják!”

A tudósítások azt írták, hogy nem sok változás volt észlelhető a „békebeli” és az 1946-os vurstli között. Az attrakciók nagyjából ugyanazok voltak, de azért akadt néhány „korszerű” újítás. Így például az egyik céllövöldében Hitlerre és Göring marsallra lehetett lőni. A pofozógép feje is feltűnően hasonlított Göring fejére…

Elképzelem, mi lett volna, ha a ligeti céllövölde mindig követte volna a történelmi változásokat. Az első világháború után ugyanúgy, mint a második esetében. Vagy 1956-ban, amikor Rákosira, Gerőre és Farkas Mihályra lehetett volna lőni (igaz, lőttek a fényképeikre Budapest utcáin); 1989-ben, a magyarországi rendszerváltozáskor pedig Kádár lehetett volna a célpont…

„Reggel, amíg az ablak előtt trombiták recsegnek, elgondolkozom, hogyan vagyok ezzel a nappal? – folytatta Márai 1946. április negyedikén. – Valahogy úgy, mint az athéni Timon Alcibiadesszel, mikor azt mondja neki: »Az istenek veszítsék el Athént győzelmed által! Téged meg azután, ha győztél! Mert arra születtél, hogy a gazokat öldösve, hazámat győzd le.«”

Volt elég április negyedikénk. Belénk égették a kommunista dalt: „Április négyről szóljon az ének, / Felszabadulva zengje a nép! / Érctorkok harsogva zúgják a szélnek / Felszabadítónk hősi nevét!” De jó lenne örökre elfelejteni, és inkább arra emlékezni, hogy: „Hát lehet, urrak!… Lehet folyvást!” 

(A szerző újságíró) 

Kapcsolódó írásaink

Kerékgyártó György

Kerékgyártó György

Bravó, Zelenszkij!

ĀA Zelenszkij körüli médiakampány elfedi, ki is ő valójában, és azt is, hogy igazából milyen válsággal kell szembenéznie Európának, hogyan rendeződik át a nemzetközi gazdaság, és hogyan lépünk be újra a hidegháború korába

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Sorsemlékek

ĀTeljes nemzeti egység nem lesz soha, nem is volt sohasem. De aki tud, gondolkozzon el, mi is az a cél, amellyel ő maga is azonosulni tud