Domonkos László

Vélemény és vita

Himnusz minden időben

Nagy László 1965-ben írt, híres verse a közismertté lett refrénnel – „Gyönyörűm, te segíts engem!” – címében ugyan a műfajra, nem pedig arra az egyedi, nekünk annyira szívbéli nemzeti imádságra (a MI Himnuszunkra) utal, ám a mi Himnuszunk van olyan gyönyörű és nekünk mindig, mindenben segíteni képes, páratlan művészi alkotás, hogy igenis szintúgy Himnusz az – mindig, mindenkor, minden időben.

Ha a Himnuszt halljuk, vigyázzban kell állni. Mint a hazáért bármikor halni kész katonáknak. Mint a hazát képviselő elismerteknek, olimpiai bajnokoktól csapatban küzdő futballistákig, akik újabban – dicséretes módon – Erkel zenéjére szívükre tett kézzel nemcsak hallgatják, de éneklik is Kölcsey sorait, hogy „Hozz reá víg esztendőt, / Megbünhödte már e nép / A multat s jövendőt!”

Ha a Himnuszt halljuk, fedetlen fővel kell vigyázzban állni, imigyen tisztelegve ezerszáz esztendőnek, a nemzetnek és hősies históriájának, a fajtánkhoz tartozás nagyszerű csodájának, egy zseniális műalkotásnak és még egynémely más, ugyanúgy létfontosságú dolognak. Mondjuk, életünk legnagyobb eseményének, ahogyan Kosztolányi írta: annak, hogy magyarnak születtünk.

Midőn legutóbb a Békemenetet követően, a március 15-i nagy ünnepségen az ország főterén, a Parlament előtt fölhangzott a Himnusz, egyik barátomnak kellett rászólnia két, mellette álló egyénre is, hogy a fejfedőket talán le kéne venni. Előttem pedig, kordon mögött, sajtósokat – leginkább fotósokat – igazgató, felügyelő, eligazítgató három fiatalember tüsténkedett, nyeglén és fontoskodón, arrogánsan és feltűnősködve, egyáltalán: eleve nem éppen rokonszenvesen, hangosan beszélgetve és rendőrösdit játszogatva, rá se rántva ünnepi műsorra, Orbán Viktor-beszédre, meghatott és lelkes tízezrekre körös-körül.

A Himnusz hallatán elhallgattak ugyan, de vigyázzállás helyett széles és könnyed, lezser, utcasarkon lányokat nézdegélő ifjakat idéző terpeszben hallgatták végig a magyar nemzeti imádságot, amelyért alig 65 éve velük egykorú fiúk és lányok haltak halomra tűzben és füstben, puszta kézzel, egy szál lőfegyverrel tankok ellen és tankok alatt, megannyi Dávidként küzdve Góliát ellen, ama Himnusz szövegével és dallamával a szívük mélyén, ’48–’49-ben szuronyrohamra indultak többszörös túlerő ellen, azelőtt meg várfokokon csatáztak, zászlónkat gyakran plántálva vad török sáncára…

Most pedig itt terpeszt ez a három kis nyomorult szerencsétlen farmerben és fehér ingben, felnyírtan és permanens okoskodásban, úgy látszik, nekik nemzeti ünnepen ez így dukál. Közben pedig a Himnusz. Himnusz minden időben. A mi Himnuszunk, amely minden időben a hazát és az érte hozott áldozatot, a hazaszeretetet és a nemzeti érzést (is) jelképezi. És a maga gyönyörűségében tényleg ő az, aki segít bennünket, általa ragyogunk fel, általa dicsőül meg vér és korom – s a manapság le-lesajnált annyi szép, megtartó hit, önfeláldozó, hősi tett is csak a minden időben csillogó, minden időn átragyogó Himnuszon tud igazán megszentelődni.

Hát valahogy talán mindezekért nem kéne holmi szánalmasan nyüzsgő szépfiúknak egy nemzeti ünnepen, minden magyarok miniszterelnökének beszéde után széles terpeszben végigállniuk a Himnuszt. Ám amennyire ezeknek a fiúknak a leghalványabb fogalmuk sincs arról, milyen is valójában, és mit is tartalmaz, jelképez igazán a vigyázzállás a magyar hadi és egyéb históriában, legalább annyira sejtelmük, érzésük sincs, úgy megfelelő mélyen a szavakról – „haza” , „hősiesség”, „szent”, ilyesmik. Akik meg minderről tehetnek, akiknek az igazi, szörnyű és megbocsáthatatlan bűne mindez – nincsenek most a látóterünkben. Azazhogy dehogy nincsenek. Csak vegyük észre őket. Akárcsak ezeket a fiúkat. És legesleginkább velük szemközt a világ legszebb nemzeti imádságát, a Himnuszt, minden időben. 

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Korompay Csilla

Korompay Csilla

Egy széles hát

ĀA közvélemény-kutatásoktól frusztrált baloldali stratégák bizonyára kétségbeesve keresnek valamit, ami kihúzná a csávából összetoldozott-foldozott koalíciójukat

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Mit ígértek Gorbacsovnak?

ĀMegint vasfüggöny ereszkedik Európára, csak most Magyarország keleti határánál