A klímaváltozás nyertesei és vesztesei

Kérdés, hogy ha ez tényleg bekövetkezik, az hogyan befolyásolhatja a nemzetközi gazdasági erőviszonyokat. Erről az izgalmas kérdésről tartott előadást Bogár László közgazdász három évvel ezelőtt, 2019-ben az Energiapolitika–2000 Társulat egyik nyilvános rendezvényén.

Az azóta tapasztalt jelenségek és események alapján Bogár László akkori megállapításai lassan beigazolódhatnak. A melegedés egyik hatása már látszik. Az Északi-tenger partvidékén tavasszal korábban kezdődik az olvadás, ezért egyre inkább átterelődhet a hajóforgalom az úgynevezett északkeleti átjáróra a Távol-Kelet és Nyugat-Európa között. Ez az útvonal sokkal rövidebb és biztonságosabb is, mint a Szuezi-csatornán átvezető vagy az Afrikát megkerülő útvonal, mivel a hajók nincsenek kitéve a gyakori kalóztámadásoknak. Ennek egyik nyertese pedig a világ legnagyobb jégtörő flottájával rendelkező Oroszország lehet, mivel ellenőrzés alatt tarthatja a tengeri határai mentén húzódó hajóútvonal legnagyobb részét. A másik nyertes Kína, amely kialakíthatja az „Új Selyemút” párhuzamos tengeri megfelelőjét, miközben szorosabb szövetséget alakíthat ki Oroszországgal.

A melegedés további hatására az örökké fagyott szibériai tundra virágzó mezőgazdasági területté alakulhat át, és Oroszország élelmiszer-termelő nagyhatalom lehet. Ráadásul hozzáférhetővé válhatnak a sarkkörön túli ásványi kincsek, a nikkel, a palládium, a foszfor, a bauxit, a kobalt, a réz, a platina és a ritka földfémek, és akkor még nem beszéltünk a jelentős kőolaj- és földgáz készletekről.

Van egy másik vonatkozása is az éghajlat melegedésének, amely az utóbbi évtizedekben együtt járt a levegő szén-dioxid-tartalmának növekedésével olyannyira, hogy a hivatalosan támogatott propaganda szerint éppen a több szén-dioxid okozza a melegedést. Ezt azonban számos, háttérbe szorított tudós vitatja, mivel ismerünk jó néhány régebbi melegedési ciklust, amikor a melegedés indult be először, és csak ezt követte a szén-dioxid-szint emelkedése.

Bármi az igazság, tény, hogy amennyiben a melegedéssel együtt több szén-dioxid jut a levegőbe, az további gazdasági következményekkel járhat.

Jelenleg a tengerszint közelében egy köbméter levegőben körülbelül 0,8 gramm szén-dioxid van. Ha felfelé megyünk egy hegyoldalon, a hőmérséklet csökken, és a levegő ritkul, a ritkulás arányában pedig egyre kevesebb lesz a levegőben a szén-dioxid. Egy bizonyos tengerszint feletti magasságban már olyan kevés a szén-dioxid, hogy a növények nem képesek fejlődni. Ezt nevezik a vegetáció felső határának, amely különféle növényfajták esetén eltérő.

Ha emelkedik a hőmérséklet, és közben még a levegő szén-dioxid-tartalma is növekszik, a vegetáció határa feljebb tolódik, jelentős területek válhatnak alkalmassá mezőgazdasági termelésre ott, ahol ez korábban nem volt lehetséges, miközben az alacsonyabban fekvő területeken is javulhatnak a terméshozamok, és bővülhet a megtermelhető növények választéka. Németország egyes mediterrán jellegű vidékein például ma már szőlőt és bort is termelnek.

Az éghajlatváltozás nem rendkívüli dolog, az emberiség történetében számos klímaváltozást sikeresen túléltünk. A világban mindig minden szüntelenül változik, miért pont az éghajlat lenne a kivétel? Azt azonban látni kell, hogy minden változásnak vannak vesztesei és nyertesei, és ez igaz az éghajlatváltozásra is. Magyarország az adottságai alapján akár a nyertesek között lehetne, ha megtanulnánk alkalmazkodni a változó körülményekhez, és végre szakszerűen megoldanánk a vízgazdálkodási problémáinkat.

A legnagyobb gondot a Duna–Tisza közi Homokhátság elsivatagosodása jelentheti. A milliós lakosságú Homokhátság az ország területének tizedrészét teszi ki, és évszázadok óta küzd vízhiánnyal, elsivatagosodással, a homokbuckák vándorlásával, amelyek miatt a szél által elhordott futóhomok szinte mindent maga alá temet. A Homokhátságot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) félsivatagi területnek nyilvánította, és az EU felmérése szerint is ez a terület lehet a klímaváltozás egyik első áldozata.

Az utóbbi évszázad során a Homokhátságon a talajvízszint jelentősen süllyedt, átlagosan öt–hat méteres mértékben, de néhol meghaladva a tíz métert, miközben a helyzet tovább romlik. Egy-két évtizeddel ezelőtt még a félhektárnál nagyobb vízfelületű tavak száma ezer körül volt, de azóta ezek száma néhány tucatra esett vissza. Ha nem történik semmi, 30–40 éven belül vízhiány miatt lakhatatlanná válhatnak olyan városok, mint Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös és Kiskunfélegyháza, és a lakosságot át kell telepíteni az ország más részeibe.

A probléma nem új, az elsivatagosodás évszázadokkal ezelőtt megkezdődött. Már az 1800-as évek elején kidolgozott öntözési terveket a fogyatkozó víz pótlására Beszédes József (1787–1852) vízépítő mérnök, de az ilyen és ehhez hasonló elképzelések és tervek azóta sem valósultak meg.

A hazánkba belépő folyók vizének ugyanis 98 százaléka hasznosítatlanul lép ki az ország területéről, pedig ha csak a 96 százaléka lépne ki, a visszatartott két százalék évenként egymilliárd köbméter öntözővizet szolgáltathatna a Homokhátság számára, miközben az öntözőcsatornákból elszivárgó negyedmilliárd köbméter víz hozzájárulhatna a talajvíz utánpótlásához.

A megoldáshoz azonban ki kellene építeni egy nyugat–kelet irányú csatornát a Duna és a Tisza között, és ebből lehetne leágaztatni a Homokhátság gerincvonalán egy észak–dél irányú öntöző főcsatornát. Ha pedig a Duna–Tisza-csatorna hajózható keresztmetszettel épülne meg, hatalmas mennyiségű, vízi úton történő olcsó, környezetbarát szállítást tenne lehetővé három iparváros, Dunaújváros, Kecskemét és Szolnok között, és akkor még nem beszéltünk a várható idegenforgalmi előnyökről.

Meg is indult egy ilyen építkezés 1947-ben, azonban a közbejött történelmi események miatt hamarosan abbamaradt, és nem is folytatódott. Azóta már készültek újabb tervek hasonló megoldásokra, ezeket azonban a radikális zöldmozgalmak minden lehetséges módon igyekeznek megakadályozni. Szerintük nem szabad beleavatkozni a természet működésébe, meg kell őrizni a természet eredeti állapotát, amikor a víz szabadon folyik, és a futóhomok szabadon fut bármerre, a természet spontán törvényei szerint.

(A szerző irányítástechnikai szakmérnök)