Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy fölmérjük: a következő évtized a biztonságról fog szólni. Ahhoz sem, hogy észrevegyük, valaki mikor szorul tényleg segítségre, és mikor játssza el az ártatlant. Meg hogy ne akarjunk magunknak nagyobb rosszat, mint annak, akit elvileg mi szeretnénk megbüntetni.
J. Károly nem volt atomtudós, viszont már napok óta rosszul aludt. Eddig még nem gondolkodott rajta, hogy a fizikusok jól szoktak-e aludni, viszont J. Károly most a szokásosnál is erősebb szorongást érzett. A gyomrától a tarkójáig fölfelé és az ágyékáig lefelé, ráadásul egyszerre. Nem volt biológus sem, de a büfés Eszter mindig szépen elmagyarázta, hogy mi miért történik az ember szervezetében. A büfés Eszter sem volt biológus, ellenben sok női magazint olvasott. A szorongásra is volt gyógymódja, egyszer azt mondta, hogy sokat kell nevetni. J. Károly kipróbálta otthon, a tükör előtt, mire Karcsi, a teknős, sírással vegyes röfögős hangot adott ki. Nem biztos, hogy a nevetés vagy a tükör volt az oka, lehet, hogy a teknős tüdőgyulladást kapott.
Most főképp nem lett volna kedve nevetni. Attól félt, hogy a sok meggondolatlanság belesodorja őt is valami szörnyűségbe. Nemrég biztonsági zárat szereltetett föl, mert hallott néhány betörésről a környéken, az viszont nem fogja megvédeni a bombázástól. Bízott a józanság erejében, hátha nem megy el mindenkinek az esze, mint a főnökének vagy annak a furcsa embernek, akit mindig mutogatnak a híradóban. Látszik rajta, hogy élvezi, mikor ostobaságokat beszél.
Óránként megnézte az interjú ismétlését a tévében, összesen négyszer. Jól megjegyezte az atomtudós meg a stratégiai nyugalom kifejezéseket, ám a szorongását ez sem oldotta. A világot egyre fenyegetőbbnek látta. Nem elég, hogy a férfiak nőknek képzelik magukat és fordítva, meg hogy a gyerekekben is el akarják ültetni ezt a képzetet, és lassan már a templomba sem mehet be nyugodtan az ember, csak ha turista, csinálnak itt egy háborút, hogy eltereljék a figyelmet a világgazdaság problémáiról, az internet káros hatásairól és a társkeresés nehézségeiről.
J. Károlyt mindig könnyű volt megfenyegetni, messziről látszott rajta, hogy nem elég bátor. Katona is volt, de nem sokra vitte, tartalékos honvédként szerelt le, mert fogdában ült a lúdtalpa miatt. A hadgyakorlaton ki kellett cserélni a betétet, közben jött a parancs a sorakozóra, és a géppisztolya ott maradt a magas fűben. Az egész szakasz kereste, estére megtalálták, így a hadbíróságot megúszta, de a fogdát nem kerülte el.
A katonasági eseteken már csak mosolygott, viszont ott csak úgy csináltak, mintha lőnének, de most igaziak a lövések. Ha atomtudós lenne, jobban megértené, mik azok a kvantumok. A büfés Eszter mondta neki egyszer, hogy „Károly, maga olyan, mint egy kvantum. Egyszerre két helyen is van.”
Elmesélte, hogy egy cikkben olvasott a kvantumférfi-jelenségről. Úgy tűnik, mintha a szerelem hullámait árasztaná magából, pedig csak a részecskéi működnek, már ha érti, hogy mire gondol, és ha megfigyelik, elkezd másképp viselkedni. J. Károly is úgy tesz, mintha kávét inna, közben igyekszik szépeket mondani neki, de egész másutt járnak a gondolatai. J. Károly elpirult, mert nem merte bevallani, hogy hol járnak a gondolatai. Legközelebb biztosan sót kapna a kávéjába cukor helyett.
Az viszont nem hagyta nyugodni, hogy milyen volna, ha két helyen tudna lenni egyszerre. Próbált valamilyen stratégiai nyugalmi helyzetet fölvenni, aminek az lett az eredménye, hogy a szorongása elégedetlenséggé változott. Dehogy akarna ő két helyen lenni! Nem kell atomfizikusi diploma hozzá, hogy rájöjjön: jól érezné magát saját otthonában, saját hazájában is, ha folytathatná az eddigi életét.
(A szerző irodalomtörténész)
