Quod licet Jovi…

A mondás évtizedekig találó volt, mert olyan világban éltünk, ahol korlátozták a szabadságjogokat, nem volt demokratikus parlament, és nem alkotmányos keretek között szabályozták az országot. Nemegyszer tapasztalom, hogy fia-tal barátaimnak fogalmuk sincs arról, milyen diktatúrában éltünk egykoron, miközben a hatalom birtoklói kiváltságokat élveztek. Ál-Jupiterek pöffeszkedtek a magyar földtekén, és bármikor megalázhatták embertársaikat.

A példa a sport világából való, de értendő a társadalom egyéb rétegeire is.

1963 márciusát írtuk. Egy belgiumi város, Gent rendezte az ifjúsági vívó-világbajnokságot. A magyar küldöttség tagjai Bécsen keresztül, vonattal utaztak a helyszínre, de remegve várták a pillanatot, amikor majd rájuk törnek a vámosok. Kovács Tamás – a hatszoros olimpiai bajnok kardvívó, Kovács Pál fia – az alsónadrágjába rejtette, és leukoplaszttal ragasztotta le ötven dollárját, amelyet az édesanyjától kapott. Angol toplistás kislemezt, narancsot, csokoládét, egyebet szeretett volna vásárolni, amit Magyarországon nem lehetett kapni. Még a mozgó vonatról ugrottak le a barátjával Brüsszelben, hogy a genti átszállás előtt meg tudják venni a soha nem látott termékeket.

Boldogan mentek vissza a csapathoz, de akkor már mindegyik tagja libasort alkotva, vigyázzban állt a peronon Bíró Mihály, a sporthivatal egyik vezetője előtt. Bíró elvtárs ugyanis észrevette, hogy a két fiatalember „rágózik”, ezért kijelentette, hogy megszegték a szocialista erkölcsöt, és utasította őket, hogy a kapitalisták kedvelt rágógumiját azonnal köpjék ki. Hozzátette, hogy a történteket természetesen jelenteni fogja Budapesten.

A „bűnösök” furcsának tartották, hogy Székely Tibor, a vívás nemzetközileg ismert sportdiplomatája is Bíró elvtársnak adott igazat. Odament Kovács Tamáshoz és azt mondta neki: „Nemcsak a vívósportot, hanem apádat is besároztad, ezennel szégyelld magad! Egy magyar sportoló nem utánozhatja az amerikai imperialistákat.”

Kovács Tamás a világbajnokságon csak ötödik lett, de jobban fájt neki, hogy megbélyegezték a csapattársai előtt, sőt a vezetők nem szóltak hozzá a verseny végéig. Hazafelé a brüsszeli pályaudvaron Székely Tibor váratlanul ráadott egy új zakót azzal a megjegyzéssel, hogy most vásárolta, és kötelezte, hogy viselje a Keleti pályaudvarig. „A történtek után meg sem mertem szólalni – emlékezett vissza Kovács –, szó nélkül felvettem a három számmal nagyobb zakót, és abban utaztam Budapestig.

Győrben vettem észre, hogy a zakó Doxa órákkal van tele. Ott ketyegtem félelemben a fülkében, és attól tartottam, hogy a vámosok észreveszik a turpisságot. Arra gondoltam, hogy nekem még el sem kezdődött a pályafutásom, és máris a végét járom. De nem buktam le, mert Székely Tibor hosszan elbeszélgetett a vámosokkal a folyosón, és senkit sem motoztak meg.” A fiúk hazajöttek, Kovács Tamást pedig fél évre eltiltotta a szövetség, azzal az indokkal, hogy nem szocia-lista ember módjára viselkedett.

Negyven év múltával derült ki, hogy Székely Tibor „Szamosi” fedőnéven a sportág egyik legfőbb besúgója volt!

A latin mondást ma már az ellenkezőjére lehet fordítani: Quod licet bovi, non licet Jovi. Amit szabad a kisökörnek, nem szabad Jupiternek. A kisökör szabad állampolgár lett, de Jupitert is felelősség terheli, ha valóban isteni mintát követ!

(A szerző újságíró)