Évértékelés

Bevezetőjében, mint már néhány eddigi évértékelőjében újra feltette a kérdést, hogy miről is kellene itt most beszélni, és legfőképpen, hogy milyen elbeszélési mód segíthetne leginkább abban, hogy megragadható legyen a lényeg. Az eddigi legsikeresebb ilyen jellegű „belépője” a 2011-es évértékelő volt, amikor azzal kezdte, hogy kérdezte a feleségét, miről beszéljen itt, mire ő azt válaszolta: „Mondj el mindent!” „Na, erre én azt mondtam, hogy abból baj lesz” – fejezte be akkor az erről szóló bevezetőjét nagy közönségsikert aratva.

Akárcsak minden eddigi évértékelőjében, most is megjelent tehát a legmélyebb dilemma, hogy Bibó István szóhasználatával élve „nevén nevezhetők-e” egyáltalán közös dolgaink. Vagy végképp beleragadunk a „kimondhatatlanságok”, a globális beszédhatalmak által tabunak minősített „elbeszélhetetlenségek” zsákutcájába. A mostani évértékelője bevezetőjében ezt úgy fogalmazta meg, hogy a legfőbb tisztázandó kérdés, hogy „kik vagyunk és mit akarunk”, vagyis mi a legmélyebb önazonosságunk, és hogy tudunk-e kellő elszántsággal ragaszkodni ehhez az identitáshoz, minden ellenséggel szemben bármilyen áron megvédve azt.

Magyarország előre megy, nem hátra, idézte a választási jelszót, de mi is az az előre, tette fel a kérdést, különös tekintettel arra, hogy a magyar választók két nagy csoportja teljesen ellentétes választ ad erre a kérdésre. És bár ezt nem mondta ki, de azért utalt arra, hogy ez a két nagy tömb ma teljesen ellentétesen ítéli meg azt, hogy mi a tény, az igazság és a valóság, vagyis két ellentétes világban él, és a kettő egyszerre logikailag semmiképpen sem lehet igaz, valaki tehát vagy téved, vagy tudatosan félrevezeti a híveit és szándékai szerint a választókat is.

Egyértelművé tette, hogy a kor, amelyben élünk, a háborúk és járványok kora. (Mindez azért nagyon érdekes, mert Jared Diamond híres könyvének címe Háborúk, járványok, technikák, tehát a miniszterelnök megközelítése történetfilozófiai, lételméleti értelemben is teljességre törekedett, hisz valójában a harmadik mozzanat, a világ technológiai kihívásai és e kihívások Magyarországra gyakorolt hatása is többször megjelent a beszédben.)

Amikor ezután felvázolta a kihívások tematizációs szerkezetét, e tematizációs piramis csúcsára a vírust, a migrációt és a globális identitásháborút helyezte. A vírussal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a magyar társadalmat, szemben a nyugati társadalmak többségével, nem osztották meg a járvánnyal kapcsolatos intézkedések, nem voltak tömegtüntetések és tömeges engedetlenség, mint ott.

Fontos mozzanat, hogy a vírus kérdését illetően a beszéd nem érintette a vírus eredetével, kezelésével és megelőzésével kapcsolatos nyitott kérdéseket, feltehetőleg azért nem, mert ezek a kérdések csak hamis törésvonalak mentén létrehozott újabb konfliktusokat szítanának az ebben az ügyben többé-kevésbé egységes magyar társadalomban. Azt azonban jelezte, hogy mindazokat, akik politikai haszonszerzés céljából cinikusan kihasználni próbálták a nemzet járvánnyal kapcsolatos nehézségeit, utoléri majd részben a választás után jogi értelemben a törvény szigora, erkölcsi értelemben pedig Isten büntetése.

Hosszan és drámai módon foglalkozott a migráció kérdéskörével, jelezvén, hogy most lesz majd igazán veszélyes és éles ez a kihívás, tehát sem okunk, sem jogunk nincs a tétlenségre. Végvár vagyunk, mondta, nem először a történelmünk során, és ugyan ahogy Hunyadi Nándorfehérvárnál megsemmisítő csapást mért az oszmán ostromlókra, mi is sikeresen vettük fel a harcot Soros György globális zsoldoshadaival szemben, de ez egy állandó küzdelem lesz a jövőben is. És tudnunk kell azt is, hogy ez folyamatosan óriási anyagi áldozatokat követel a magyar néptől, mert az Európai Uniótól nemcsak segítségre nem számíthatunk, de inkább a megbélyegzésünk, az ellenünk irányuló állandó támadás lesz a meghatározó.

A háború, mint a másik döntő kihívás kettős szerkezetű, részben egy történelmi globális identitásháború, részben a nagyhatalmak globális konfliktusai, a Magyarországot körülvevő regionális térben megjelenő összecsapásuk, ami napjainkban a Balkánon és főként Ukrajna kapcsán mutatkozik meg. Magyarország legfőbb érdeke a béke megőrzése, és ezt legfőképpen akkor tudjuk szolgálni, ha minden érintettel a kölcsönös előnyökre épülő kapcsolati rendszert igyekszünk fenntartani. Ami pedig a globális identitásháborút illeti, ott nincs hová hátrálnunk.

A családot megalapozó nemi önazonosság lerombolására, a nemzet mint legfőbb lelki, erkölcsi, szellemi identitás megbélyegzésére és lebontására irányuló globális hatalmi törekvések ellen az Európai Unió nemcsak hogy nem véd meg minket, de legtöbbször éppen az EU legfőbb intézményei segítik e pusztító törekvéseket. Nyugodt párbeszédre törekszünk, de van egy pont, ahonnan semmiféle kompromisszum nem létezik számunkra, s ezt akkor is Brüsszel tudtára kell adnunk, ha tudjuk, hogy az önkényesen értelmezett „jogállamiságra” hivatkozva, hamis ürügyekkel újra és újra mindent megtesznek azért, hogy meghátrálásra kényszerítsenek minket.

Évértékelő beszéde végén a miniszterelnök azt is egyértelművé tette, hogy minden eddiginél nagyobb tétje van az áprilisi választásnak, mert ha visszajönnének azok a cinikus, gátlástalan és destruktív erők, amelyek 2010 előtt egyszer már majdnem az összeomlás káoszába taszították az országot, akkor ez történelmi tragédia lenne Magyarország számára.

(A szerző közgazdász)