Fertő

A Fertő (Neusiedlersee, azaz Nezsideri-tó) egy húszezer éves állóvíz, amelyet sztyepptóként is emlegetnek. Nagyobbik része 1920 óta (240 négyzetkilométer) Ausztriához, a maradék (75 négyzetkilométer) pedig Magyarországhoz tartozik. A Fertő-táj és ennek részeként maga a víztér is az UNESCO-világörökség része. Magyarországi partvidékén a Fertő–Hanság Nemzeti Park, az osztrák oldalon a Neusiedler See–Seewinkel Nemzeti Park található. A magyar térrész 80 százalékát, mintegy 60 négyzetkilométert nádas borítja. Állóvíz-tipológiai értelemben tehát nem is tó, hanem fertő, azaz süppedékes, ingoványos, mocsaras hely.

Az 1960-as években létesített fertőrákosi vízi telepre évtizedeken át határsáv-engedéllyel, illetve környékbeli állandó lakóhellyel rendelkezők látogathattak ki. A műszaki zárnál a fegyveres határőrök nemcsak ellenőrizték, hanem az ott-tartózkodás idejére mindenkitől el is vették a személyi igazolványát. A többség a mindig is lerobbant közös partszakaszon töltötte az időt, az ilyen-olyan cölöpházzal rendelkező szocialista vállalatok és intézmények dolgozói pedig a vízi házak teraszára is kimehettek.

De kinn aludni (csakúgy, mint télen korcsolyázni) a Fertőn szigorúan tilos volt. A nyolcvanas évek elején az ország másik végén élő szüleimet sem tudtam levinni a Fertőre, 1988-ban pedig egy unokatestvéremet még világútlevél birtokában sem engedték ki, noha másnap a határátkelőn minden további nélkül átengedték Ausztriába. (Azzal a világútlevéllel már a Titicaca-tóhoz is lehetett utazni, de a Fertőre: nem.) Arról álmodoztunk, hogy nekünk is lehessen olyan üdülőhelyünk, mint amilyeneket az osztrákok egymás után építettek. (A Fertő osztrák oldala már száz éve a bécsiek tengere; 1989. február 13-án Németh Miklós miniszterelnök a műszaki zár lebontását Ruszton, egy elegáns tóparti szállodában – a Tó szállodában – jelentette be.)

A rendszerváltással az igazoltatások megszűntek, a közös strandot igyekeztek elfogadhatóvá tenni, de a toldozgatás-foldozgatás lehetőségei között a színvonal mindig is a hazai átlag alatt maradt. Aki igényes volt, inkább az osztrák oldalra járt át fürödni. Majd egyre több vállalati cölöpház magántulajdonba került, részben osztrák kézbe. A Fertőn már korcsolyázni is lehetett. A cölöpházak nádtetejű „palotasorrá” alakultak. A látvány (amit utoljára 2017. június 24-én láttam) kétségkívül érdekesen mutatott, különösen a nyílt víz felől.

Néhány nap múlva egy tetőmunkálatnál tűz ütött ki, ami továbbterjedt: az épületek fele teljesen leégett. Időközben megszületett a grandiózus fejlesztési terv. Aminek egyenes folyománya lett, hogy a vagyonkezelő és a magyar állami területen álló cölöpház-tulajdonosok közötti bérleti szerződéseket felmondták. (A szerződések határozatlan időre szóltak, amiket a bennük szereplő opció szerint bármikor meg lehetett szüntetni.) A cölöpházak – amint azt a tűzeset ténye mutatja – nem feleltek meg a katasztrófavédelmi előírásoknak, sőt még a környezetvédelmieknek sem.

Új helyzet teremtődött. A Modern Városok Programja egy világszínvonalú Fertő-tavi üdülőtelepet ígér. Érthető a még mindig nosztalgiázók búja, de vegyük észre, hogy a tiltakozást nem idevalósi „civilek” irányítják.

A legutóbbi beruházás-ellenes tüntetést 2022. január 29-én tartották Sopronban, a Fertő Tó Barátainak Egyesületét előretolva. (Ugyan, ki ne lenne a Fertő barátja?) Az egyik – 15 éves gyerekként egyedül a Fertőre járó – szónok a korról idilli képet festett fel. Azt mondta, hogy a „szüleink nem aggódtak értünk, mert a határőrség ott székelt a parton (illetve abban a pagodaszerű építményben), és tulajdonképpen szemmel tartottak minket. Ha valami baj történt volna, szerencsére nem történt, biztosra veszem, hogy kijöttek volna és mentettek volna minket”. Tegyük azért hozzá, hogy a határőröknek a kemény határőrizet volt a feladatuk, és nem a fürdőmesterkedés.

Legfeljebb százan (a csepergő eső miatt egyre levesebben) lehettek a Széchenyi téren, a Posta és a Liszt Ferenc Művelődési Központ közötti gyalogosátjáró mellett. Széchenyi szobra hátat fordított nekik. Persze, hiszen amint lehetett (1839-ben), a bozi Fertő-parton gróf Széchenyi István maga is létesített fürdőt.

A demonstrálók szerint „hazánk környezetvédelmi és örökségvédelmi szempontból legkártékonyabb és legnagyobb turisztikai beruházását” építik ide: szállodával, apartmanházakkal, motelekkel és kempinggel, ökocentrum kilátóval és bemutatókerttel, jacht- és csónakkikötővel, sportpályákkal és autóparkolókkal.

Nagyjából ilyesmiről álmodoztunk úgy harminc-negyven éve. Arról, hogy a szabad Magyarország ne legyen olyan béna, hogy teljesen átengedi az osztrákoknak mindazt a turisztikai presztízst és hasznot, amit a sztyepptó és a puszta (die Pußta) jelent.

Ne legyünk naivak: a Fertő-beruházás elleni demonstráció a választási kampány része. E kampányba még olyan intézményeket is belekevertek, mint a Magyar Tudományos Akadémia. Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya 2021. decemberi – úgy gondolom, hogy szerencsétlen – állásfoglalása szerint a beruházás „súlyosan károsítaná a Fertő tó növény- és állatvilágát”. A civilek természetesen az MTA-ra hivatkoznak, a Biológiai Tudományok Osztálya pedig a külföldre: „a beruházást már számos nemzetközi szervezet is ellenzi, valamint az osztrák kormány is erőteljesen kifogásolja”.

Az akadémiai állásfoglalás sajnos homályban hagyja a beruházást ellenző „számos” nemzetközi szervezet nevét. Az osztrák szempont viszont kristálytiszta: szomszédaink mindent elkövettek az ő részük tóvá alakítása érdekében, aminek eredményeképpen nekik legalább tíz, ennél nagyobb létesítményük van az odaáti Fertő-parton. Mitőlünk azt az egyet is irigylik. (Érdekes módon az osztrák érdekre való hivatkozást a demonstráció szervezői Sopronban nem hangsúlyozták.)

Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya állásfoglalása egyébként szó szerint megegyezik a Diverzitásbiológiai Tudományos Bizottság elnökének előterjesztésével, ami pedig Podani János akadémikus kezdeményezésére született. Padisák Judit akadémikus (aki valamikor a Fertő algavilágát is kutatta, és jelenleg az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság – az észak-dunántúli akadémiai régió – elnöke) és Podani János a Valaszonline.hu-n nemrég megjelent cikkükben szerencsére egy picit konkrétabban fogalmaztak.

Elmarasztalóan írnak a ramsari egyezmény (a nemzetközi jelentőségű vizes- és vízimadár-élőhelyekről szóló természetvédelmi államközi megállapodás) hazai képviseletéről, de írásukból csak saját véleményüket ismerhetjük meg, a szervezet eredeti véleményét nem. Álljon itt a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottság (REMNB) 2019. augusztus 28-án készített, alapos előtanulmányokon és helyszíni szemlén alapuló állásfoglalása:

„ 1. A ramsari egyezmény titkárságának kérdésére: a Fertő ramsari terület magyarországi részén a terület ökoszisztémájában, annak természeti értékeiben ökológiai jellegváltozás (az egyezmény 3.2 cikkelye értelmében) nem következett be, nem is várható.

2. A tervezett átalakításoknak sem környezet-, sem természetvédelmi szempontból nincs jelentős káros hatásuk, sőt, bizonyos műveletek (például a csatornák kotrása és ezáltal a nádasok jobb vízellátásának biztosítása) segítik és erősítik a természetvédelmi kezelő Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság munkáját és a területen eddig végzett természetvédelmi rekonstrukciós beavatkozásokat.

3. A beruházás olyan helyre irányítja és koncentrálja a teljes magyarországi Fertő-szakaszon a turizmust szabályozott és kontrollált módon, ahol évtizedekkel a ramsari területté való nyilvánítás (1989) előtt, a hatvanas évektől már létezett az illetékes önkormányzat által engedélyezett vízisporttelep és kikötő, amelynek sem infrastruktúrája, sem környezetvédelmi adottságai ma már nem felelnek meg a 21. század elvárásai­nak.

A beruházással érintett terület a fentiekből következően a kijelöléskor is degradált állapotban volt, a ramsari területbe a tó egységes kijelölése és kezelése érdekében került be, mint a rekreációs célú bölcs hasznosítás helyszíne. A terület kezelésének ilyen irányú megosztását tükrözi a Fertő tavi bioszféra-rezervátum UNESCO által elfogadott kezelési terve és zonációja is: a beruházás által érintett területek a BR pufferzónájába tartoznak, ahol korlátozottan és szabályozott mértékben folyhat rajtuk emberi tevékenység, amely nem lehet ellentétes a természetvédelmi célokkal. Ezeken a területeken fontos a környezeti nevelés és az ökoturizmus elősegítése.

4. A ramsari egyezmény szellemiségét, a terület bölcs hasznosításának elvét követve továbbra is úgy látjuk, hogy szükséges legalább egy helyen utat engedni a helyi lakosság és az ide látogató turisták, horgászok, sportolni vágyók igényéinek kielégítésére, és az ehhez szükséges infrastruktúrát igazítani kell a korszerű követelményekhez. Mindez egyben azt is szolgálja, hogy a Fertő valóban értékes területein a természeti értékek megőrzésének lehet alárendelni a kezelést, mivel nem nehezedik rájuk ez a turisztikai nyomás.”

A 3. és 4. pont arra a Padisák- (és Podani-) féle felvetésre is válaszolt, miszerint az építési terület – „hatvan hektár” - megengedhetetlenül nagy. Számoljunk utána! A közbeszerzési kiírás szerint 52 hektárról, azaz 0,52 km2-ről van szó, ami a Fertő magyarországi területének 0,52/75-öd része, azaz 7 (hét) ezreléke. A teljes beépített terület pedig 34 ezer m2, ami kevesebb, mint fél ezreléke (pontosan 0,000453, azaz 453 milliomod része) a Fertő magyarországi területének. Az ide koncentrált fejlesztés hosszú távon biztosítja az összes többi terület összefüggő területként történő megőrzését.

Amint Dévai Györgytől, az REMNB elnökétől megtudtam: a legtöbb félreértés forrása a tó és a fertő összekeverése. Ha a különbséget valaki világosan látja, akkor a kifogásolt beavatkozások elleni számos érv megdől. A fertő ugyanis mint élőhely olyan természetes szukcessziós állapotban van, hogy rá a mocsári növényzet egyértelmű túlsúlya jellemző, s ezért – különösen a magyarországi részen – a nádasok terjeszkedése miatt a nyílt vízfelületek megfelelő arányú, akár még kotrással történő fenntartása is természetvédelmi cél lehet.

A Fertő-beruházás tehát  a „művelje és őrizze” szemléletben fogant. Ami kétségkívül ellentétben van a mai mélyzöld irányzat (Greta Thunberg támogatói és szövetségesei) világfelforgató célkitűzéseivel. Nevezetesen azzal, hogy szerintük az ember tűnjön el a természetből. Önfeladást sugalló mondanivalójukat tetszetősbe csúsztatva adják elő. Ezzel megtévesztik az embereket (főleg a fogékony fiatalokat), így ők azok, akik veszélyeztetik – nemcsak a jövő generáció természethez és egészséges környezethez való jogát, hanem – hazánk és az emberiség jövőjét is.

Nemcsak üdültem, egy időben dolgoztam is a Fertőn, van fogalmam róla. Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya elmulasztott figyelembe venni két érdemi szempontot. 1. A beruházás egyetlen valódi kockázatát: a tó rejtélyes vízszintingadozásait. Pedig a megmondóemberek akár az „éghajlatváltozásnak” is tulajdoníthatnák azokat. 2. Javaslom, emeljünk inkább szót a nezsideri partszakaszon a madárvonulás keresztmetszetében létesített szélerőművek sokasága ellen. Ezeknek az újabb keletű szörnyűségeknek a látványa ugyanis a kultúrtáj-világörökség pimasz megcsúfolása.

(A szerző geofizikus-mérnök, az MTA rendes tagja)