Domonkos László

Vélemény és vita

Gengszter-évforduló

Ha hisszük, ha nem, nevezetes évfordulóhoz érkeztünk: néhány napja volt kereken háromnegyed évszázada, hogy jobblétre szenderült bizonyos Alphonse Gabriel Capone, minden idők leghatalmasabb maffiafőnöke, Chicago korlátlan ura, úgy is mint Al Capone

Nemcsak a legújabb kori történelem leghíresebb bűnözője, kinek neve fogalommá vált, de minden későbbi – közbűntényes és egyéb! – gazemberség szimbóluma is lett. Közismertségben csakis a filmművészetben immáron klasszikus Coppola-remekmű, A Keresztapa Corleonéja (pontosabban: Corleonéinak hada) állítható mellé. Igen, ha úgy tetszik, kimondva-kimondatlanul, bevallva-bevallatlanul így együtt ők lehetettek a minta és a kiindulópont, az origó és az etalon. És egyáltalán: szinte minden, ami „a” csupa nagybetűs MAFFIÁT, a maffiózó gengszterséget illeti.

Csakhogy Al Capone élete a valóságban, Vito vagy Michael Corleone életútja a fantáziában e szép, 75 éves ünnepi alkalomkor felvet néhány roppant izgalmas és egészen dermesztően aktuális kérdést is. Közelmúltunkból és jelenünkből egyaránt. Elég a Kádár-rendszer hetvenes–nyolcvanas éveiig vagy éppen a rendszerváltás óta eltelt évtizedekre visszapillantani.

Azt írja egyik valamikori kollégám, hogy ő annak idején nem Csongrád megye és Szeged országszerte ismert és rettegett Keresztapájától, a több mint hírhedett pártvezér-klánfőnök Komócsintól félt, hanem sokkal inkább a pártbizottság portásától, aki utálta a tudósítói igazolványokban a hozzá hasonló pofákat (nagy, rendetlen-kócos-zsíros haj, ennek megfelelő küllem és tekintet).

Viszont az olvasószerkesztő, a valóban nem túl oroszlánszívű, de szívében nem gonosz és enyhén szólva eléggé kényes helyzetében egyfolytában szorongó-gyötrődő szegény jó néhai Morvai Sanyi egyebet sem tett, csak félt és rettegett permanente, ennek rendelvén alá minden cselekedetét. Ez így volt ugyan, de ha azt vesszük, hogy a végül nagy nehezen nyomorult nyugdíjba került olvasószerkesztő magányban, kutyájával haláláig sétálgatván fejezte be e földi pályát, jeles kollégám viszont hosszú-hosszú és dicső évtizedeket töltött a párt napilapjánál (amiről annak idején többen megfogadtuk, no, oda aztán soha, semmikor egy büdös sort sem): kicsit más a leány­zó fekvése, midőn Al Capone és Don Vito szelleme lebeg vala a hazai vizek felett (is).

Mert a politikai bűnözők, a gengszter-Komócsinok, a Papp Jánosok, Marosán Györgyök, Apró Antalok és a többiek – kiegészülve az 1988–90 utáni pompás utódokkal (elég, ha csak ama Gyurcsány-féle titokminisztert említem, kinek fizimiskája láttán normális ember azonnal a túloldalra akart átmenni, és akit megpillantva a szegedi pártbizottság portása, úgy lehet, minden külön igazolvány nélkül azonnal szívszélhűdésben fordult volna le a székről) – mind-mind itt vannak ám velünk. Santino Corleonét a szó szoros értelmében szitává lőtték ugyan ama átkelőhelynél, Michael Corleone az étteremben kivégezte Solozzót és korrupt rendőrtiszt barátját.

Al Capone az imádott szeszcsempészet monopóliuma érdekében eltéteti láb alól Colisimo nagybátyját-konkurrensét – ám Vito és Michael Colreone békésen, („ágyban, párnák közt”) hal meg. Marosán György 1992-ben, 84 éves korában ugyanígy, Apró Antal, Komócsin (81, illetve 91 évesen) dettó.

És aki azt hinné, utólagos démongyártásról, holmi befeketítésről van szó: hogy egy nyomorult vidéki napilapos olvasószerkesztőnek legalább olyan oka volt rettegni a stílusában-fellépésében a Brando-figurára olykor kísértetiesen emlékeztető Komócsin Mihálytól, mint mondjuk a Coppola-film legelején a koporsókészítőnek a Keresztapától vagy fél Chicagó városának Al Caponétól: enyhén szólva alátámasztják a tények.

Hogy a Kádár-rendszerben Csongrád megyét Pol Pot megyének hívták (no, vajon miért, elvtársak…?), hogy az értelmiség évtizedeken át pánikszerűen szinte menekült Szegedről és a megyéből (a soha nem feledhető emlék az akkori pesti szerkesztőségekből: te honnan is jöttél, kérdezték, Szegedről – szegény…) – és hogy a gengsztervilág valahogy mindig a sarkunkig, az olvasószerkesztők asztalálig ér, ha a magukat baloldalinak nevezgetők vannak hatalmon. Utánpótlás mindig akad. Igen, jelképes a jubileum: hetvenöt éve szenderült – békésen – jobblétre Al Capone. Szifiliszben, elborult elmével halt meg. Egyébként Lenin is. 

(A szerző író)  

Kapcsolódó írásaink

G. Fehér Péter

G. Fehér Péter

Az álhírgyáros

ĀA körülményekhez képest nem kapott nagy nyilvánosságot Kay-Achim Schönbach váratlan lemondása. Ez nem is csoda, mert Berlinben és Brüsszelben mindent elkövettek, hogy a szőnyeg alá söpörjék a német haditengerészet parancsnokának váratlan távozását

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Van-e még emberi arca a világnak?

ĀAki eltávozott ebből a világból, annak talán már mindegy, hogy amit éltében elmondott, cselekedett, azt ki hogyan ítéli meg