Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Mire jó az irodalom?

Szobakatedra

A döntés már megszületett bennem: irodalommal kívánok foglalkozni. (Nemrég éppen a vers matematikájáról írtam tanulmányt – ironikus ugye?) Most huszadik századi modern irodalmat tanítok olyan egyetemistáknak, akiknek csak egy része választott magyar műveltségterületet, a többiek angolt, matematikát, éneket, testnevelést, rajzot, természettudományt fognak tanítani. Nem emlékszem, hogy sokaknak adtam volna négyesnél rosszabb jegyet.

Két kérdés rendszeresen fölmerül. Az elsőre – hogy mire jó az irodalom – könnyebb választ adni. Három példát szoktam említeni. Sütő András az Anyám könnyű álmot ígér című regényben arra is tanít, hogy az irodalom helyettünk is beszél, segít kimondani azt, amire nem vagyunk képesek, pedig szeretnénk. „Mert én is tudom azokat a szavakat, de nem jutnak eszembe” – mondja a regénybeli kislány a versről.

Borges a könyvről szóló előadását úgy kezdi, hogy az általunk használt eszközök sokasága végtagjaink és érzékszerveink meghosszabbítása, de egyedül a könyv képes „meghosszabbítani” az emlékezetet és a képzeletet. Márai Sándor Gondolatok a könyvtárban című tárcájában a vidék különböző irányából az udvarházba érkezők a könyvespolc előtt állnak meg: a tér egyre szűkül, mígnem egyetlen könyvben ér véget, amit kinyitunk – és ekkor elkezd kitárulni egy másik tér: belépünk egy új világba. Az irodalom tesz teljessé, mert kipótolja bennünk a hiányokat.

A másik kérdés: ha már irodalmat tanulunk, tessék már megmondani, mi az? A szómagyarázat nem sokat ér: hogy Szemere Páltól származik 1839-ből, és még Kölcsey is a „literatúrát” használta. Száz évvel ezelőtt is csak azt mondták, hogy „írások összessége”, és magába foglalja a tudományos, a költői és szónoki műveket. Sík Sándor az irodalomtanároknak írt, 1948-as segédkönyvében az „írást” kibővíti a szóban terjedt népköltészeti alkotásokkal, ezért ő már nyelvi művek összességéről beszél. Mivel nyelvi mű a kórbonctani vagy kvantumfizikai irodalom is, típusait előtagokkal különböztetjük meg.

A tudományos és szépirodalom mellett létezik ismeretterjesztő, publicisztikai és politikai irodalom; a szépirodalmi változat jelzője a drámairodalom; van nemzeti, kisebbségi és világirodalom; vallásos, morális és filozófiai, célközönségét tekintve gyermek- és ifjúsági irodalom. Pejoratív jelentésárnyalatot rejt magában a populáris vagy lektűrirodalom; újabb keletű kapcsolat a feminista irodalom, még újabb a genderirodalom.

Ha a tisztán gyakorlati vagy elméleti művek nem tartoznak a szépirodalomhoz, mit tegyünk az olyan művekkel, amelyekről nehéz eldönteni, hogy gyakorlati-e a célja? Régi keletű a praktikus tanács, elmélkedés versbe foglalása, határeset a tanítóköltészet mellett a publicisztika és szónoklat, hiszen a cicerói retorikai alapelvek között az esztétikai célzat (a gyönyörködtetés, a delectare elv) is szerepel. Publicisztikai és szépirodalmi műfaj egyszerre lehet a tárca (vagy kroki, karcolat, pamflet stb.) és esszé, és vajon szépirodalom-e az életrajz- vagy az önéletírás?

Mi a szépirodalom? A kérdést Sík Sándor is felteszi. „Olyan művek, amelyekben művészet van? – olyan írásművek, amelyek a képzelethez és az érzelemhez szólnak? – a szórakoztató írások? A gyakorlati és elméleti művek akkor tartoznak az irodalomhoz, ha van bennük valami, ami több, mint gyakorlati és elméleti. Mi ez a valami, ez a több? – Gyakorlati és elméleti mivoltukon túl művészet, azaz esztétikum is van bennük. Mi az esztétikum?” Az értéket is definiálni kell, választ adni a „mi a szép, és miért szép” szubjektív ízléstől és kultúrától egyaránt függő kérdéseire. De mi az ízlés, mi a kultúra?

Jobb vajon, ha a szépség mellé a jóságot és igazságot, az erkölcsi–etikai és metafizikai–filozófiai értelmezési mezőket is odakapcsoljuk, mint a középkori teológiai esztétikákban? Vagy ma is, amikor irodalomnak az olyan művészi szövegeket tekintjük, amelyek nyelvi természetükkel kiemelkednek a köznapiból és specifikusból, és amelyeknek esztétikai hatásuk van.

Nemcsak a nyelvi megalkotottság önereje érvényesül, hanem – a mentális entitásokat, érzékeket és értékeket magába foglaló szépség, jóság és igazság jegyében – a szöveg lelki és gondolati, érzelmi és intellektuális, morális és szellemi folyamatokat indít el bennünk. Tehát az nem pusztán „termék”, hanem része, eszköze, médiuma lesz valamilyen emberi érintkezésnek.

Az irodalom mindaddig nem lehet vizsgálati tárgy, amíg a szöveg nem találkozik az olvasóval. Az olvasó pedig – aki lehet kisiskolás diák és képzett irodalomtudós – eldönti, hogy számára a mű élményforrás-e vagy struktúra, hogy szórakozás, művelődés vagy elemzés végett olvas-e, hogy a „közlést” miképpen értelmezi.

Az irodalmi szöveg nem választható le alkotójáról, és összetett hatása (a befogadó esztétikai ítélete, amelyben szerepet játszik a világképe, műveltsége és ízlése, morális felfogása, érték- és kulturális normarendje stb.) függ az olvasótól. És függ magától a szövegtől is, amely nyelvi anyagként hat az érzelemre és gondolkodásra, alakítja a nyelvhasználatot, amely révén a mentális attitűdöt is formálhatja. Ebben van felelőssége is.

Még nagyobb a felelőssége annak, aki az olvasót nem a politikai divat, a sokszínű egyenlőség bábeli zavara felé tereli, hanem ajánlásaival abban segíti, hogy az irodalomból életmintát is kapva olyan szociális és önkép kialakítására legyen képes, amely a régi szép titokra tanít: tegyük jól a jót! Mert a szépirodalom egyúttal jó irodalom.

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

Ukrán remények

ĀAkárhogyan is követeli a kijevi vezetés, Ukrajna belátható időn belül nem lesz a NATO tagja. Az országot felfegyverezni pedig érzékeny kérdés

Nagy Dóra

Nagy Dóra

Nem Kansasben vagyunk

ĀMár a 2018-as kampányban is voltak olyan pillanatok, amikor komolyan azt gondoltam, hogy ez most már nagyon fárasztó