Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Szomorú versek

„Maga mit szokott csinálni, amikor nincs kedve semmihez?” – kérdezte J. Károly a büfés Esztert. Azért kereste föl naponta többször is egy kávé vagy szendvics ürügyével, mert rajta kívül senki mással nem volt bizalmas a viszonya – már ha bizalmas viszonynak lehet nevezni, hogy néha a gondjait is megemlítette előtte.

„Akkor én nem csinálok semmit” – mondta a nő, és rászólt J. Károlyra, hogy a kávé még forró, a férfi nyelve meg nem szőrös, kavargassa kicsit a feketét, úgy a cukor is jobban feloldódik benne. „Majd bolond volnék azzal is tovább kínozni magam” – tette hozzá.

„És mit csinál akkor, amikor szomorú?” – kérdezte J. Károly, bár nem tudta, hogy ezzel nem lépi-e át az intimitás határait, mert ugye a szomorúsága mindenkinek saját magára tartozik. „Hát akkor szomorkodom” – mondta a büfés Eszter. „Jól kiszomorkodom magam, utána jó nagyot nevetek magamon, mert értelmetlen volt olyan dolog miatt bánkódni, aminek nem is én vagyok az oka.”

J. Károly ezen alaposan elgondolkodott. A kávé már kihűlt. Sajnálta, hogy a büfés Eszternek nem ő az esete, nem beszélve a huszonöt év korkülönbségről. Ez a nő megtaníthatná, hogyan vegye könnyebben az életet.

Krákogott vagy két aprót, aztán mégis megkérdezte: „És hogyan szomorkodik?”

„Verseket olvasok” – mondta a nő. „Most is van egy kötet nálam. Néha a metrón olvasom.” Rögtön elővette a kis hátizsákjából, és odaadta J. Károlynak. „Úgy látom, magára fér, majd holnap visszahozza.”

Amint hazaért, J. Károly rögtön olvasni kezdett.

 Nem azért, mert szomorú volt, hanem mert inkább izgatott. Azt gondolta, hogy a könyv segítségével jobban beleláthat a saját lelkébe, de még a büfés Eszter lelkébe is. Fűzfák a parton – ez volt a kötet címe, és volt benne vagy ötven költő verse.

Egyre bizonytalanabbul érezte magát, kapaszkodott a fotel szélébe, szédülni kezdett. Az egyik költő az Istent hibáztatta, mert egyedül maradt, és nem értette, miért verte még a bűntudattal is. Volt, aki meg akart halni, mert nem talált viszonzásra a szerelme. Más a gyermekkorába menekült vissza a fájdalmai elől. Volt, aki egész éjszaka a város utcáin kószált, mert ő is egyedül maradt, és aprólékosan leírta, hogyan ölelt át egy rozsdás villanyoszlopot. De az sem volt sokkal szívderítőbb, mikor a költő gyilkossággal vádolta a nőt, mert az kiölt belőle minden szépséget. Egyikük pedig, a nevére már nem emlékszik, azt bizonygatta, hogy legnagyszerűbb öröksége a halál.

J. Károly előbb nem értette, hogyan lehet saját gyötrelmeinket a másik nyomorúságával gyógyítani, de volt a versekben valami egyszerre porba sújtó és fölemelő. Néha könnyezett, ami jólesett, majd egy-egy pillanatra azt érezte, hogy megtisztult. Végül belátta, hogy a büfés Eszter nem tévedett. A szomorú versek képesek igazán arra, hogy megszabadítsanak a szomorúságtól. 

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

Választ az egyház

ĀBármilyen ellentmondásosnak is hangzik, a demokratikus államberendezkedés megőrzésében döntő szerepe van az apolitikus, ideológiákon felülemelkedő egyháznak. Ez pedig kiemelten igaz így, hetekkel a választások előtt

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Demográfiai jövőnk

ĀEurópában a „demográfiai tél” a népesség korösszetételének megváltozásával is jár, növekszik az idős és csökken a fiatal korosztály aránya, ami jelentős gazdasági és társadalmi problémákat is felvet