Domonkos László

Vélemény és vita

Ostrom alatt, ostrom fölött

Ostromnaplókat olvasok mostanában

Nincs semmi konkrét apropója, nincs kerek évfordulója a főváros irtózatos 44/45-ös telének, a mi környékünk, a Városliget vidéke említve sincs, semmi kapcsolódási pont, semmi párhuzamos utalás, mégis: a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által összeállított és kiadott monumentális kötet (Naplók az óvóhelyről – Budapest ostroma civil szemmel), harmonizálva Zsindely Ferenc szintúgy nemrég megjelent, Miniszter a frontvonalban című, hosszabb időszakot felölelő kötetével, egyszerre ad elképesztően plasztikus, szinte kézzelfogható, a szó szoros értelmében testközelbe hozott képet az Úri utcából és az Attila útról, a Hungária körútról és a Baross utcából, a Bécsi útról és a Szent Gellért térről. Budapestről és Magyarországról. De tulajdonképpen mindenhonnan. Az egész elátkozott háborús világból, úgy ahogyan volt. (Van.)

Az ostromnaplókat olvasva egyre-másra feltűnnek az ilyen (többnyire januári keltezésű) sorok: „borzalmasan bombáznak”, „ma is egész nap lőttek”, „ablakkeretek és tetődarabok fekszenek az utcán, lótetemek, telefonhuzalok egymáson keresztül-kasul”, „az emberek az üzleteket feltörik, és mindent visznek, ami mozdítható”, „ a vendéglőkben már előre kifolyatták a bort, hogy az orosz katonák ne jussanak hozzá”, „nagy bajok vannak az ellátás körül, a pékek tüzelő és liszt hiá-nyában nem süthettek”, „a veszélyeztetett területen nem tanácsos járni, senki sem hajlandó ezért az Andrássy útra menni” – a sort folytathatnám a végtelenségig. Budavár 1686-os visszafoglalását, no meg Pest 1849-es szétlövetését és Budavár ostromát messze felülmúlva alighanem ez a január volt a legrémesebb idő, amit csak civil magyaroknak itt, a Duna két partján meg- és átélni adatott.

És az ostrom alatti állapotok, mondhatni, a civil élet különféle kifejeződési formáinak számbavételekor a legmellbevágóbb olvasmányélmény-tapasztalat: hogy az ember még az elviselhetetlent is milyen hétköznapi, szinte szokványos módon, majdhogynem flegmával tudja elviselni. Erre is képes. A naplók persze tanúskodnak hitről és reménykedésről éppúgy, mint áldozatkészségről és találékonyságról, örök emberi gyarlóságról és a lélek olykor megindító szépségű erejéről-nagyságáról – ám mindent összevéve: ez az egykori januári üzenetcsokor a mostani januárnak többet és lényegesebbet küldhet, mint gondolnánk. Az ostrom alá került és ostrom alatt tartott ember kapcsán – az ostrom fölöttiségről. Arról, mi minden is rejtőzhet – és mi minden is kell rejtőzzön emögött. Azt hiszem, 2022 tavaszán – no meg az egész előttünk álló esztendőben – erre kell felkészülnünk leginkább, arra, hogy az ostrom fölé kerüljünk. Az ostrom fölött legyünk.

Mert ne ámítsuk magunkat: ostrom alá kerülünk – sőt már kerültünk is mostanra – itt, Közép-Európában, a magyarok megmaradt csonka országában. Nem a szovjet csapatok kerítették be a fővárost, és nem Sztálin hadai törtek be már jóval korábban az ország keleti határainál – de a lakosság éppúgy kényszerű elszenvedőjévé vált és válik egyféle sajátságos ostromállapotnak, ha nem is egészen úgy, mint a pincékben, óvóhelyeken eltöltött hosszú hetek alatt nélkülözések, megaláztatások, rettegések végtelen sorát átélők tíz- meg tízezrei.

Aki azt hiszi, a covid jegyé-ben és nevében eltelt majdnem két esztendő jottányit is változtatott akár Brüsszel, akár az immáron több mint fél évtizede határaink előtt álló – igaz, nem szőke, de Verlaine-hez hűen – „roppant barbár hadak” szándékain és céljain, alapállapotán és akcióin, aligha kevésbé naiv, mint a néhány napos csecsemő valahol az Aleut-szigetek környékén.

És aki azt hiszi, sérelmi politika, netán üldözési mánia vagy politikai hisztéria az ostromlottvár-pszichózis lengyel vagy magyar kormányzati értelmezése és a mindebből következő lépések sorozata: nagyjából úgy viselkedik, mintha mondjuk valamikor 1944. december közepe táján két jámbor székesfővárosi hölgyemény fennen arról szónokolt volna, hogy az oroszok majd valahol az Alföld közepe táján szépen kétfelé válnak, a had egyik része észak felé, a másik délen kerüli majd ki a megkímélendő fővárost, különben is, az első világháborúból meg a cári időkből megismert jámbor, jószívű, mélyen istenhívő orosz muzsik-katona nem fog zabrálni, és nemhogy a nőket – tizenhárom évestől nyolcvanig – hagyja szelíden békén, de a jószágokat és mindenféle egyéb ingóságokat is (az órákat már nem is említve)…

Hogy ostromra hogyan kell felkészülni, ostrom alatt – és fölött – hogyan kell viselkedni, az egészet hogyan kell elviselni és lebírni: nem csak ama 45-ös január óta tudhatjuk. Felkészítettek erre jó néhányan legjobbjaink közül, Zrínyi Miklóstól Gárdonyi Gézáig és tovább. Hogy sikerült, ennek bizonyítására pedig minden mélyenszántó elemzés ilyen-amolyan okoskodás helyett egy mai budapesti séta látványa – vagy éppen az immáron mögöttünk lévő évek tapasztalategyüttese – bőségesen elegendő. Ha meg éppen békemenet van, pláne. 

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

Hazugokkal nincs vita

ĀA hatpárti szivárványkoalíció trójai falova és ál-miniszterelnökjelöltje, Márki-Zay Péter önnönmaga megtépázta renoméját új trükk bevetésével próbálja helyreállítani: televíziós miniszterelnökjelölti vitára hívta ki Orbán Viktort

Bogár László

Bogár László

A kazah kaland

ĀA mostani, lényegében „egyéjszakás” (kazah) kaland tehát még nem okozott maradandó károsodást a térség geopolitikai egyensúlyában