Domonkos László

Vélemény és vita

Alkonyi fények - a próféták kora

A szegedi konzervgyár, népies nevén a Lecsó egykoron nyaranta, évről évre nagy városi ifitalálkozóvá lépett elő

Nagy ismerkedések, barátkozások, kiterjedt társasági és szellemi élet a ládahegyek között, az átható paradicsomszagban: a középiskolás tanulóifjúság balatoni turnékat megalapozó szünidei kollektív nagyvállalkozása egy-egy hónap alatt olykor egészen váratlan élményekkel ajándékozott meg bennünket. Ilyen volt például a megismerkedés a nálunk két évvel idősebb „ságváris” srácok egyikével is: Csejtei Dezsőnek hívták. Fura hangzású neve és szokatlanul görbe, langaléta termete dacára fogalmam sem volt, hogy majdan neki köszönhetően ismerem meg a gondolkodásomra talán legnagyobb hatást gyakorolt, legnagyobb filozófus-próféták közül kettőnek a nevét: Oswald Spenglert és Ortega y Gassetet.

Korunk a próféták kora, jutott (volna) eszembe Csejtei Dezső, Spenglerje, Ortegája – no meg kedves barátom és egykori RETÖRKI-s kollégám, Lóránt Károly Nyugat az alkony után című Magyar Hírlapbéli írása után. De vajon többé-kevésbé nem minden kor az igazi, nagy formátumú és hamis próféták kora-é? Hiszen szinte minden adott történelmi időben ügyködtek, mondták, írták a magukét, jóformán – és látszólag – az adott históriai körülményektől függetlenül.

Hogy a dolog azért persze mégsem egészen így áll: jól sejthető, de Lóránt Károly cikke – a Csejtei Dezsőtől a szegedi konzervgyár óta tanultakkal szoros összefüggésben – arra is rávilágított, hogy Spengler-centenárium lévén (száz éve, hogy megjelent a korszakos mű, A Nyugat alkonyának második kötete) itt az alkalom végre szembenézni és választ adni a kérdések özönére, amelyeket Spengler (és tegyük hozzá: véle és általa úgy általában a korok prófétái) időről időre feltesznek.

„Spengler célja, hogy feltárja a nyugati ember sorsát, azt, mi is vár rá a jövőben”, írja Csejtei, majd így folytatja: „már az 1910-es években ezt vetette papírra: »ma már világosan érezzük annak (…) az eseménynek az első jeleit, amely majd a következő évezred első évszázadaiban következik be – a Nyugat alkonya.«” Íme, a próféták szava, első kézből… Ez a szászországi tanárember, ez a még a német nagy koponyák között is elképesztő elme, akinek utolsó kívánsága az volt, hogy koporsójába Goethe Faustja és Nietzsche Imígyen szóla Zarathustra című könyve kerüljön, pontosan látta, hogy a civilizációval létrejött világvárosok lakója már mindinkább önazonosságától megfosztott, szervetlen tömeg, amelynek egyedei állandó feszültségben élnek a természetes intellektus kínzó, öntudatlan hiánya miatt, ezt a szórakozás legkülönfélébb felszínes formái­val próbálják ellensúlyozni, szellemi izgalmak helyett mindinkább a gyönyörök érzéki oldalai felé fordulva, ez a szellemi terméketlenség azután átcsap biológiaiba, jő a drasztikus fogyás és a pótszerbevándorlás, azaz a „metafizikai haláligenlés” – és a vég…

Lóránt Károly úgy fogalmaz: akár a görög sorstragédiákban, ellenállhatatlan erő sodorja a nyugati embert végzete felé. A legmaibb mába elérve aztán rendre számba veszi a folyamat legkézenfekvőbb jelenségeit, azt a reménytelen folyamatot, amely szerint az Európai Unióban „egy erőszakos kisebbség sorozatosan rossz válaszokat ad” a különböző kihívásokra: anno a vendégmunkások fogadásának megkezdése, az egységesítő közös valuta, az euró bevezetése, a liberális (privatizációs) közgazdasági elvek erőltetése, a hatáskörök centralizálása, azután az elmebeteg genhderideológia, „a jogi aktivizmus, az ostoba klímapolitika” – és a többi…

És hogy mi lesz eme alkonyát élő Nyugattal az alkony után? E sorok írója úgy véli, igenis vannak olyan időszakok, midőn a napszakok jelképei egészen rendkí­vüli jelentéstartalmakkal bírhatnak. Az alkony után tudvalevően a sötétség, az éjszaka következik – az éjszaka, amikor, mint tudjuk, a világon minden megtörténhet. Ám már előzőleg, még az alkonynak is vannak – olykor igézően szép – fényei. A sötétség, az éjszaka ideje után pedig törvényszerűen, kérlelhetetlenül jő a világosság. A hajnal. És – mi­ként egy másik nagy próféta, a Spenglert sírjába elkísérő Nietzsche írta – számtalan hajnalpír van, amely még nem virradt fel. 

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Bertha László

Bertha László

Mit üzen számunkra a francia elnökség?

ĀAz erős, szuverén Európa megvalósítása elképzelhetetlen a külső határok megvédése nélkül. Ezt ma már nemcsak Magyarország, de Emmanuel Macron francia elnök is felismerte

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Lelkület

ĀFricska. Látszólag apró csepp a tengerben, mégis az egész „tenger” összetételéről mesél. Márki-Zay Pétert támogató zárt csoport reklámozta a mára már a balliberális elemzők szerint is vállalhatatlan hódmezővásárhelyi nímandot