Néhány gondolat ebből a titkos minősítésű, de láthatóan töredékes memorandumból:
„Bekövetkezett hát – kezdődhet a győzelmünk után az annyira vágyott bosszú! Miért is? Hát mindenért! Kinek ezért, kinek azért! Tizenkét évig csak néztük, hogy rendbe rakják az országot, ez a sérelmeink alapja. Volt közülünk, aki bűnös volt az itt hagyott társadalmi, gazdasági, szellemi csődtömegért, volt, aki nem. Emiatt persze egymást is gyűlöljük, de a bosszúra majd később kerítünk sort… Bosszúért kiált, hogy ők a szeretet és összefogás erejével próbálnak élni, mi pedig a gyűlöletével!
Bosszút kell állnunk azért, mert egyetlen jóslatunk sem jött be, ami az alkalmazott unortodox eszközökkel kapcsolatos volt! Bosszút kell állnunk a másik oldal sikerességéért! Mert ez a legelviselhetetlenebb méltánytalanság!
Bosszút kell állnunk a saját múltunkért! Van olyan, aki részes volt közöttünk a közelmúlt rettenetes dolgaiban, rendőrattakban, a nép elleni terrorcselekményekben. Ez viszont azért jó, mert ez biztosíték arra, hogy a bosszúnk teljes lehet, hiszen közöttünk van, akinek jelentős gyakorlata van ebben a műfajban… Nem is tizenkét éves, hanem évszázados, vörös is és barna is…
Bosszút kell állnunk azért, mert hiába provokáltuk őket a legkülönbözőbb módokon, nem ültek fel a provokációinknak, nem viselkedtek úgy, ahogyan mi tettük, vérbe borítva az utcákat, amikor az erkölcsi felháborodás kivitte a népet a közterekre. Bosszúért kiált számunkra az, hogy hagyjuk magunkat annak a befolyása alatt, aki ezeket a véres eseményeket elkövette. Ez a szégyen a folyton felfakadó sebünk, ami bosszúra sarkall minket a másik oldal ellen!
Elégtételt kell vennünk egy népszavazásért, amikor nem álltunk ki a sajátjainkért! Bosszút kell állnunk azért, mert ezt tizenkét éven át az orrunkra kenték! Bosszút kell állnunk azokért a megaláztatásokért, amikor az általunk megtagadottak közé mentünk! Az összetartozástudat helyett a mi bosszúnk a viszály elhintése lesz a nemzetrészekben…
Bosszút kell állnunk a saját tehetetlenségünkért, gondolatnélküli-ségünkért, ami újra és újra kiderült. De majd most, mert a bosszúban legalább ötletesek vagyunk. Nem puszta kirúgások, börtön, vagyonelkobzás, bankszámlák zárolása, hanem megsemmisítés következik. Egyikünk kimondta a jelszót: meg kell szüntetni az előző hatalmat és azokat is, akik támogatják. Nemcsak a nevüket kell kivésni a feliratokból, mint az egyiptomiak tették, hanem meg kell semmisíteni őket, egyenként és tömegesen.
Bosszút kell állnunk azért, mert a hatalom „édességét”, mámorát nem élvezhettük tizenkét évig! Ez az egyik legsúlyosabb szenvedésünk, ami rettenetes bosszút követel! Nem helyezhettünk senkit zsíros pozíciókba (nem baj, ha érdemtelenül, ez is a bosszúnk része lehetett volna). Nem osztogathattunk, nem kenyerezhettünk le senkit, akiken persze látjuk, hogy ettől állandóan csak a markukat tartják, anélkül hogy bármit is tegyenek a boldogulásukért! Lenézzük őket, de a bosszúnkhoz szükségünk van rájuk…
Meg kell torolnunk minden parlamenti megaláztatást, amikor az üvöltözésünket higgadt szóval, szellemesen válaszolták meg. A legrettenetesebb az volt, hogy a mi oldalunkon csak az artikulálatlan ordítozás volt, gondolat, szellem nélkül. A másik oldalról a valósággal való szembesítés omlott ránk nap mint nap. Ez csak vicsorgást váltott ki belőlünk, emiatt is elégtételt kell vennünk!
Bosszút forralunk a másik oldal sikereiért, amit a munka világában, a gazdasági fellendülésben értek el. Dühítő, hogy egyszerre tudták a munkanélküliséget csökkenteni, a béreket emelni és a gazdaság teljesítményét növelni! Rettenetes volt újra és újra látni, hogy szaporodnak a befektetések, új és új gyárak költöznek ide. Bosszút kell állnunk az út- és vasútépítésekért, sőt a tervekért is, amik már megfogalmazódtak. Úgy állunk bosszút, hogy mindent félbehagyunk, elsorvasztunk majd.
Bosszúért kiált a kulturális felemelkedés, mindaz, amit a világ csodál: múzeumok, kulturális intézmények, megújuló városnegyedek, sportcsarnokok, amiket mi csak elleneztünk, akadályoztunk. A kudarcaink csak erősítik a bosszúvágyunkat. Ami megépült, ami dicsőséget hozott, azt meg fogjuk fojtani működésiköltség-elvonással.
Dühít bennünket az, hogy a másik oldal támogatja a családokat, a bosszúnk az, hogy nemcsak nem fogjuk támogatni, de a férfi és női identitást, a házasság, a család alapjait is aláássuk, e téren hatékonyak leszünk, vannak segítőink. Bosszúért kiált az, hogy bebizonyították, hogy meg lehet állítani a migránsáradatot. Állandóan nőtt bennünk az indulat amiatt, hogy láttuk a családok gyarapodását, a lakások építését, a család- és gyerekbarát hangulatot – le fogjuk törni mindezt!
Tizenkét éven át csak nőtt bennünk az indulat, a harag, a gyűlölet a másik oldal tehetsége miatt, a vezetője rendkívüli politikai teljesítménye miatt (a nevét se mondjuk ki a jövőben, így semmisítjük meg). Egyedül ez az, ami összetart bennünket, a gyilkos indulat az illető iránt.
A legfelháborítóbb az, hogy a másik oldalnak van hite, víziója a jövőről (az, hogy nekünk nincsen, az is bosszút követel). Az, hogy a hívő közösségeket támogatják, rámutat a mi hitetlenségünkre, ez ösztönöz bennünket arra, hogy elégtételt vegyünk ezért is!
Hogyan fogjuk végrehajtani a kegyetlen és totális bosszúnkat? Először is sokfélék vagyunk, meglesz közöttünk a szükséges szereposztás: lesz, aki a jó (ő van elöl), lesz, aki a rossz ávós lesz (ő van a háttérben). A fontos a teljes megtorlás, az egész pályás letámadás, a részletes tervek készülnek. Van gyakorlatunk abban, hogy sikeres intézményeket hogyan kell megfojtani a vezetőik meghurcolásával, megszégyenítésével. A megfélemlítésben nagyon jók vagyunk, a praxisunk évszázados.
Nem fogunk visszariadni a törvényes rend megszüntetésétől, a törvények felrúgásától a bosszúnk érdekében. Az, hogy emiatt esetleg polgárháború robbanhat ki, csak megerősít minket az elhatározásunkban. Tudjuk, hogy kell tömeget oszlatni, hogy kell fiatalokat órákon át térdepeltetni, hogyan kell pillanatok alatt bevezetni a népbíróságokat, felfüggeszteni a demokráciát. Készül egy kormányprogram, de az csak szemfényvesztés lesz, az igazi a »A bosszú éve« munkacímű tervezet, ez egyelőre szigorúan titkos.
Kár, hogy felelőtlen tagjaink ezek egy részét kikotyogták, ahelyett, hogy titokban tartották volna, de majd…”
A dokumentum itt megszakad, így azt sem tudjuk, hogy mit terveznek a „bosszú éve” után? Persze ennyi elég, tudjuk mi lesz: pusztaság és csőd fizikai, lelki-szellemi értelemben. Utána a semmi jön!
Akarjuk ezt?
(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)
