Kő András

Vélemény és vita

Az illúzióról

Móra Ferenc egyik írásában visszatekintett azokra az évekre, amikor a Szegedi Naplónál kezdő újságíró volt, és Mikszáth Kálmán íróasztalát kapta örökül

A jogutódlás ekképpen zajlott le. Feljebbvalója, Békefi Antal megkérdezte Mórától: „Mondja, fiam, mennyi fizetése van magának?” „Száz korona, szerkesztő úr” kapta a választ. „Hát nem sok, nem sok. De pótolja ki az a tudat, édes fiam, hogy ennél az asztalnál alkotta halhatatlan remekeit Mikszáth Kálmán.” Évekkel később, amikor az író került a szerkesztői székbe, és egy újdondász fiatalemberrel állt szemben, azon kapta magát, hogy ugyanígy járt el, és azt kérdezte: „Mi fizetése van magának? (…) Pótolja ki az a tudat, hogy ennél az asztalnál alkotta halhatatlan remekeit Mikszáth Kálmán.”

Így kerekedett az íróasztalból legenda, és az illúzió táplálta az újságírói munkát.

Az illúziók (ábrándok, káprázatok, érzékcsalódások, önámítások) életünk állandó kísérői. A legtöbb esetben azonban súlyos terheket rónak az emberre. Bárhogy igyekszünk a valósághoz, a realitásokhoz ragaszkodni, elkerülhetetlen, hogy ne kapaszkodjunk beléjük, mert olyan csábítók, mert olyan luciferi kéjjel, hamissággal hálóznak be bennünket, hogy nincs előlük menekvés.

Hiába figyelmeztet Vörösmarty: „Ábrándozás az élet megrontója,/ Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.” És nem igaz az, hogy az évek múlásával az illúziók elszállnak. A régiek helyére újak lépnek, amelyek ugyanolyan szívósak, mint a korábbiak. Joseph Conrad lengyel–brit író egészen odáig ment, hogy azt állította: az emberek életük minden szakaszában illúziókból táplálkoznak, különben még fiatalon végeznének magukkal, és az emberiség kihalna.

Végső soron nem a tévedéseink, hanem az illúzióink miatt szenvedünk, és nem a valóság, nem a rea-litás, hanem a képzeletünk szülte árnyak vesznek körül bennünket. Tartják magukat azok a nézetek, amelyek szerint illúzió, hogy a sorsunk a kezünkben van; hogy senki sem ura semminek; hogy – hasonlóan a szavakhoz – az illúziók is kábítószerek; a szabad akarat nem létezik; illúzió az emberi tudás, mert tévedések halmazát „termeli”; illúzió az idő viszonylagossága, a gondolat (az elme mentális termékei); a barátság, a szerelem, a divat, a nyereség, az „örökké”; célokat tűzünk magunk elé, mert azok az ellenőrzés érzetét keltik, de ez csak illúzió, mert el kell fogadnunk, hogy hová és milyen családba születtünk, akár szilárdan állunk a lábunkon, akár nem.

A nagy orosz író, Lev Tolsztoj így vélekedett: „Csodálatos dolog, milyen teljes szokott lenni az illúzió, hogy ahol a szépség, ott a jóság is.” Az illúzió ereje abban rejlik, hogy az emberek hajlamosak azt látni vagy keresni, amiben eleve reménykednek. De mi másért érdemes élni, ha nem a „minden” illúziójáért? Elementáris vágy él az emberben, hogy a sok baj és szenvedés dacára elhiggye: jóra fordulhatnak a dolgok, és van remény.

Ebben a pillanatban az illúzió része a valóságnak. Olyan erősen kötődik hozzá, mint az ok az okozathoz, az árnyék a fához. Az illúziók alapja mindig a valóság, ez adja az erejüket, mert összhangban vannak az emberek vágyaival, tapasztalatával és félelmeivel. Az illúziók olykor hasznosabbak, mint a gyógyszerek. Összegezve: ha megfosztjuk az embereket az illúzióiktól, megfosztjuk őket a boldogságuktól.

A nagyváradi múzeumban szem-ügyre vehettem Ady Endre egykori íróasztalát. De amióta Mikszáth Kálmán íróasztaláról olvastam, elbizonytalanodtam: lehet, hogy csak illúzió, hogy a költőé volt… De olyan jó hinni, hogy övé volt! 

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

A bolgár modell

ĀSenki se lepődjön meg, ha elárulom, hogy az áprilisi magyar választások egyik esélyese várhatóan a „bolgár modell” lehet

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Rossz mozi

ĀFricska. Ha jól értelmezem Szabó Tímea legfrissebb interjúját, akkor a remek képviselő asszonyt üldözik