Szarka László Csaba

Vélemény és vita

Valóságfeltárás a Koreai Köztársaságból

A legtöbben a naptevékenység csökkenését jósolják, ami – áttételes következményként – lehűlést jelent

Seok Soon Park, a szöuli Ihva Női Egyetem (Ewha Womans University, az egyik legjobb koreai magánegyetem) Környezettudományi és Mérnöki Tanszékének professzora, a Nemzeti Környezetkutató Intézet korábbi elnöke 2021. december 23-án töltötte fel az internetre több mint másfél órás klímatudományi előadását. Ugyanott (az amerikai Rutgers Egyetemen) szerzett tudományos fokozatot, mint dél-koreai honfitársa, Hoe­sung Lee, az IPCC (ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Testület) jelenlegi elnöke. Park professzor előadásának címe: Miért mondta Trump elnök, hogy a globális felmelegedés szélhámosság?

A válasz egyszerű: Trump a Greenpeace egykori, de régen kilépett alapítóját, Patrick Moore-t idézte: „Valójában az egész klímaválság (ahogyan ők nevezik) nem egyszerű álhír: egyenesen áltudomány. Nincs klímavészhelyzet. Időjárási és éghajlati események zajlanak szerte a világon, a CO2 pedig az élet építőköve.” Az IPCC dél-koreai elnökének éghajlatváltozásról alkotott véleményét a klímajelentésekből jól ismerhetjük. Park professzor (a CLINTEL, azaz Klímaintelligencia-csoport első ázsiai követe) gondolatmenetébe a koreai nyelven elhangzott előadás angol nyelvű ábrái alapján igyekszem betekintést adni.

Az öt fejezetből álló előadás első részében a mai helyzet előzményeit tekintette át. A légköri szén-dioxid-koncentráció (1958 óta Mauna Loán mért) idősorát és a globális éves átlaghőmérsékleti idősort összehasonlítva neki is feltűnt, hogy a legutóbbi 120 év során a CO2-görbe és a hőmérsékleti görbe csak 50 éven át (1920 és 1940, valamint 1970 és 2000 között) korrelált egymással, 70 éven át (1900 és 1920, 1940 és 1970 között, valamint 2000 óta) nem.

A Time magazin címlaptémája a hetvenes években (például 1973 decemberében, 1977 januárjában és áprilisában, 1979 decemberében) a lehűlés volt. (A következő évtizedtől kezdve azonban előjelváltás történt: 1987 októberében, 2001 és 2006 áprilisában, 2007 júliusában a Time címlapja a felmelegedésről és a klímakatasztrófa-jóslatokról szólt.) Park számon kéri az alaptalan pánikkeltéseket, de emlékeztet arra is, hogy az IPCC első jelentése a felmelegedés kezdetét – helyesen – a 17. század végére tette.

Részletesen elemzi Al Gore ábráját a Kellemetlen igazság című filmből. Al Gore 650 ezer évre visszamenően mutatta meg – jégbuborékokban mért CO2-tartalom és oxigén­izotóp-arány alapján – a légköri szén-dioxid-koncentráció és a hőmérséklet lefutását. A nagyjából százezer éves periódusok közismertek. Al Gore a jégfuratból becsült CO2-becslés idősorát a levegőben 1958 óta közvetlenül mért CO2-adatsorral folytatta. A becsült értékek és a mért adatok egyetlen görbeként való szerepeltetése hatásosnak bizonyult.

Nem lehet azonban szó nélkül elmenni amellett, hogy Al Gore nem egyszerűen összetévesztette, hanem szándékosan összekeverte a szezont a fazonnal. A jégbuborékok CO2-tartalmából ugyanis nem lehet az adott év légköri CO2-tartalmára következtetni, hiszen a frissen leesett hó légcseréje nagyjából háromszáz éven át tart, amíg a hóból lett jég légmentesen el nem temetődik. A jégfuratban talált CO2-koncentráció emlékeztet ugyan az előző háromszáz év viszonyaira, de a különböző jellegű adatokat egyetlen idősornak tekinteni több mint bűn: hiba. Sajnos sokan bedőltek ennek az egyszerű megtévesztésnek. Ráadásul a bemutatott 650 ezer évben a hőmérséklet menete rendre megelőzi (mintegy 800 évvel) a szén-dioxid-koncentrációét.

A második részben (a paleoéghajlati visszatekintésben) jól látszik, hogy a hőmérsékletnek és a CO2-nek a 4,5 milliárd éves földtörténet során nem sok köze volt egymáshoz. Bemutatja az Antarktiszról (ahol az Al Gore által hivatkozott jégfúrásokat mélyítették) a lényegében három és fél millió éve csökkenő hőmérsékleti trendet, amit eleinte 41 ezer éves ciklusidejű ingadozások, majd – kb. egymillió éve – 100 ezer éves periódusidejű ciklusok színeztek. A jelenkor (holocén) üvegházgáz-koncentráció és hőmérsékleti trendjét elemezve megállapítja, hogy a CO2-koncentráció hat és fél ezer éve, és metánkoncentráció pedig mintegy három ezer éve nő. A különféle becsült (proxy) hőmérsékletekből előálló idősor csökkenő trendet mutat. (Egyedül a modellhőmérséklet mutat emelkedő trendet.)

Kilenc és fél ezer éve (az ún. Younger Dryas legvégén) 10 fok/évtized ütemű hőmérséklet-emelkedést mutattak ki. 1692 és 1729 között is mindössze három évtized kellett egy kétfokos felmelegedés lejátszódásához. Ezek kétségkívül természeti erők által okozott változások voltak. Ilyenek ma is lehetségesek, ezért nem helyénvaló a ma is zajló éghajlatváltozást kizárólag az antropogén szén-dioxid-kibocsátás következményének mondani.

A harmadik részben a 370 millió éve (a devon időszak közepén) és a körülbelül 160 millió éve (a középső jura időszakban) kezdődött légköri CO2-koncentráció-csökkenésekre hívja fel a figyelmet. Ha e második csökkenés tovább folytatódott volna, ma már nem lenne vegetáció a Földön. A 182 ppm-ig csökkenő CO2-trend a 20 ezer éve kezdődött felmelegedéssel fordult meg. Az ember erre ráerősített. A CO2-koncentráció növekedése a mezőgazdaságra áldásos hatást fejtett ki, ugyanakkor az éghajlatot nem vagy alig befolyásolja, hiszen a meghatározó üvegházhatású gáz nem is a CO2, hanem a vízgőz. Az éghajlatot leginkább a Nap változtatja. E feltételezés egyúttal magyarázatot ad arra, hogy a CO2 évtizedeken át miért nem korrelál a hőmérséklettel.

A CO2-koncentráció ma megállíthatatlanul növekszik. A magasabb légköri CO2-szintnek köszönhetően a növényzet manapság dúsabb: az ágak, a hajtások és a levelek száma nő (csakúgy, mint a levélvastagság), a gyökérzet kiterjedtebb. Mindez együtt több és nagyobb virágot, valamint gyümölcsöt jelent. A Nature már 2016-ban beszámolt a globális levélfelület 14 százalékos növekedéséről. Sokatmondó, hogy a termésterület az elmúlt évtizedek során nem nagyon változott, de a termés mennyisége jelentősen nőtt, összhangban a CO2-szint emelkedésével. A növények vízfelhasználása gC/mmH2O-ban kifejezve 30 év alatt 21,6 százalékkal hatékonyabbá vált. Azt is megfigyelték, hogy a fás szárú növények tömegének növekedése másfélszerese a lágyszárúakénak.

A légköri szén-dioxid-háztartásban az ember lényegtelen (őszerinte 3,6 százalékos) szerepet játszik. Akármi is okozta a szén-dioxid-koncentráció emelkedését – idézett egy amerikai mezőgazdászt (de akár Mőcsényi Mihályt is idézhette volna) – felfoghatatlan jótétemény, hogy fokozatosan emelkedő CO2-koncentrációjú légkörben élhetünk.

Megállapítja, hogy a szélsőséges időjárási események (ciklonok, tájfunok) intenzitása a CO2-koncentrációnövekedés ellenére nem nőtt, hanem inkább csökkent. A rekordhőmérsékletek számában az 1930-as évek óta csökkenés megy végbe. A jövőre vonatkozó modell-előrejelzések nem válnak be. Amennyiben a sarkvidéki jégtakarók területét nem 1980 óta nézzük (amint szokásos), hanem visszatekintünk 1900-ig, akkor abban is észrevehetjük a több évtizedes léptékű ingadozásokat. Az Antarktiszon a téli hőmérsékletek átlaga 2021-ben –28,6 Celsius-fokra zuhant. A nyugat-antarktiszi vulkanizmus valóban lehet kiváltója tengerszint-emelkedésnek, de ennek semmi köze nincs a légköri CO2-koncentrációhoz.

Antonio Guterres ENSZ-főtitkárnak felrója, hogy Tuvalu szigetén a tengerszint-emelkedésről valótlanságot állított (Time magazin, 2019. január). Azt mondta, hogy a világtengerek szintje a CO2-kibocsátás miatt emelkedik, és Tuvalu süllyed. A valóság az, hogy a legutóbbi négy évtized során Tuvalu korallszigetének területe nem csökkent, hanem 2,9 százalékkal nőtt.

A tengervíz „savasodásával” (azaz inkább lúgosságának enyhe gyengülésével: a pH némi csökkenésével) is szokás riogatni. A tengervíz a perui partoknál a „legsavasabb” (legmagasabb az vízben oldott CO2-koncentráció), de ott a legnagyobb a halgazdagság is. A nagyobb oldott CO2-tartalom esetén a rákok és a homárok is jobban nőnek.

A záró fejezetben a nyugati zöldpolitikát „fordított Robin Hood”-nak nevezi. A mai Rabló Hood a szegényektől veszi el a pénzt, hogy odaadja azt a gazdagoknak. Egyrészt a mindenkit sújtó energiaár-emelésekkel és a haszontalan megújulókban érdekelt cégek támogatásával, másrészt a meghirdetett Carbon Border Adjustment Mechanism (CBAM, azaz az EU-ba behozandó importáruk szén-dioxid-felhasználását ellensúlyozó mechanizmus) révén. A CBAM értelmében az EU az acélra, a műtrágyára és az alumíniumra „karbonvámot” akar kivetni. (Mindhárom termék legnagyobb beszállítója egyébként – Kínát is megelőzve – Dél-Korea.)

Megállapítja, hogy a CO2-mérlegben az ember csekély szerepet játszik. A felfeslő valóságot többek között Steve Koonin és Mi­chael Schnellenberger könyvei, Bjorn Lomborg környezet-közgazdasági számításai érzékeltetik. Mindezek ellenére sajnos még mindig olyan klímamodellekre szokás támaszkodni, amelyek egy képzelt világot írnak le. A valóság az, hogy a legfőbb energiahordozó felhasználásának mértéke és a jólét: egymástól elválaszthatatlanok.

Egymás után jelennek meg a lehűlésre figyel­meztető cikkek és könyvek. A 25. napciklus (azaz a 2020-tól számítandó körülbelül 11 év) előrejelzéséről szakmai körökben hatalmas viták dúlnak. A legtöbben a naptevékenység csökkenését jósolják, ami – áttételes következményként – lehűlést jelent. Park felsorolásában egy efféle hideg időszak jellegzetességei többek között bibliai léptékű áradások, helyenként sok hó és jég, aszály, szélviharok, hatalmas jégesők, terméscsökkenés. Esetleg teljes termésvesztés, ennek következtében fellépő éhezés, valamint a mindezekből fakadó társadalmi válságjelenségek sora. A klímarealizmust mégis „a klímatagadás legújabb formájának” nevezik.

Park előadásának két magyar vonatkozása is van. Egyrészt bemutatja Teller Ede (az amerikai Los Alamos Nemzeti Laboratórium világhírű elméleti fizikusának, a Fasori Evangélikus Gimnázium egykori diákjának) aláírását a szén-dioxid-kereskedelem értelmetlenségét kinyilvánító petíción. A másik érdekesség az, ahogyan az Európai Unió egyes országaiban a beépített szél- és napenergia-kapacitás mértéke és a villamos energia ára közötti kapcsolatot szemlélteti. Dánia és Németország van az élen, míg Kelet- és Közép-Európa országai (közöttük Magyarország) leghátul. Mintha Lev Tolsztojt idézné: „A Nyugat messze előttünk jár, de tévúton.”

Aki veszi a fáradtságot, Park professzor előadásában koreai nyelvtudás hiányában is számos érdekes – valóságfeltáró – ábrára lel. 

(A szerző geofizikus–mérnök, az MTA rendes tagja)

Kapcsolódó írásaink

Csi Ta-jü

Csi Ta-jü

Egy sikertörténet

ĀKína alig néhány évtized alatt a világ második legnagyobb gazdaságává nőtte ki magát

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Zavart kizavarás

ĀFricska. A karácsonyt sem tudtuk megúszni egy Márki-Zay-agymenés nélkül!