Lóránt Károly

Vélemény és vita

Jobboldal? Baloldal? Minek nevezzelek?

A kulturális baloldal és a nagytőkés jobboldal egymásra talált például a tömeges bevándorlás támogatásában

Ha ma előveszünk egy újságot, vagy a rádió politikai híreit hallgatjuk, akkor jobb- és baloldali pártok tevékenységéről olvashatunk, hallhatunk, amely felosztás szerint a mai kormánypártok lennének a jobboldali és az ellenzékiek a baloldali pártok. A nyelv konvenció, megegyezés kérdése, a lényeg, hogy egy szón vagy kifejezésen mindenki ugyanazt értse, mert különben nem tudunk kommunikálni egymással, nem értjük meg a másikat. Ha azonban a tartalom megváltozik, az eredeti szó már nem tükrözi eredeti jelentését, és el kell azon gondolkodnunk, hogy az új jelenségek leírására új szavakat találjunk. Tipikusan ez a helyzet a jobb- és baloldali pártok esetében.

Önmagában problémát jelent, hogy a pártokat, különösen olyan országokban, ahol sok van belőlük, egy egyenes mentén, egydimenziós térben helyezzük el úgy, mint jobboldali, baloldali vagy centrumpártok. Egy ország életében ugyanis számos fontos kérdés lehet, amelyben így vagy úgy foglalhatunk állást. Például ha csak öt ilyen kérdés van, és mindegyik esetben csak két alternatíva, akkor elvben kettő az ötödiken, azaz harminckét pártot lehet kialakítani, amelyek legalább egy lényeges kérdésben nem értenek egyet, ezért vannak ilyen-olyan platformok a nagy gyűjtőpártokban.

Képzeljük el, hogy csak két fontos kérdés van, az egyik a nemzethez való viszonyulás egy nemzeti–internacionalista skálán és a gazdaságszervezéshez való viszonyulás a piacgazdaság–tervgazdaság skálán. Ekkor már sokkal jobban elhelyezhetjük az egyes pártokat, és könnyen érthető lesz, hogy annak idején miért értett néhány kérdésben egyet Thürmer Gyula és Csurka István, akiket a lineáris skála két szélső pontjára helyeztek el.

E két dimenzió ma is érvényes, de a mai vitákból hozzávehetjük a bevándorláshoz, a genderkérdéshez való viszonyulást, vagy egyszerűen csak azt, hogy valaki hivatalban akarja-e tartani Orbán Viktort, vagy le akarja váltani. A választás persze le fog szűkülni az utóbbi kérdésre, de ezt az fogja eldönteni, hogy a már említett és a még lehetséges dimenziók közül a választás során melyik kap nagyobb hangsúlyt. Például a bevándorlási és a genderkérdésekben a társadalom többsége támogatja a kormányt, míg az „ezek lopnak” kérdésben már billegne a mérce.

De térjünk vissza a hagyományos bal–jobb szemlélethez. Baloldali pártoknak általában azokat nevezték, amelyek a lakosság többsége problémáinak megoldását tűzték ki célul. Például a két világháború között Magyarországon a szociáldemokraták mellett tulajdonképpen baloldalinak számítottak a népi mozgalmak is. Vegyük csak elő a Soli Deo Gloria református ifjúsági szövetség által szervezett 1943-as balatonszárszói találkozó jegyzőkönyvét, olyan nevekkel találkozhatunk, mint Németh László, Féja Géza, Kodolányi János, Erdei Ferenc, Veres Péter, Szent-Györgyi Albert, Nagy Ferenc és Kovács Béla.

A kommunista hatalomátvétel után természetesen mindezek, sőt a szociáldemokrata párt nagy része is „jobboldalivá” vált. A rendszerváltás után pedig az első baloldali, szociáldemokrata gazdasági programja a magát jobboldalra helyező első Orbán-kormánynak volt, valószínűleg Matolcsy György jóvoltából, mert a Fidesz gazdaságpolitikusai egyébként neoliberálisok voltak.

A jobboldali pártok általában a hatalomhoz kapcsolódtak (a két világháború között nálunk ilyen volt az Egységes Párt), illetve a hagyományok őrzése, a vallás játszott jelentős szerepet ideológiájukban és programjukban.

A 19. század második felét és a 20. századot jellemző pártideo­lógiák azonban az elmúlt harminc évben jelentősen megváltoztak. Erről John R. Schindler, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség korábbi munkatársa adott egy szerintem máig érvényes helyzetjelentést és magyarázatot a The Federalist nevű amerikai konzervatív online magazinban még 2015-ben (Thefederalist.com/2015/09/16/who-really-won-the-cold-war/). Schindler azt mondja, hogy a hagyományos baloldal, a szociáldemokraták nem lerombolni, hanem megreformálni akarták a társadalmat, és gondolkodásuk középpontjában a jövedelemelosztás, a tőke és munka viszonya állt.

A hagyományos családi értékeket még a kommunisták sem akarták lerombolni. Ezzel szemben a hatvanas évektől kezdve a nyugati újbaloldal érdeklődése elsősorban a szexuális szabadság, a genderproblémák, a feminizmus, a multikulturalizmus elősegítése felé irányult. Ennek a baloldalnak a hosszú menetelése a Nyugat intézményeinek elfoglalására teljes sikert aratott. Schindler ezt az új baloldalt „kulturális baloldalnak” nevezi, mert nézeteiket a kulturális élet minden területén érvényesíteni tudják.

A jobboldalon is végbement egy ilyen változás, a hagyományos jobboldali pártokból kiveszett a hagyományok és a keresztény értékek tisztelete, helyét – Schindler szerint – a „corporate right”, vagyis a nagytőkés jobboldal vette át, amely az olcsó munkaerőben, a határok átjárhatóságában érdekelt. A kulturális baloldal és a nagytőkés jobboldal egymásra talált például a tömeges bevándorlás támogatásában, amelyet a kulturális baloldal azért kedvel, mert fokozatosan feloldja az általuk megvetett hagyományos kultúrát, míg a nagytőkés jobboldal azért, mert a bevándorlókban olcsó munkaerőt lát.

Megítélésem szerint Schindler helyzetlátása tökéletes, és bár elsősorban az angol és amerikai viszonyokból indul ki, megállapításai az egész euroatlanti világra, így az Európai Unióra is érvényesek. Én csak kiegészíteném azzal, hogy a kulturális ideológia, a múlt megkérdőjelezése tekintetében a frankfurti iskola terméke (a „kritikai módszer”), míg az új társadalomra vonatkozó ideológia Karl Poppertől, a nyílt társadalom propagálójától származik.

Ami pedig a nagytőkés jobboldalt illeti, az elmúlt harminc évben a tőke nagymértékű koncentrációjának lehettünk tanúi, ami kiterjedt a médiatulajdonra is, így a tényleges döntéshozatal vagy a tájékoztatás kikerült a helyi társadalmak ellenőrzése alól. Ezzel párhuzamosan a jobboldali pártok, amelyek (például a finanszírozás révén) szorosan kapcsolódnak a nagytőkéhez, elszakadtak eredeti értékeiktől, ma már nem a hagyományosan a jobboldalnak tulajdonított konzervatív értékeket képviselik.

Mindennek fontos politikai jelentősége abban van, hogy a választók – a pártidentitásukban jelentkező és természetes emberi tulajdonságnak tekinthető tehetetlenség miatt – hajlamosak a régi pártjaikra vagy azon a néven jelentkező pártokra, például a magukat baloldalinak tituláló pártokra szavazni, akkor is, ha ezek a pártok már nem képviselik az értékeiket és érdekeiket.

Ezt a jelenséget jól megfigyelhetjük Nyugat-Európában, ahol a szélsőségesként megbélyegzett pártok, bár programjuk lényegében azonos a jobb vagy baloldali pártok valamikori (eredeti) programjával, mind ez ideig nem tudtak jelentős számú szavazót elhódítani a hagyományos pártoktól. Ez annak ellenére van így, hogy közvélemény-kutatások szerint számos fontos kérdésben (például a bevándorlás kérdésében vagy a brüsszeli hatalomkoncentráció kérdésében) ezekkel az új pártokkal értenek egyet.

Nálunk ez most úgy jelentkezhet, hogy a hagyományosan baloldali érzelmű állampolgárok hajlamosak akkor is a ma baloldalinak nevezett pártokra szavazni, ha ezek a pártok mesze nem azokat az értékeket és érdekeket képviselik, mint amit a baloldali pártok valaha képviseltek. Éppen ezért tartom helytelennek, hogy a kormánypropaganda jobb- és baloldalról beszél, mert ezzel a szóhasználattal elriaszthatja a baloldali érzelmű, de számos kérdésben a mai kormánnyal egyetértő választókat, ehelyett ellenzékről vagy konkrét személyekről és álláspontokról kellene véleményt nyilvánítania.

Tulajdonképpen a harc a nemzetállamot megtartani akaró, a tömeges bevándorlást ellenző szuverenisták és a nemzetállamot feladni kész, a tömeges bevándorlást elfogadó globalisták között folyik, mely utóbbiak még hatalmas nemzetközi támogatást is kapnak. Én tehát az ellenzéket kritizálva nem baloldalról, hanem migránspárti, a genderideo­lógiát elfogadó globalistákról beszélnék, és a kormányzó pártokra sem jobboldaliként utalnék, hanem olyanokként, akik kiállnak az ország még megmaradt szuverenitása mellett.

Tudom, hogy a megszokott retorikán nem könnyű változtatni, de a legutóbbi közvélemény-kutatás ne tévesszen meg senkit, nekünk jövő tavasszal igen nagy szükségünk lesz azokra a baloldali érzelmű választókra, akik annak ellenére, hogy a baloldalhoz tartozóknak érzik magukat, számos lényeges kérdésben a jelenlegi kormánnyal értenek egyet.

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)


 

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Hiénák

ĀOrbán Viktor bejelentésére, miszerint a Fidesz Novák Katalint jelöli a köztársasági elnöki tisztségre, szinte azonnal felharsant a Gyurcsány-hiénák kórusa

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Öröm

ĀGyorsan közeledett a karácsony. J. Károly ezt például abból látta, hogy hétköznap is egyre több volt a vásárló a szupermarketben