A Föld automatikus hőfokszabályozása, avagy mennyit ér a vízgőz klímaszabályozó szerepe?

A szabályozó méri a levegő hőmérsékletét, és ha alacsonyabb a kívántnál, a fűtőteljesítményt növeli, ha magasabb, akkor csökkenti. A szabályozó csak olyankor működik, amikor eltérés van a kívánt és a tényleges hőfok között, mivel pedig csekély eltérés szinte mindig fellép, az automatikus beavatkozás rendszeresen ismétlődik. A szabályozás tehát nem azt jelenti, hogy a hőmérséklet mindig azonos a kívánttal, hanem azt, hogy a hőmérséklet a kívánt érték körül véletlenszerűen ingadozik, azonban az átlaga jó közelítéssel meg fog egyezni azzal, amit beállítottunk.

Ha megvizsgáljuk a modern technikai civilizáció bámulatra méltó műszaki alkotásait, észrevehetjük, hogy az ember voltaképpen nem talált fel semmi olyan újdonságot, amelyet a természet már évmilliók óta ne alkalmazott volna. Még a repülőgép-konstruktőrök is folyton tanulmányozzák a madarak repülési tulajdonságait, hogy újabb ötleteket merítsenek a további fejlesztésekhez. Jogos a felvetés, hogy a természet is évmilliárdok óta alkalmazza az auto­matikus hőfokszabályozás elvét az egész univerzumban, így természetesen a Földön is.

Ezt támasztják alá Miskolczi Ferenc kutatásai is, aki a NASA volt légkörfizikus munkatársaként hat évtizedre kiterjedő, sok millió mérési adat feldolgozása alapján mutatta ki, hogy a bolygó automatikusan szabályozza önmaga hőmérsékletét. A NASA azonban nem értett egyet ezzel az eredménnyel. Szerintük a bolygó hőmérsékletét nem a természet szabályozza, hanem az ember, méghozzá azon keresztül, hogy mennyi szén-dioxidot bocsát ki. A vita eredménye az lett, hogy a NASA megtiltotta az ilyen eretnek tudományos eredmény nyilvános közzétételét, Miskolczi pedig felmondta az állását, mert nem volt hajlandó közreműködni a közvélemény szándékos megtévesztésében.

Ha azt kérdezzük, hogyan működik Miskolczi szerint ez az önszabályozás, a válasz nem túl egyszerű. A Föld–légkör-rendszer működése ugyanis kaotikus, ezért a rendszer viszonylagos stabilitásához egyszerre kell több paramétert szabályozni. A szabályozásban pedig kulcsszerepet játszanak a bolygón rendelkezésre álló hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásai. A víz ugyanis a bolygón egyszerre van jelen mind a három halmazállapotban, folyékony vízként, fagyott jégként és vízgőzként, ez utóbbi a levegőből apró vízcseppek formájában kicsapódva, kondenzálódva felhőket képez.

Ez utóbbi tényt azonban a „klímavédelem” alapjául szolgáló hivatalos klímaelmélet rendszeresen és következetesen figyelmen kívül hagyja.

A hivatalos klímaelmélet szerint, ha több lesz a levegőben a szén-dioxid, az atmoszféra egyre nagyobb hányadot nyel el a felszíni hősugárzásból, emiatt annak egyre kisebb hányada jut ki a világűrbe, és a bolygó melegszik. Ennek azonban ellentmond, hogy a felszín mintegy kétharmad része felett állandóan felhőtakaró van, ez optikai záróréteget képez a felszíni hősugárzással szemben, amely nem tud ezen áthatolni, ezért a felhős területekről egyáltalán nem juthat ki semmiféle felszíni hősugárzás a világűrbe, tekintet nélkül arra, hogy mennyi szén-dioxid van a levegőben.

A bolygó felhővel való fedettségének mértéke képezi az egyik szabályozó paramétert, amelynek azonban a viszonylag stabil átlagértéke csupán azt jelenti, hogy ha egy felhő feloszlik, előbb-utóbb keletkezik helyette máshol egy másik felhő. A felhőképződés és a felhők feloszlása is jelentősen beleszól a rendszer hőmérsékleti egyensúlyába.

Egy felhő feloszlásakor jelentős párolgási hőenergia kötődik le, egy felhő keletkezésekor pedig jelentős hőenergia szabadul fel, és ez is befolyásolja a rendszer termodinamikai állapotát, azonban a hivatalos klímaelmélet ezekkel a jelenségekkel sem foglalkozik. Fontos azt is figyelembe venni, hogy ahol felhő van, ott a felhő nappal leárnyékolja a felszínt, éjszaka pedig a felszíni hősugárzás visszatartásával akadályozza a felszín lehűlését. Vannak a bolygón olyan térségek, ahol a levegő páratartalma annyira alacsony, hogy gyakorlatilag nem fordul elő felhőképződés. Ilyen a Szahara, ahol nappal 50 Celsius-fok felett lehet a hőmérséklet, éjszaka viszont fagypont alá süllyedhet.

A Földön a vízgőz a leghatékonyabb üvegházhatású gáz, hozzá képest a szén-dioxid és az összes többi üvegházhatású gáz csupán a „futottak még” kategóriába sorolható. A NASA és az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) a kiadványaikban tételesen felsorolják a bolygó hőmérsékletét befolyásoló üvegházhatású gázokat, a felsorolásból azonban rendszeresen kifelejtik a vízgőzt. Vajon miért?

Talán mert ez fenekestül felborítaná az országokra rákényszerített költséges klímavédelmi intézkedések „tudományos” megalapozottságát? Esetleg kilóghatna a lóláb vagy talán az egész ló?

Miskolczi nem vitatja, hogy a szén-dioxid tényleg üvegházhatású gáz. Csakhogy a mérési adatok szerint ha megváltozik a levegő szén-dioxid-tartalma, meg fog változni a levegő vízgőztartalma, és a két hatás kiegyenlíti egymást. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy évmilliókkal ezelőtt volt már a levegőben tízszer több szén-dioxid, mint most, vagyis 0,04 százalék helyett körülbelül 0,4 százalék, mégsem történt ökológiai katasztrófa.

A zöldek gyakran hangoztatják, hogy a Föld élő bolygó, és ez bizonyos értelemben igaz. A földi életet a napsugárzás energiája működteti. Ennek során a magas színhőmérsékletű, alacsony entrópiaszinten besugárzott energia a bolygóról magas entrópiaszintű, alacsony színhőmérsékletű hőmérsékleti sugárzás formájában távozik. Az entrópiaszint-különbség, vagyis a negentrópia-nyereség teszi lehetővé az életet a bolygón, amely egyébként a rendszer növekvő entrópiája miatt elpusztulna. Maximális negentrópia-nyereség akkor lép fel, ha a kimenő sugárzás a fizikailag lehetséges maximális entrópiaszinten hagyja el a bolygót. Ez pedig akkor következik be, ha a bolygón az üvegházhatás eléri a fizikailag lehetséges maximumot. Miskolczi kutatásai szerint most éppen ez a helyzet.

A vízgőz klímaszabályozó szerepének köszönhetően az üvegházhatás maximumon van, amit tovább növelni nem lehet, akármennyi szén-dioxidot bocsátunk ki. Szerencsére csökkenteni sem lehet, mert az rontaná az élő bolygó túlélési esélyeit. A bűnbaknak kikiáltott színtelen, szagtalan, láthatatlan szén-dioxid pedig nem szennyezi a környezetet, nem káros anyag, éppen ellenkezőleg, az élet nélkülözhetetlen feltétele. Az élőlények teste ugyanis szénvegyületekből épül fel. Egy 80 kilós emberben mintegy tizennégy kilogramm olyan szén van, amely korábban a levegőben lebegett szén-dioxid formájában, onnan került be a táplálkozási láncba a növényi fotoszintézis segítségével.

Ha sikerülne a levegőt „dekarbonizálni”, ahogyan azt az IPCC, az ENSZ és az EU Bizottság javasolja, minden élet elpusztulna a Földön.

Ideje lenne végre észhez térni, és megállítani ezt a rendkívül költséges, öngyilkos nemzetközi programot. Nem véletlen, hogy éppen a távol-keletiek igyekeznek kihátrálni ebből az őrületből, például a japánok, pedig eredetileg ők találták ki a harakirit.

(A szerző irányítástechnikai szakmérnök)