Ön-agyonülésezés

Mindenesetre úgy tűnik, hogy egy rugóra jár az agyuk.

Tudvalevő, hogy Fleck már tavaly ősszel kijelentette, hogy egy jövő évi választási győzelem után a jelenlegi ellenzék nevében „le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről”. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter pedig éppen őt kérte fel a „közjogi átmenet”-nek átkeresztelt hatalommegragadás forgatókönyve átgondolására. Ő azután – ahogy a 444-nek előadta – kétharmados parlamenti többség nélkül is lecserélné az Alaptörvényt. Hogyan? Szerinte úgy, hogy „minden demokratikus értékrendszerű polgár vegyen részt egy alkotmányozási folyamatban. Minden polgár egyforma eséllyel”.

Lelki szemem előtt azonnal felrémlett a kép, amikor kora tavasszal David Sassoli, az Európai Parlament elnöke, a tanácsot képviselő António Costa portugál miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke édes hármasban kiállt a dobogóra Brüsszelben, és együtt meghirdette az Euró-pa jövőjéről szóló konferenciát. Félreértés ne essék: ők ugyanannak az Európai Uniónak a vezetői, amelyik kiejteni hagyta a brit sziget lakóit a közösségből, és amely eddig két sikeres kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést, egyenként több mint egymillió aláírással, lesöpört az asztalról. Most pedig nagy mellénnyel kinyitották az ajtót az összes (!) európai polgár előtt: mindenki mondja el az elképzeléseit közös Európánk jövőjének alakításáról.

A francia és ír népszavazási kudarc után most másként próbálják megteremteni a demokratikus felszínt. Azt állítják, hogy egy olyan vitafórumot hoznak létre, amelyben részt vehetnek nemcsak a tagállamok, hanem azok állampolgárai és ugye, a közügyekben forgolódó társadalmi szereplők is. A konferencia 2021. május 9-én indult, és jövő év április végéig tart, és kilenc, előre meghatározott témakörben zajlik. Ezek: éghajlati kihívás és környezet, egészség, stabilabb gazdaság – társadalmi igaz-ságosság – munkahelyek, az EU a világban, értékek és jogok – jogállamiság – biztonság, digitális átalakulás, európai demokrácia, migráció, oktatás – kultúra – ifjúság – sport.

Ám további kérdések is szabadon felvethetők. Hát akkor hogy lehet itt demokráciadeficitről beszélni? Parttalanok a lehetőségek: bárki beszállhat, közölheti véleményét, elképzeléseit, sőt szervezhet rendezvényeket is. A felmerülő javaslatokat a vitacsoportokban ajánlásokká fogalmazhatják, és a konferencia plenáris ülésein a polgárok és az európai vezetők (vagy azok képviselői) megtárgyalják.

Ha meggondoljuk, az Európai Unió utolsó nagy előrelépése 2004-ben volt a keleti bővítéssel. Azóta lejtmenetbe kapcsolt: az integráció egyik pofont a másik után kapta, és mivel az EU rendre rosszul mérte fel a helyzetet, mi tagadás, megroggyant (lásd a gazdasági válság, a migránsbeözönlés és a covidjárvány elégtelen kezelését). A világerők szorításában – és vezetői alkalmatlansága miatt – Brüsszel egyre inkább elszakadt a valóságtól és különösen az unió népeinek érdekképviseletétől.

Pedig épp a válságok jelzik, hogy szükség volna összehangolt, közös akaratot kifejező cselekvésre, hiszen korunk kihívásai a nemzetállamok lehetőségén túlnyúló együttműködést igényelnének. Egy működőképes szervezetben együtt jobban tudnánk kezelni az olyan fontos kérdéseket, mint a béke és biztonság, az éghajlatváltozás, a fenntartható fejlődés és a világméretű gazdasági verseny kihívása. Elvileg egy ilyen kezdeményezés mérföldkőnek bizonyulhat az euró-pai föderalizmus és a nemzetek Európája koncepciói közötti versengés történetében is, és Európa-szerte előtérbe helyezhetné a két jövőkép közötti ellentétet.

Csakhogy ahhoz, hogy Európa felvegye a kesztyűt és megállítsa saját hanyatlását, demokratikusan kialakított program, az egész közösség érdekeitől eltérő irányító erőktől való megszabadulás és ütőképes szervezet kell. Olyan, amelyikben az elnök asszony nem uszítja unokáira a nemüket vesztett aktivistákat, amelyikben nem maradhat egészségügyi vezető olyan politikus, akit a vakcinagyártók pénze terelgethet, és amelynek parlamentjében nem maradhat olyan képviselő, aki nem az őt küldő polgárokért dolgozik, hanem hátsóudvari lobbit szolgál ki.

Ezeknek a meggondolásoknak a fényében vessünk egy pillantást a konferencia eddigi tapasztalatai-ra. Az Európa jövőjéről szóló ülésezések első félévében feltűnő volt, hogy nincs igazi sajtóvisszhangjuk. Ha a tömegdemokrácia korában páratlan kezdeményezéssel az unió vezetői úgy döntöttek, hogy a továbblépés előtt nyitott lehetőséget adnak az unió általuk irányított 446 millió lakosának a megszólalására, akkor az eddig 40 ezret el nem érő résztvevő alig 0,01%-ot jelent. Ez csak azzal magyarázható, hogy láthatólag a szervezők nem törekedtek a folyamat széles körű népszerűsítésére.

Így aránytalan túlsúlyt tudnak teremteni a homályos pénzforrásokkal rendelkező – mondjuk ki: kívülről pénzelt – NGO-k, a korántsem öntevékeny, bár civilnek nevezett szervezetek, amelyek jó hivatkozási alapot teremthetnek arra, hogy tovább gyengítsék a nemzetek Európája felfogást, és lökőerőt adjanak az európai egyesült államok létrehozásához. Pedig Euró-pa felemelkedését csak egy olyan változás hozhatja létre, amelyet a polgárok közel éreznek magukhoz, amelyben úgy érzik, ők is részei az egyesülésnek.

Brüsszelben sokan forgatták a nyelvüket az demokráciadeficit problémáján. Ennek egyik jelentős tünete az, hogy zavaróan érdektelenek az európai polgárok az EU-s választásokon. Ha ezen nem sikerül változtatni, akkor tovább folytatódik kontinensünk lemaradása a világversenyben. Ha megelégszünk azzal, hogy olyan az EU, mint egy távoli hivatal, amely az összeadott pénzek csapját nyitja-csukja, akkor lemondunk arról, hogy szerepet vállaljunk a közös Európa megtervezésében.

A magyarok – éljenek a határon innen vagy túl – mindig mindent megkísérelnek jogszerű eszközökkel elérni. Történelmünk tanulsága szerint a „rebellisnek” megbélyegzett nemzet csak akkor fordult erőszakhoz, amikor minden békés és jogszerű eszköz hiábavalónak bizonyult. Most is, mondhatjuk, hogy szinte a lottós vicc alapján álltak hozzá a megcsillantott lehetőséghez: ugyanis ha be sem dobjuk a lottószelvényt, hiába akarunk nyerni. Ahogy október 26-án Gál Kinga EP-képviselőnk beszámolt róla: ekkor már majdnem 300 regisztrált esemény zajlott le Magyarországon.

Vagyis „a számok bizonyítják, hogy a magyarokat érdekli Európa jövője, és aktívan részt akarnak venni annak formálásában”. Viszont ő is észreveszi, hogy kiugró részvételünk ellenére a rendezvényeket értékelő következtetésekben nem szerepelnek a Magyarországon legnépszerűbbnek bizonyuló vélemények. Ugyanezt a tapasztalatot az Alapjogokért Központ így foglalja össze:

„A konferencia eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy mind a konferencia intézményi felépítése, mind az abban szerepet kapó személyi kör vonatkozásában a föderalista Európa hívei kaptak kiemelt szerepet. Mindezt tetézik a vélemények rögzítésére szolgáló oldalon alkalmazott moderálási elvek, a föderalista koncepcióval, az uniós intézmények túlhatalmával szemben kritikát megfogalmazó, a szuverén, erős tagállamok mellett kiálló vélemények moderálása, gyakran törlése.”

A demokrácia ügyének ilyen kezelése nem fogja erősíteni az uniót. Ellenben ráerősít arra a meggyőződésre, hogy az Európai Parlament és a bizottság zömében alkalmatlan, kontraszelektált politikusokat fog össze. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a döntéshozatal helye, az Euró-pai Tanács pedig mélyen megosztott, akkor érthető, hogy világnézeti jelszavak és egymás ellen fordított indulatok szövevényében nincs, aki rendet tegyen. Viharba került hajónk kormányát felelős kormányos(ok) kezébe kell adni!

(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)