Domonkos László

Vélemény és vita

Az a vasárnap

„Varsóval megszakadt a telefon-összeköttetés”, mondta a rádió. Dermedten kezdtem figyelni a szenvtelen hangra, de elég kevés konkrétumot közölt: „az éjjel a lengyel hadsereg egységei… a televíziót is… egyes hírek szerint…”

A vasárnapok kétszínűek ám. Erre mifelénk pláne. Nem is kell, hogy november 4-ére essenek. Janus-arcuk mögül unos-untalan előkandikál a derűs-nyugodt pihenőnap gondtalan díszletei közé rejtőzött Gonosz.

Azon a negyven évvel ezelőtti, december 13-ai vasárnapon vékony porhó borította a panelházak közötti kis teret, amint kinéztem az ablakon. Az ólmos ég alatt, míg a déli híreket mondták, néptelenség és álmos-didergős decemberi hétvége hangulat: ki sem mozdulni a jó melegből, meghúzódni, beburkolózni valamibe, süvöltsön künn a szél, kavarja a havat – idebenn béke, nyugalom, biztonság, időtlenül és simogatón.

„Varsóval megszakadt a telefon-összeköttetés”, mondta a rádió. Dermedten kezdtem figyelni a szenvtelen hangra, de elég kevés konkrétumot közölt: „az éjjel a lengyel hadsereg egységei… a televíziót is… egyes hírek szerint…”

Az éjjel nagyon sokáig fent voltam – különösen ébernek, tettrekésznek, nagyon frissnek éreztem magam, listát állítottam össze a megírandókról, egyfajta szellemi leltárt mindazon témákról, amelyekkel foglalkozni érdemes, Dérytől és Ottliktól a népi íróknak a mai szociográfiára tett hatásán át egészen a magyarországi zsidóság problematikájáig és tovább. Ragyogó téli éjszaka volt, nagy pelyhekben hullott a hó – tiszta, egyértelmű, nagyon világos és kikristályosodott volt minden. Legalábbis úgy látszott.

Szólt a rádió, a panellakás ülepreszelőnyi konyhájából szállt befelé a készülő ebéd illata, az akkor már vagy hat-hét éve mélyen bennem élő Wajda-féle Menyegzőnek, életem egyik legnagyobb filmélményének képei vonultak föl sorra, a szalmabáb, amint azt mondja Jasieknek: „aranykürtöd volt, komám”, a mindig ködbe vesző síkon hírvivő lovasok vágtatnak, és harcba szólítják a népet az idegen elnyomók ellen, örökké ősz van, és borús a pitymallat, vad zene szól a szétszórt házak között, és fura, őrült alakok imbolyognak az éjszakában, ölelkeznek, sírnak, dalolnak, szavalnak, átkozódnak, nevetnek, kavargó, kusza forgatagban, igen, közben Varsóval megszakadt a telefon-összeköttetés, és megnéztem, megvan-e a féltve őrzött Szolidaritás-jelvényem, amit a barátom Lille-ből hozott (még ma is megvan), igen, ott lapult a helyén, mialatt Varsóval megszakadt a telefon-összeköttetés. Legbelül tompa üresség, kicsit hasonló, mint amit a nyáron, júliusban apám halálakor éreztem.

Pedig nem vagyok Lengyelországba gyakran járó „lengyelista” – noha ismerek ilyeneket –, ahhoz a nemzedékhez sem tartozom, aki autóstoppal járta Lengyelhont a hatvanas években, nem, nem vagyok polonista – mégis, a képek jöttek, csak jöttek egyre makacsul, füst és imbolygó fények, arcok, izzadtan és meredten, itt a költő és az újságíró, a színész és a pap, a zsidó és a koldus, melankolikus Jacekek, őrült Jerzyk, szentimentális Andrzejek és teljesen részeg Krysztofok, velük a vörösesszőke, izgalmasan eredeti szépségű Katarzyna grófnő. Meg a többiek, mind. Jöttek, egyre jöttek, mind felkavaróbban, mindinkább összeszoruló gyomorral, hol a feltörő indulatokkal, hol a könnyeimmel küszködve. Harmincéves korban könnyen megy az ilyesmi.

A rádióban,a tévében, az újságokban „szükségállapotot” emlegetnek, többé-kevésbé mindenki sejti, hogy ez a tulajdonképpeni hadiállapot eufemisztikusan megszépített, jó komcsi-álszent módra hazug lánykori neve, a sötét szemüveges tábornok-főkolompost meg magától értetődő természetességgel nevezzük szinte azonnal magyarítva Zsaruzelszkinek.

Brezs­nyevet meg a ruszkikat nemigen emlegeti senki, csak a visszafojtott szorongás gyomrot összerántó érzése jön elő újra meg újra, szellemi nevelőapám ki is mondja: „Ha azok megindulnak, ott olyan vérfürdő lesz…” Hát valószínűleg azért nem indulnak meg. Azok. De emezek igen. A ZOMO-sok, a lengyel kommunista rohamrendőrség – akárha a mi derék 2006-os rebiszeseink előképeit látnám, a Magyar Hírlap későbbi kiváló publicistája, szegény jó Szalai Attila barátom ragyogó emlékiratában az átélt tanú plaszticitásával írja, hogy „az egyetem főbejárata előtt rohamrendőrség többszörös sorfala.

Elég meggyőző látvány: leginkább a Csillagok háborújának talpig védőöltözetbe bújt, klónszerűen egyforma fegyvereseihez hasonlítanak. Csakhogy ez nem sci-fi (…) Gdansk utcáin ismét összecsapások voltak a ZOMO-val – egy halott, több súlyos sebesült. Tömeges tüntetések voltak ma Krakkóban is, persze azokat is szétverte a rohamrendőrség. (…) Antoni Browarczyk fejlövést kapott a gdanski pártház előtti demonstráció szétverésekor. Egy utcai pad letépett deszkájára fektetve rohantak a súlyosan sebesült fiatalemberrel a vajdasági kórház felé, s a vadállat rohamrendőrök még ekkor is petárdákat lövöldöztek a csoportra. Mire beértek vele a kórházba, már beállt a klinikai halál állapota.”

Később, már január vége felé, megkapjuk az első magyar nyelvű, stencilizett, összefűzött kiadványokat, a címlapon hatalmas vörös csillag madárkarom-végei tépik, marják szét a Szolidaritás fehér-piros lengyel zászlaját. Feb­ruár elején a pécsi filmszemlén olasz lektorcimborám, Ezio jóvoltából megismerkedek három fia­tal varsói filmkritikussal, este a bárban kicsit borzongva, ijedten csillogó szemmel méregetik őket a kolleginák. Jacek a legrokonszenvesebb köztük, ég a szeme, szőke a szakálla, tegnap este léphetett le Wajda vetítővásznáról.

„Hát mi lesz most, mi lesz ezután?”, kérdem tőle. Fölemeli a poharát, egy pillanatra elnéz valamerre a Kárpátok felé – „háború”, válaszolja csöndesen. Üvölt a zene, enyhül az idő, nemsokára vége a télnek. Az asztal körül élénkül a társalgás, egyre hangosabb mindenki, későre jár, holnap megint vasárnap lesz, és a hangzavarban talán senki sem veszi észre, hogy Wyspianski veretes sorai közül méltósággal előlép a mondat: „Lengyelország… nagyon nagy dolog.”

(A szerző író)


Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

Az ördög barátja

ĀKülönös mondat lifeg a magyar belpolitika légterében. A baloldal miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy bárkivel összefogna, hogy kormányra kerüljenek, az ördöggel is

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Bevándorlóország iparpolitikája

ĀA cím Németországra, annak a legutóbbi választások eredményeként létrejött „közlekedési lámpa” koalíciójának koalíciós szerződésére utal, amelyben országukat „modern bevándorlóországnak” minősítik