Harc a természet rendje ellen

Még a híreket nem hallgató, újságcikkeket nem olvasó emberek is naponta találkoznak azzal a kérdéssel, megváltoztatható-e a teremtés rendje? Hiszen elég egy filmet megnézni a televízióban, elég észrevenni az ostoba plakátokat az utcákon, belelapozni egy-egy divatlapba a fodrásznál, és máris felvetődik a gyanú, valami nem stimmel. Mert a főpróba világunk megváltoztatására már elkezdődött.

Ahogy Kellermayer professzor mondja: életellenes zsarnokság van a Földön, Istent játszanak egyesek a tudomány nevében. S az életellenesek nem fogják fel, vagy nem törődnek azzal, hogy sem a természet, sem a Teremtő nem hagyja magát. Mindkettő dolgozik. A maga törvényei szerint.

Ezt aligha sikerülhet a magát mindenhatónak képzelő embernek figyelmen kívül hagynia. Pedig egyre inkább kísérletezik, egyre inkább összekuszálja a normális, Isten által teremtett életet, holott észre kellene vennie, hogy nem tudja megállítani a cunamikat, a tájfunokat, nem képes megparancsolni a vulkánoknak, hogy tüzet okádjanak, valamint nem képes arra sem, hogy fehérré változtassa azt, aki feketének született és feketévé, aki fehérként látta meg a napvilágot. Ám bízik benne, hogy mindez sikerül.

Lehet persze kísérletezni, próbálkozni, de eddig bizony nem sok sikert könyvelhettek el az Istent játszók. Mert nem tudták legyőzni sem a Teremtőt, sem a természetet. S ahogy egyre gyakrabban tapasztaljuk, a kudarcokból sem tanultak, sőt, rákapcsoltak. Önteltségükben arra vetemedtek, hogy megkíséreltek egy végső rohamot indítani. A normalitás, magyarán a Teremtő ellen. A csupa nagybetűs REND ellen. Nevezhetjük ezt sokféleképpen. Harcnak a nyílt társadalomért, harc a nemek közti biológiai különbségek eltörléséért, egy világbirodalom létrehozásáért, az emberek rabszolgává tételéért, mindegy. Most itt tartunk.

Szerintem még mindig nem fogtuk fel, hogy ez gyilkos harc a javából. Megismétlem, a Teremtő ellen. Akinek mi legfeljebb csak tisztességes katonái lehetünk. Ám ezt a szerepet komolyan kellene vennünk. A komoly azt jelenti, hogy végső és erős összefogásra volna szükség. Mert lehet szörnyülködni, hogy ezek ott, valahol Nyugat-Európa és Amerika jól őrzött bugyraiban be akarják tiltani a karácsonyt, el akarják törölni a Mária nevet, ezek apró provokációk ahhoz képest, amiről ábrándoznak.

Ám az apró provokációkból lesznek a nagyobbak, és ha nem tiltakozunk, ha nem reagálunk, akkor nem változik semmi. Egyelőre csak azt láthatjuk, érzékelhetjük napról napra, hogy a fenekedő szupererő igencsak hatalmas, mert szemmel láthatóan képes meghiúsítani azoknak az embereknek a munkáját, akik legalább valami hagyományfélét igyekeznek visszaállítani, megőrizni.

Mindenesetre tudomásul kell vennünk, hogy a jövő elkezdődött. Azaz a térdre kényszerítésünk, és nemcsak képletesen szólva, hanem a valóságban is. (Bár mindenféle sporttörvény tiltja a politizálást a pályákon, legyen az zöld gyep, vagy birkózószőnyeg, továbbra is hetente láthatjuk a milliomos térdeplőket. Mert megtehetik.) Továbbra is az a nagy kérdés, el kell-e fogadnunk, hogy a világ egy új világrend felé rohan. Bár nem tudom, rendnek lehet-e nevezni azt a káoszt, ami ma van, ezért jó lenne valami kapaszkodó, valami bizonyosság abban, hogy a jelenlegi káoszból rend születik valamikor.

Aligha hinném, hogy a káoszt, a világ létező és súlyos problémáit bárki, legyen akár jobb- vagy baloldali – ha ennek egyáltalán még van valami értelme –, sikeresen meg tudná oldani. Csak a józan ész vezérelte összefogásban lehet bízni, bár arról, hogy a józanok és tiszták vannak többségben, nem vagyok meggyőződve. Pedig jó lenne bizonyosságot szerezni erről. Értelmet adna a küzdelemnek.

A Szentírást tanulmányozók már régen tudomásunkra hozták, hogy az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt a leggyakrabban ismétlődő tanács a „Ne félj”! Tehát ne féljünk a ránk váró szenvedésektől, legyünk bátrak és erősek. Ám az is benne van az evangéliumban, hogy „inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet és a lelket is el tudja pusztítani.”

Egy pszichológussal készített beszélgetésben olvastam a minap, hogy világszerte a lakosság legalább tizennégy százaléka érintett valamilyen fóbiában, pontosabban ennyien félnek indokolatlanul valamitől. A világjárványnak nevezett titokzatos jelenség persze rátett erre a félelemre még egy lapáttal, ám az erre vonatkozó adat még nem szerepel az idézett statisztikában. Amelyre nem lehetünk nagyon büszkék. Már csak azért sem, mert az is pszichológiai tény, hogy a félelem elszigeteli az embert a társaitól. Ha így van, akkor még pszichológushoz sem fordul, lelki atyához sem, hanem begubózik. Nem száll repülőre, nem lép be a liftbe, retteg a vírustól, tehát embertársaitól is.

Nem tudom, csak sejtem, hogy többnyire mesterséges a félelemkeltés, és azt sem tudom megmondani, ki ülteti be a félelmet az emberbe. Csak azt sejtem, mi a szándéka vele. Vélhetően az, hogy tudja, félelemkeltéssel, lélekpusztítással könnyebb uralni a világot, pontosabban annak a rettegésre hajlamosabb embereit.

Test ellen és lélek ellen is háború folyik a világban. Ez napnál világosabb. Ám az is biztos, hogy minden harchoz az ad erőt, ha hiszünk a biztatásnak: „Ne féljetek!”

(A szerző újságíró)