Domonkos László

Vélemény és vita

Geréb örökléte

Emlékszünk Geréb Ernőre, hát hogyne. Nem lehet elfelejteni: a Pál utcai fiúkban ő az, aki elárulja Bokáékat a vörösingeseknek, és bár végül bocsánatot kér, sorsa menthetetlen – a magyar ifjúsági (és egyéb) irodalomban örök időkre az áruló, az árulás szimbóluma marad Gárdonyi Egri csillagokjának Hegedüs hadnagyával vagy éppen a klasszikus ókori görög történet Ephialtészével együtt, ki Hérodotosz szerint Thermopülénél a görögök hátába vezette a perzsákat.
Az 1988–1990 vagy akár a 2010 utáni magyar história sincs híján a Gerébeknek, csak éppen (talán most még) kevesebbet emlegetjük őket. Pedig megérdemelnék a megkülönböztetett figyelmet: akár a korai MDF-ben történtekre (tanúsíthatom!), akár a későbbi parlamenti és parlamenten kívüli pártharcokra, akár a 2006-os tévéostromra vagy a napjainkban zajló covid körüli tüntetésekre gondolunk – Geréb és Hegedüs hadnagy ugyanúgy jelen volt és van, mint mondjuk a mára már magyar állampolgárságot kapott Ephialtész. Meg a többiek is. Mikor mennyi kell. Éppen elegen.

Geréb legelső és legfeltűnőbb tulajdonsága – hogy simulékony. Mondhatni, olyan empatikus, mint ide Lacháza. Mosolygós és együttérző, megértő és készséges, végtelenül barátságos és (túl)áradóan készséges-segítőkész. Régi igazság, hogy a szélhámosok – és általában a gazemberek – kitűnő színészek. Rendszerint minél nagyobb gazemberek, annál kiválóbb színészek. A megtévesztés alakváltozatainak változatosságával a naiv jámborság és a hülyeségig tehetetlen jóhiszeműség egyszerűen nem tud mit kezdeni.

Az árulóknak tulajdonképpen könnyű dolguk van. És mostanra, sokat korszerűsödvén (értsd: még romlottabbá válván, mint klasszikus elődeik), eszük ágában sincs holmi nemesebb érzemények birtokában lenni – Geréb még azt írja bocsánatkérő levelében Bokának, ki akarja érdemelni, hogy megbocsássanak neki, Hegedüs hadnagy Magyarország megmentésének hitével akarja az egri várba vezetni a törököt…

Legtöbbjükben már legföljebb csak ha Ephialtész vad gyűlölete lobog talán („én gyűlölöm a hazámat!”, mondotta volt Jókai szerint) – de inkább már ez sem nagyon. Pusztán és siváran csakis és kizárólag a szimpla, rémisztőn üres és öncélú pénz- és hatalomvágy, eszelős, vak önzés és ócska haszonlesés ama bizonyos motiváló tényező, netán némi sértett-félreértett önérzeteskedés, pitiáner vagy éppen megérdemelt sérelmekért dühös önmentő bosszú, korlátolttá-romlottá züllesztő felháborodottság. Ilyesmik.

Elnézegettem a Gyurcsány-film egy-két figuráját, és eszembe jutott az enyhén szólva máshonnan és másként indult ifjú titán, aki ma sem tudni, hogyan s miként petíciót vitt a tévébe. Elnézegettem az Alkotmánybíróság előtti tüntetésen enyhén szólva máshonnan és másként indult társát, aki láttán szomorú csalódottságomnál csak dühödt szégyenkezésem volt nagyobb. Gerébék kétségkívül értenek ahhoz, hogy érzelmeket gerjesszenek embertársaikban, légyen szó Nemecsekről vagy Boka Jánosról, Dobó Istvánról vagy akár Sárközi cigányról. Meg a többiekről.

A velük szemben táplált érzelmekkel ők persze egyáltalán nem foglalkoznak. Most értem meg, egy-két, sajna, általam is egykoron jól ismert és szeretett Ephial­tész miért küldött el oly gyorsan-érthetetlenül és érdemi ok nélkül több, általam igen rendesnek tartott embert a jó édesanyjába, és miért legyintett oly hanyag könnyedséggel olyan ügyekre-jelenségekre, amikre éppen ezt lehet a legkevésbé. Mert őket önmagukon, önnön jólétükön és érvényesülésükön kívül más nem igazán érdekli. És amennyire eltorzult személyiségüket nagy, nemes és tiszta érzemények igazából már nem hevítik (de igen ügyesen meg tudják játszani, hogy igen) – könnyedén meg is teszik bármikor az érdekeiknek megfelelő áruló lépést, tüntetéstől egyéb, több mint homályban maradt, érdekes cselekményekig és vissza.

Ez a csiki-csuki játék ugyanolyan lételemük, mint a gátlástalanság vagy a (valójában emberidegen) közéleti aktivitással álcázott, nemtörődöm érzelmi közönyösség. Ami mögött a közösség(ek) megvetése-lenézése, önnön nagyszerűségükbe vetett, szánalmas vakhit és elképesztően gátlástalan pökhendiség rejlik, egyéb, apróbb kincsekkel összekeveredve.

A ma körünkben tenyésző Gerébekkel kétségtelenül nincs könnyű dolgunk. Az még nem elég, ha jól odafigyelvén, kellő időben szimatot fogunk és megérezzük rajtuk mindazt, ami később rendre be is bizonyosodik.

A talán legeslegfontosabbal, a felvilágosítással, a szemnyitogatással védekezhetünk ellenük a leghatékonyabban, merthogy nekik igazi lételemük a hülyítés. Amiben kétségkívül – régi-új szövetségeseikkel egyetemben – igen-igen ügyesek.

Ezt kell felülmúlnunk. Nehéz. Ha nem is reménytelen.

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

László Tamás

László Tamás

Nem vagyunk gombák!

ĀAki ennyire imádja önmagát, ugyanakkor ennyire lenézi a magyar embereket, az még azok szemében is ideiglenes figura, akik az előválasztás során rá szavaztak

Galsai Dániel

Galsai Dániel

A nagy terv

ĀFricska. Új hajnalra ébred ismét a csudás európai szellem! „Brüsszel egész Európában gyűlölet-bűncselekménnyé nyilvánítaná a homofóbiát