„A hirdetésre jöttünk” – mondta a házaspár J. Károlynak az ajtó előtt toporogva, mikor a férfi, némi szorongással a gyomrában, kinyitotta az ajtót a csöngetésre. Szombat délelőtt volt, és J. Károly éppen nem csinált semmit, csak azon töprengett, hogy mit csináljon, a szorongása pedig azért jött elő, mert szombat délelőtt nem szokta keresni senki. A többi napon sem szokta, viszont arra most nem gondolt, hiszen minden napnak megvan a maga baja – a nagyapja mondogatta ezt, és igazat adott neki.
J. Károly meg sem tudta kérdezni, hogy milyen hirdetésről van szó, az asszony már bent is volt a szobában, és elkezdte sorolni, hogy „ide tesszük a bőrkanapét, a parkettát fel kell csiszolni, de jobb, ha kicseréljük, a sarokba kerül a pálma, alatta lesz Mancika fekhelye – tudja, Mancika a francia buldog, nagyon édes, igazi családtag, magyarázta J. Károlynak – az ablakok helyett újak kellenek, ezek nem zárnak jól…” S benyitott a fürdőszobába, J. Károly alsónadrágja és zoknija a földön, inge az ajtóba vert szegen, töröközője foltos, mosdókagylója szappanos és vízköves, erre az asszony a zuhanyzót hiányolja.
„Így nem fog beférni a mosó- és szárítógép, szörnyű a csempe;, egyáltalán nem olyan ez az egész lakás, mint a neten láttuk a fotókról, szégyellje magát, maga… Mi is a neve? A konyhát már meg se akarjuk nézni, Mancikának majd keresünk egy jobb lakást, ugye Béla – és megcirógatta a férje arcát, jelezve, hogy Bélája is van, nemcsak Mancikája –, ott majd elfér a pipereasztal is, meg a barkácsoló sarkodat se kell az erkélyre tenni, ilyenek maguk, meghirdetik a lakást, összehazudnak minden szépet, de ha jön a vevő, jó nagyot csalódik…”
„J. Károlynak hívnak” – mondta J. Károly, mikor végre szóhoz jutott. „És nem adtam fel hirdetést” – tette hozzá, de kissé bizonytalanul, nem volt ugyanis meggyőződve róla, hogy a lakás eladásának a gondolata, amivel egyszer unalmában eljátszott, nem vitte-e a tettekig, majd eszébe jutott, hogy nincs internete, és fotókat sem készített.
„Nem jó helyen járunk, Anyuci” – szólalt meg ekkor a férj, vállát behúzva mutatta telefonja térképén az asszonynak, hogy ez a Pipacs utca, és nem a vele párhuzamos Búzavirág, ahonnan a hirdetést feladták, mire Anyuci rögtön Bélának esett, hogy egy utcanevet se képes megjegyezni. Béla félénk motyogással mentegetőzött, már mondta a lépcsőházban is, hogy talán ellenőrizzék még egyszer a címet, de Mancika így, Mancika úgy, és milyen jó lesz neki a parkban.
Anyuci köszönés nélkül kiviharzott, Béla utána, közben még meghunyászkodva J. Károlyra nézett, és mikor az egész lépcsőház Anyuci dörgedelmeitől zengett, hogy „Béla, te szerencsétlen, ne is reménykedj, egy hétig külön alszom tőled, Mancika is befeküdhet végre az ágyba”. J. Károly már nem is volt olyan nagyon elkeseredve, hogy ő mindig egyedül alszik.
(A szerző irodalomtörténész)
