A pénzről

Hála a jó kormányzati döntéseknek, napjaink beszédtémája a fogalom, amely tudjuk, nem boldogít, de kulcs a megélhetésünkhöz, és a pénz révén értékeket tudunk teremteni. Mindenkinek van egy története a pénzről. Álljon itt néhány.

1. Tunéziában hallottam. Fellelkesülten szalad a gyerek az apjához, és már az ajtóban kiáltja: „Papa, papa, csak öt dollár a teve, most kellene venni egyet!” A papa azonban rázza a fejét: „Nem, nem kisfiam, most nem veszünk tevét.” „De papa – erősködik a gyerek –, ilyen olcsó még soha nem volt a teve!” „Akkor sem veszünk tevét!” – mondja ingerülten az apa.

Egy hónap múltával lehorgasztott fejjel állít be a gyerek az apjához és azt mondja: „Na látod, papa, elszalasztottuk a nagy alkalmat, mert most már ötven dollárba kerül egy teve.” A papa felemelni a fejét, kihúzza magát, és így válaszol: „Most veszünk tevét.” „Most?” – kérdi értetlenül a gyerek. A válasz nyomatékosan így hangzik: „Most, van, pénz!”

A pénz beszél, és minél több van belőle, annál hangosabban. Meg aztán mondhatnánk, hogy „pénzt vagy életet”, de a pénz maga az élet.

2. Grosics Gyula, az aranycsapat kapusa, élete vége felé egy bevásárlóközpontban ebédelt. De a tulajdonos nem engedte soha fizetni. „Maguk annyi örömöt szereztek nekünk, hogy amíg nálunk ebédel, és én vagyok a főnök, magától nem fogadok el pénzt az ételért” – így szólt a verdikt.

Grosics szabódott, és már-már kellemetlennek érezte az ingyen­ebédet, ezért aztán, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, kétszáz forintot minden alkalommal otthagyott a pénztárgépen.

„Ne feledkezzetek meg a jónak cselekvéséről, és a javak másokkal való megosztásáról (Héberek 13:16). De alighanem az ingyen­ebédnek is mindig megvan az ára… Csak az élet legszebb pillanatai vannak valóban ingyen.

3. Boldogult gyerekkoromban balatoni falunk templomában rendszeresen ministráltam. Egyszer arra kért a káplán úr, hogy kísérjem el egy másik balatoni faluba, mert ki kell segítenie az ottani beteg papot. Vonatra ültem, és mentem a megjelölt településre. Mise után, a sekrestyében így fordult hozzám a káplán:

„Mennyit fizettél a vonatjegyért?” Megmondtam. A következő pillanatban a káplán ahhoz a pénzhez nyúlt, amit összegyűjtöttek a hívektől, és a vonatjegy árát átadta nekem. Megkövülten álltam, mert sokáig azt hittem, hogy a hívők pénzét Istennek ajánlják fel a papok. Egy világ omlott össze a gyerekben!

Egy illúzió elvesztése keserűbb csalódás lehet, mint az anyagi veszteség.

4. A Parasztbibliában olvastam: „A gazdagok mind úgy adogatták az ajándékaikat, hogy más is lássa. Aranyat meg ezüstöt, ahogy ami volt. A szegény asszonynak nem volt más, mint a két fillérje. Szégyenközve azért, de betette az utolsót is. Akkor Jézus mondta: Bizony mondom nektek, a szegény asszony többet ad, mint a gazdagok, mert ez odaadta mindenét, azok meg abból adtak, amiben bővelkedtek.”

Meggyőződésem, hogy igazán nagyvonalúak csak a szegények tudnak lenni. De semmi sem pusztítja úgy a lelket, mint a szegénység. Különben a gazdagok mindig magányosak, és már nem ismerik a törvényeket, a szabályokat. „Mindenki szegény lenne, ha mindenki gazdag volna.” (Mark Twain) 

(A szerző újságíró)