Szarka László Csaba

Vélemény és vita

COP26-trilógia 3.

Üzenet klímakutatóknak

Mottó: A klímaváltozás sokkal több, mint a CO2, és a CO2 pedig sokkal több, mint klímaváltozás

Közismert, hogy nemrég zajlott Glasgow-ban az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményében (UNFCCC) érintett felek 26. éghajlatváltozási konferenciája, az úgynevezett COP26. Előestéjén a CLINTEL (a Klímaintelligencia nevű nemzetközi csoport: a klímaváltozás és a klímapolitika területén tevékenykedő független alapítvány) levélben hívta fel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) elnökének figyelmét az IPCC részletes szakmai jelentése és a jelentés vezetői összefoglalója között ellentmondásokra. A konferencia végén a CLINTEL – látva, hogy a COP26 a klímamozgalmi hangvételű IPCC vezetői összefoglalójának irányvonalát követte – megrendítő üzenetet írt a klímakonferencia meghatározó csoportjainak: az állam- és kormányfőknek, a fiataloknak és a klímakutatóknak. A három csoport közül a kutatók felelőssége a legnagyobb. Sok-sok kutatási eredményből áll össze ugyanis az az IPCC-jelentés, amelyre aztán a drasztikus CO2-kibocsátás-csökkentési szándék „sziklaszilárd” tudományos alapjaként hivatkoznak. (Noha az alap valójában az IPCC vezetői összefoglaló: egy „fövenyre épült” tákolmány.)

Az elmúlt hetekben nemcsak a COP26 szólt a klímaváltozásról, hanem sok más éghajlati konferencia is, közöttük olyanok, amelyeken elismert kutatók hangoztatták legitim ellenvéleményüket. Az e fórumokon (Las Vegastól Londonon át a németországi Gerában, sőt Budapesten) lefolytatott személyes megbeszélések elősegítették a fősodor állításaival kapcsolatos ellenérvek rendszerezését, így a CLINTEL-üzenetek megfogalmazását is.

Amint a kutatóknak írt levélből is kiderül: a tudomány megzavarása kívülről jövő (mondjuk úgy, hogy „kormányközi”) beavatkozásokkal kezdődött. Majd – a beavatkozás nyilvánvaló következményeként – az alapdefiníciók összezavarásával folytatódott. (A klímaváltozási propagandát népszerűsítők közül ki az, aki egyértelmű definíciót tud adni a klímaváltozásra?) Több évtized után ma már oda jutottunk, hogy a nemzeti intézményekre a klímaváltozás terén a fősodorvonalhoz való elköteleződés elvárásként fogalmazódik meg. A központokból mindent, ami a fősodortól eltér, áltudománynak igyekeznek minősíteni. Ami végső soron a kutatási szabadságot, sőt a szólásszabadságot is veszélyezteti.

Azokra pedig, akik ezt szóvá teszik, azt mondják, hogy politikát visznek a tudományba. Pedig a tettes épp a mai fősodort kialakító agytröszt. Következzék hát a CLINTEL üzenete mindazoknak a klímakutatóknak, akik jelenlétükkel nevüket adták a Föld éghajlati rendszerének múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos COP26-nyilatkozatokhoz.

1. A többtényezős, többléptékű rendszerek összetettsége szoros együttműködést kíván a különféle tudományterületek és a legkülönfélébb diszciplínák között. Az éghajlatváltozásnak számos természeti és antropogén oka lehet. Az éghajlatváltozás hátterében álló összetett ok-okozati összefüggések teljes megértéséhez számos tudományterület (például csillagászat, geofizika, geológia, régészet, meteorológia, óceanográfia és biológia) ismereteit kell integrálni. Különösen kiemelendő az elméleti tudás és a mérési technológiák együttes kezelése. A mai klímakutatásban ez aligha van így. A korai stádiumú modelleket „megoldott tudománynak” tartják.

2. A komoly tudományos kutatást nyitottság és sokféle nézőpont jellemzi, dogmák és előítéletek nélkül. A jelenlegi éghajlattudományon belül a kíváncsiságot és a sokszínűséget elnyomják, és könyörtelenül érvényesítik a katasztrofális antropogén globális felmelegedés (CAGW) dogmáját. A tudomány azonban sem nem vallás, sem nem politikai párt. A tudomány nem attól fejlődik, ha azt skandáljuk, hogy „elhisszük”, amit hallunk, hanem az által, ha az eredmények őszinte kíváncsiságot ébresztenek [Eredetiben: „wonder”.] Az üvegházgáz-elmélettel szemben kritikus kutatások finanszírozása ma már nem létezik. A cenzúra megnehezíti és gyakran meg is akadályozza az efféle kritikus cikkek publikálását a fősodorba tartozó, lektorált tudományos folyóiratokban. Itt is az üvegházgáz (CAGW)-modelleket tekintik igazságnak.

3. A tudományos modellekbe vetett hit a mögöttes feltevésekbe vetett hit; csak a helyes feltételezések vezethetnek helyes válaszokhoz. Az, hogy mi jön ki a számítógépes modellekből, teljes mértékben attól függ, hogy a modellalkotók mit tápláltak beléjük: hipotéziseket, összefüggéseket, paraméterezéseket, aritmetikai egyszerűsítéseket, peremfeltételeket stb. Sajnos a mainstream klimatológusok elvétve elemzik ki e választásaikat összetett algoritmusaikban. Például az afféle kérdésekről, hogy mennyire érzékenyek a modellezési eredmények az elfogult feltevésekre vagy a durva aritmetikai rácsokra, nagyon keveset hallunk.

4. Elegendő számú modellparaméterrel egy viszonylag kicsi megfigyelési ablakban mindig lehetséges rekonstruálni a mérési adatokat. A paraméterhangolás keveset árul el a modellek érvényességéről. A híres matematikus, Neumann János (1903–1957) ezt mondta: „Négy paraméterrel akár egy elefánthoz is tudok görbét illeszteni; öttel már tekergetni is tudom az ormányát.” A kritikus és a legértékesebb teszt az, hogy egy modell képes-e pontosan előre megmondani, hogyan alakulnak a mérési adatok a jövőben. És itt van az éghajlati modellek Achilles-sarka. Az IPCC-jelentések negyven éve egyfolytában tévesen jósolnak riasztóan magas hőmérsékleteket. Valójában csak a riasztási szintjük nőtt az idők folyamán („Öt perc van éjfélig”).

5. A tudománytörténet azt tanítja, hogy az új meglátások nem a követőktől, hanem a másként gondolkodóktól származnak; a tudományban történelmet kizárólag a kétkedők és a másként gondolkodók írnak. Kopernikusz, Galilei, Newton, Gauss, Curie, Einstein, Watson, Crick, Wilkins és Hawking mind kritikus szemmel nézték az uralkodó konszenzust, és más utat mertek választani. Nélkülük nem jöhetett volna létre előrehaladás. Ezzel szemben a főáramú klímaközösség előrelépéshez való hozzájárulása kínosan csekély. Médiakampánnyá változtatták át őket, abból a célból, hogy az üvegházgáz-hipotézist lenyomják a torkunkon. A kétkedőket és a máskéntgondolkodókat kiközösítik.

6. A Tudományos Akadémiák erkölcsi felelőssége, hogy figyelmeztessék a társadalmat azokra a felelőtlen következtetésekre, amelyek a kiforratlan tudományos modellekbe vetett naiv hitből következnek. Az éghajlati modellek nem bizonyultak megbízhatónak a globális felmelegedés előrejelzésére. Ezért jóslataik rossz alapot jelentenek a kormányzati irányelvek alakításához. Ne tévesszük szem elől: a Nemzeti Tudományos Akadémiák a tudomány őreinek tekintik magukat. Ha így van, nem kellene-e végre akcióba lendülniük? Már 2015-ben teljesen egyértelmű figyelmeztetést kellett volna adniuk a világ vezetőinek, hogy a klímatudomány még gyerekcipőben jár. Az akadémiák hanyagságukkal cinkosai­vá váltak a párizsi megállapodás abszurditásának és mindannak, ami ezt követte.

7. „A tudomány: megoldva”: ez egy olyan konszenzusos kijelentés, amelyet igazi kutatók sohasem használnak. A konszenzuson alapuló érvelés két ősi logikai tévedést kever össze – az egyszerű létszámra és a képzelt tekintélyre való hivatkozást (az ad populum és az ad verecundiam érvelést). Az a kijelentés, hogy „a tudomány: megoldva”, a klímaaktivisták által az igazi tudomány helyettesítőjeként alkalmazott képzelt konszenzus állítása. Mindennek következményeként az objektív tudományos igazság keresésével már évtizedekkel ezelőtt felhagytak. A történelem a mai fősodorhoz tartozó klímakutatókat és szervezeteiket fogja hibáztatni: azokat, akik kezdeményezték, támogatták és erőltették a tudomány téves értelmezését.

A klímatudomány sokkal-sokkal színesebb, mint az IPCC-jelentés vezetői összefoglalója. Még magánál a jelentésnél is sokszínűbb. A frontvonal nem az eltérő nézeteket valló kutatók között húzódik (mint ahová minduntalan igyekeznek berajzolni), hanem a kutatók és a mozgalmárok között, ahol ténylegesen van.

Lehet azt mondani, hogy a napsugárzás (a Naptól 1 csillagászati egységre mérhető teljes besugárzás) „konstans”, de bolygónk forog és tekergőzik, és mágneses tere is állandóan változik (a belső tér intenzitása manapság éppenséggel csökken). Az is lehet állítani, hogy a vulkáni tevékenységnek nincs érdemi éghajlati hatása, de a Föld belső folyamatainak dinamikáját az ember nem tudja befolyásolni, csakúgy, mint a Nap működését, sőt a galaktikus kozmikus sugárzásét sem.  E folyamatok és a földfelszíni hatások részletekbe menő megvitatása a tudomány feladata. A tisztességes tudományos intézmények nem tehetnek úgy, mintha csak egyetlen nézet létezne. 

(A szerző geofizikus-mérnök, az MTA rendes tagja)

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

A meleg télapó

ĀEgyre inkább úgy tűnik, hogy az Európai Unió irányító szerveinek többsége az őrültek háza jellegét ölti magára

Tomasz Sakiewicz

Tomasz Sakiewicz

Tektonikus mozgások

ĀA lengyel–fehérorosz határszakaszon kialakult csetepaté csupán a globális geopolitika erőteljes tektonikus mozgásainak megnyilvánulása