Vélemény és vita
A Tragédiáról
Árverésre bocsátja háromszázezer forintos kikiáltás árral a Központi Antikvárium decemberi aukcióján Madách Imre Az ember tragédiája című művének első kiadását, amely a magyar drámairodalom talán legjelentősebb darabja
Ismeretes, hogy a szerző a Kisfaludy Társaság alapító tagjának, Szontagh Pálnak a javaslatára küldte el a mű kéziratát elbírálás végett Arany Jánosnak, aki az első szín elolvasása után félretette az alkotást. Később azonban Jámbor Pál katolikus pap, költő és író közbenjárására végigolvasta, és fel-ajánlotta segítségét Madáchnak, aki örömmel elfogadta. A Kisfaludy Társaság 1861. október 31-i ülésén maga Arany mutatta be a művet. „…a szerző, mondom, egyedül az én ítéletemtől függeszté vala fel, lásson-e világot e tragédia, vagy örök homályba veszszen” – írta Arany.
Kezembe került a Népszabadság 1955. november 12-i száma, amelyben Molnár Miklós, a cikkíró „Nemes Dezső elvtárs” tizenötezer példányban megjelent, A hazafiság kérdése és a jobboldali jelenségek című, félszáz oldalas brosúrájában olvasható, Az ember tragédiáját bíráló soraihoz fűz megjegyzéseket. Madách művét februárban mutatták be a Nemzeti Színházban. Köztudott, hogy Rákosi is megnézte a darabot, és üvöltve tiltakozott a műsoron tartása ellen.
A marxista–leninista alapokon álló szocialista realista esztétika ugyanis a Tragédiában több, a szocializmus eszmeiségével és világképével össze nem egyeztethető jelenetet és gondolatot talált. A Kossuth- és állami díjas Nemes Dezső történész (eredetileg kárpitos), aki 1957 és 1961 között a Népszabadság szerkesztőbizottságának a vezetője volt, és a forradalom után az úgynevezett Fehér könyvek szerkesztésében is részt vett, természetesen kemény kritikával illette Madách művét.
„Ha… nem vigyázunk, akkor… olyasmivel traktáljuk a népet, ami rossz ápolása és esetleg egyenes beszennyezése a haladó hagyományoknak – írta. – Ehhez mindössze az kell, hogy a hazafiság jelszavával kritikátlanul »haladónak« nyilvánítsanak olyasmit, ami nem haladó, például Madách: Az ember tragédiája című művét. E mű szerint az egész emberiség története – tragédiák sorozata, s a kommunizmus csak egy újabb »láncszem« a tragédiák e láncolatában. Ez a mű a néptömegeket csőcseléknek ábrázolja!”
De hát Madách csupán az antik városi tömegeket ábrázolja csőcseléknek – érvelt a cikkíró. Mint ahogy az athéni képben nem a modern proletáriátusról, és a falanszterben sem a modern kommunizmusról mond véleményt. Egyébként „a modern kommunizmusról” egyértelmű ítéletet mondtak az emberek egy évvel később, 1956-ban! Nemes Dezső szerint a darab pesszimista kicsengésű. Ezt maga Arany János cáfolta, akinek az észrevételét aligha ismerte az egykori kommunista. „Kívánhatjuk-e Lucifertől, hogy ne pessimista színben mutassa neme jövőjét Ádámnak, midőn czélja: kétségbe ejteni s benne ily módon egész ivadékát elölni? (…) Ez nem a szerző pessimismusa: ez magából a szerkezetből foly így. Téved tehát, ki úgy fogja fel, hogy a szerző a világtörténet egyes szakaszainak, s általuk az egésznek, hű képét akarta adni, azt mutogatván, hogy nincs haladás az emberiségben…”
Madách teszi hozzá: „Egész művem alapeszméje az akar lenni, hogy az emberiség, bár legszentebb eszméivel sorra elbukik, és bár kétségbeesve azt tartja, hogy eddig tett minden kísérlete erőfogyasztás volt, azért mégis fejlődése mindig előbbre és előbbre ment, az emberiség haladt, ha a küzdő egyén nem is vette észre.”
A konklúzió így szól: egy tévedés annál veszélyesebb, minél több igazságot rejt.
(A szerző újságíró)
