Kő András

Vélemény és vita

K. S. rózsái

Az ötvenes-hatvanas évek segédhóhérainak egyikét, K. S.-t egy Kecskemét közeli faluban találtuk meg

Az utca felől egy átláthatatlan kőfal vette körül a házát, belátni nem lehetett. Mesélték, hogy amikor a környékbeliek megtudták, ki lakik a településükön, köveket dobáltak be az udvarára, ő pedig egy alkalommal a levegőbe lőtt. Le is fegyverezték ezután.

De nem a segédhóhérról akarok írni, nem K. S. hatalmas kezeiről, magas és erős termetéről, nem a Gyűjtőfogház leselejtezett ajtajáról, amely az udvar végében, Pilátus konyhájának bejáratát képezte, nem a beszélgetésünkről, hanem arról a rózsacsokorról, amellyel megajándékozott bennünket. A többes számot azért használom, mert a fogház műszaki osztálya egykori munkatársának köszönhettem, hogy az 1990-es évek közepén létrejött ez a találkozás.

Azóta eltelt néhány évtized, K. S. valószínűleg már nem él, a pokol bugyraiban bűnhődik ocsmány foglalkozása miatt, de november táján, amikor lasszóval keresték az 1956-os forradalmárokat, gyakran eszembe jut az az ajándék.

Illyés Gyula írja Rózsák a rácsban című versében: „Rózsa, futó rózsával teli ág / lángol ki a kertek rózsáin át, / lángnyelvek, vagy arcok, kivörösödött / orcák, piros öklök a rudak között, / föllázadt, megannyi véres-szemü rab / karja csavarja a rácsrudakat…” Mintha a költő K. S. rózsáiról írta volna ezeket a sorokat. A rózsáról, amely nemes virág. Joggal követeli, hogy egyeduralkodó legyen. De a rózsából én a keveset szeretem. Azt tartom, hogy a csorda rózsa nem rózsa. Egy szál azonban igen! „Ha én rózsa volnék / nem csak egyszer nyílnék” – áll a dalban. Bernáth Aurél festőművész szerint a rózsa nagyobb attrakció, mint a szegfű, de utóbbi behízelgőbb.

Zavarba ejtő a közhely: „Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.” De hát K. S. nem volt jó ember, hiába kínált csokoládéval is bennünket. Egy öregasszony sokkal bölcsebbet mondott egyszer nekem: „A rózsát szeretni igazán nem nagy kunszt, a tüskés bogáncsot szeretni, az igen!” A rózsa persze hogy szemgyönyörködtető, és mindenkit levesz a lábáról. Ebben is van valami.

De azért rossz a mondás, mert nem egy irodalmi műben olvastam olyan gyilkosokról, akik miközben rózsát szagolgattak, sortüzet vezényeltek. És azt is hallottam lágereket és internálótáborokat megjárt férfiaktól, hogy operarészletet fütyörészett a tiszt, miközben elegánsan, kesztyűs kezével válogatta, hogy ki maradjon élve és ki menjen a halálba. Aki viszont a rózsát gyűlöli, az már, azt hiszem, eleve nem lehet jó ember. Ilyen emberrel is találkoztam. Kányádi Sándor írt egyszer egy olyan verset valakiről, aki nem szerette a virágokat és végül is a virágok ölték meg az illatukkal. Pszichológiai erejük is van tehát a virágoknak.

K. S. rózsacsokrát hazavittem, és az íróasztalom vázájába helyeztem. Legnagyobb meglepetésemre, hosszú ideig nem akart elhervadni. Mintha mondani akart volna valamit az életről, amely a legnagyobb és legszentebb dolog a világon. A rózsa ugyanis életjelkép, az élet szimbóluma. A szerelem és a szépség virága. Alighanem a legszebb verset Rainer Maria Rilke írta a rózsáról, amikor sírversét fogalmazta meg. Így szól: „Rózsa, te tiszta ellentmondás, gyönyörűség, / Annyi temérdek pilla alatt / Senki sem alszik.”. 

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Ködön túl a múlt

ĀTudomásul kell vennünk, hogy Révai József szelleme itt kísért. A szélsőséges forradalmárok csoportja keményen dolgozik

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Üzenet, mindenhová

ĀFricska. Féltucatnyi jeles történész, politikai elemző mutatta be közös könyvét, a 2000-től 2020-ig tartó magyar politikai valóságról