Féljünk vagy megijedjünk?

Először nem igazán értettem, mert szerintem se félni, sem megijedni nem jó. Aztán persze felnőve rájöttem én is, hogy a félelem óvatosabbá, megfontoltabbá teheti az embert, tehát nem teljesen haszontalan, mert valamelyest felkészülhetünk az esetleg közelgő veszedelem fogadására. Azt nemigen tagadhatjuk, hogy manapság olyan időket élünk, amikor nagyon nehéz elővigyázatosnak lenni, magyarán felkészülni egy-egy velünk élő s bármely pillanatban súlyossá válható veszélyre, jelenségre. Sok ilyen van.

Változott a világ. Felgyorsult, mondják. S megtelt félelemmel. Valószínű ezt valamennyien észleljük. Nem mondom, hogy kötelező félni, de végtére is, a közmondás tanácsát követve, sajnos nem mindig árt. Vegyük sorra – nem rangsorba! –, mi minden okoz mostanság félelmet a világ népességben. Nos, a romló környezeti állapotok, a migránsáradat, az árdrágulás,
az időjárási jelenségek, az aszály, az árvizek, a tengerek szintemelkedése, a környezetszennyezés, az energiahiány, a fokozódó szellemi és fizikai terror, az ostobaság, a rejtélyes világhatalom, az erdőtüzek, az áradások, a közlekedési balesetek, a népességszaporodás, a betegségek és a világjárványok, a terrorizmus és így tovább.

Aligha alapos és teljes a felsorolás, de az biztos, hogy szinte mindegyik jelenségről naponta olvashatunk rémisztő cikkeket. Azt meg ki-ki eldöntheti magában, melyiket tartja mesterséges félelemkeltésnek, s melyiket valósnak, mindenesetre a sajtó és a szóbeszéd naponta szolgáltat adatokat, történeteket arról, aznap éppen milyen jelenség, esemény borzolta fel a kedélyeket szerte a világban. Se szeri, se száma azoknak az újságcikkeknek, amelyek azt próbálják bizonyítani, nagy a veszély. Mindennél nagyobb. Mert nem a normális párbeszéd, az elrontott dolgok közös helyrehozatala a cél, hanem a félelemkeltés. Hogy mesterséges pánikkeltéssel irányíthatóbb és leigázhatóbb legyen a világ.

Amikor például Greta beleordít a nagyvilágba, hogy mindjárt kipusztul a Föld, akkor sokan megrettennek, pedig egy báb, egy mindenféle tudományos képesítés híján lévő, mesterségesen „felépített” serdülő ordibálja a világnak – ráadásul igen trágár nyelvezettel – hogy mit tegyenek. S ilyenkor – mint az utánzó majmok – mindenki, beleértve az ENSZ fontoskodó tisztviselőit is, elkezd sápítozni, ahelyett hogy igazi szakértőkre hallgatna. Bohóc világ! De jól fizet. Egyeseket. Ide vezetett a világmédia gondolkodást, szakértői véleményt eltipró erőszakossága, amely ellen nagyon nehéz küzdeni. Ha jeles és zseniális tudósokat nem kérdeznek meg a klímagondokról, hanem bulvárlapokban – hogy én is bulvárnyelven szóljak – tolják a témát, akkor nagyon nehéz a józan észre hallgatni.

Akkor Greta tovább ordibálhat. A félelem meg fokozódhat.
Ha a végtelen jólétükben önmagukat eltartani nem képes nemzetek sanda szándékú vezetői (mert egyedeik „alantas” munkákra már nem hajlandók) azzal kábítják az embereket, hogy „megcsináljuk”, azaz szakképzetlen, területfoglalási szándékkal érkező hordákkal óhajtják pótolni a munkaerő­hiányt, ami persze nem sikerül, akkor ahelyett, hogy lelépnének a vezetői emelvényről, továbbra is erőltetik beteges nézeteiket a bevándoroltatás szükségességéről, ostoba és életellenes ideológiák meghonosításáról.

Magyarán mindenki szeme láttára árulják el nemzetüket, kultúrájukat, s túlzás nélkül mondhatjuk, egész Európát. No és félelmet keltenek. Mert bár titkolják, de minden józan ember érzi, és igen sokan meg is tapasztalják, hogy már nem sétálhatnak nyugodtan sötétedés után városukban, sokfelé sötétedés előtt sem, érzik, hogy országuk szuverenitása veszélyben van, s naponta szembesülnek azzal is, hogy nem mondhatják el véleményüket például genderügyben, életmódjuk védelmében, mert megbélyegzik őket.

Kiváló példa erre Ursula von der Leyen kijelentése, nem árt sokszor ismételni, amikor is szégyenletesnek nevezte a magyar gyermekvédelmi törvényt. Itt tényleg megállt az ész. Elfogadhatatlan kijelentésének vitathatatlan üzenete nem más, mint az a parancs, hogy a sorba márpedig be kell állni. Ez is bizonyítja, hogy világunkban ez idő tájt nyerő helyzetben van a „politikai korrektség” elnevezésű meghatározhatatlan valami, ami pusztán annyit jelent, hogy fejbe vernek mindenkit, aki hagymázas ötletei­ket nem egészen vallja magáénak.

Ja és kiváló eszköz arra, hogy félelmet keltsen az emberekben, ha nem hajlandók igazodni. Itt már nem arról van szó, hogy „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére”. Nem rétest, de semmit sem kap, hiszen jogosan járó pénzek megvonásával riogatnak, s egyéb büntetések kitalálásán fáradoznak éjt nappallá téve. Mindezt a félelemkeltés eszközeivel próbálják elérni.

Amikor ezt a cikket írom, éppen az európai energiaválsággal riogatnak. Áramkimaradások rémével a lassan igazi télbe forduló napok idején. Korlátozások elrendelését lebegtetik meg, no és áremeléseket ígérnek. S egyetlen szó sem esik felelősségről, arról, ki, mit és miért „szúrt el”. A félelem- és bizonytalanságkeltés is természetesen ezt szolgálja, magyarán azt, hogy ne legyen felelős. Így aztán felelősség nincs, hatalommánia meg van. Az árvizekről, erdőtüzekről, áradásokról stb. a természet tehet. Persze a migránsokról is. A gyilkolászásokról is, mert ez a gyilkosok természete. És tűrjük. A rettegést is tűrjük. Szó nélkül elfogadja a világ, hogy félni kell.

Kérdés tehát, jobb-e félni, mint megijedni? A félelemről tudjuk, hogy bénít és betegít. Okos pszichológusok mondják már régóta, hogy minden egyes konfliktus lehetőség arra, hogy átmenetileg vagy akár végleg eltávolodjunk egymástól. Ezt bizony a saját bőrünkön tapasztaljuk. Holott, állítják a pszichológusok, van megoldás, mégpedig a megfelelő kommunikáció és az empátia. Ezek ugyanis képesek megoldani a nehézségeket, elűzni a félelmet. Csakhogy van egy kis hiba ebben. Sem a megfelelő kommunikáció, sem pedig az empátia nem lelhető fel napjaink politikai életében. Sandasággal és uralomvággyal viszont szüntelenül találkozunk.

Ma úgy élünk, s a folyton támadott magyarok ezt naponta tapasztalhatják, hogy a párbeszédnek még csak a szándéka sincs jelen közéletünkben, jelen van viszont a szándékos konfliktuskeresés, a félelem fenntartása. A világ ma ezt tükrözi, és abba betegedett bele, hogy tehetetlen. Nem tud segíteni magán, nincs eszköze hozzá egyelőre. És a Sátán örül.

Sok a sérelme a világ normális, igaz életre vágyó embereinek. Ha valaki feladja az ezért való küzdelmet, ha megretten, mert nem várhat segítséget, akkor elindul egy lelki folyamat benne, amely – ezt az orvostudomány már számtalanszor bebizonyította – lelki és testi, no és társadalmi betegségekbe torkollik. Károsodik a munkaképesség, az alkotóerő és a küzdőképesség, értelmetlenné válik az élet. Ezt látjuk ma a „fejlett” világ számos pontján, s látjuk itt, az erejét egyre veszítő, önmagát feladó Európában is.

Félni, megijedni nem jó. Vigaszt találni viszont jó. Több mint kétezer esztendeje egy fiatalember azt mondta: ne féljetek! Neki lehet hinni. Ő a vigasz. Meg lehet vele ismerkedni az írásokban. Az a címe: Biblia. Nem tudom, hány kapható belőle még Európában.

(A szerző újságíró)