Domonkos László

Vélemény és vita

Akin a halálsugár sem fogott

„A nem politikai alapon bebörtönzött bírálók likvidálására Ceausescu a Securitate K-részlegét használta. Azt az aránylag kis szervezetet, amelyik a börtönön belüli elhárításért volt felelős. (…) 1970-ben a K-részleg a szovjet KGB által kifejlesztett radioaktív berendezésekkel egészítette ki halálos arzenálját. Ceausescu maga adta az eljárásnak a „radu” fedőnevet. (…) A halálos sugáradag rákos elváltozást idézett elő az áldozat szervezetében.”

Az idei év elején elhunyt, egykori – Nyugatra szökése után világhírűvé vált – román kémfőnök, Ion Mihai Pacepa nevezetes, Vörös Horizontok című könyvében olvasható fenti sorok a rémisztő gyilok alkalmazásának kezdete után nem sokkal már egy erdélyi magyar emberrel kerülnek összefüggésbe.

Az illető 1972-ben lemond minden tisztségéről, tiltakozásul a magyarság már ekkoriban mindinkább fokozódni kezdő elnyomatása ellen. És Király Károly neve rövidesen ismertté lesz a Romániához csatolt Erdélyben és a csonka országban egyaránt, a hetvenes évek második felében, Ceausescu mindinkább rémuralommá váló országlásának ebben a szakaszában már úgy emlegetik, mint az erdélyi magyarság ellenállásának egyszemélyes jelképét, egyik fő vezetőjét, aki tiltakozó leveleket ír, memorandumokat szerkeszt, időről-időre szót emel a nyugati szemmel-ésszel teljességgel felfoghatatlan mérvű magyarüldözés és -nyomorgatás minden válfaja ellen, egyre több vonatkozó kapcsolatot épít ki, lllyés Gyula, Csoóri Sándor ismeri már a nevét, Nem csoda, ha a diktátor – Pacepa tanúsága szerint – nemsokára kiadja a parancsot: radut Királynak!

Aztán… aztán valahogy minden másképp alakul. Az eszelős gyilkosok, a politika nagy gengszterei ezt nem látják át soha – és ez is mindig a végzetük: árthatnak akármennyit, mégis, valahogy, valamikor, valamennyire, így vagy amúgy, mindig porszem kerül a gépezetbe, valami kimarad a számításból, valami valahogy mindig kisiklatja a terveket. Így marad életben Karol Wojtyla a Szent Péter téren, Tőkés László a Szilágyságban vagy éppen Király Károly a Ceausescu-féle barbár
elmebaj megszállta Romániában.

A Fennvaló teszi a dolgát. Legtöbbször úgy, hogy fogalmunk sincs róla, éppen mikor és miképpen.

Király Károlyról nemcsak azt kell tudni, hogy az 1956 utáni erdélyi magyar történelem Tőkés László mellett legelső embere, és nemcsak mesebeli bátorságú és – konok kitartással – elképesztő mélységekben és magasságokban megbújva magyar érzésű és szívű férfiú volt, de – húga, Ibolya fogalmaz ilyen pontosan – „emberi-emberfeletti cselekedetei nélkül nem ilyen lett volna a világ”.

Ellenállt, szembeszegült és harcolt egy rettegett, őrült, eszelősen magyargyűlölő zsarnokkal – és közben, a legnagyobb terror és szűkölő félelem évei alatt oltalmat, munkát, védelmet biztosított fajtája nem egy és nem két űzött nyomorultjának, a színész (később galádul meggyilkolt) Viski Árpádnak éppúgy, mint névtelen, magányos székely harcosoknak vagy – például – az éveken át szívós kitartással üldözött szovátai Hosszú Istvánnak. Szinte felsorolhatatlan mennyiségű beadványával sorra-rendre kiállt a magyarság jogai mellett, elképesztő vakmerőséggel és hihetetlen erdélyi találékonysággal külföldre juttatta irományait, beadványait, leveleinek sorát – hogy tájékoztasson. Hogy felrázni próbáljon. Hogy segítsen.

A halálsugár meg nem sikerült. (Végső soron nem is csoda: székely emberről volt szó, aki Gyergyóban meg Háromszékben edződött, de egész Székelyföldet hozta magával, a szülővárossal, a kis-küküllői Dicsőszentmártonnal – ez így együtt, úgy látszik, még a radioaktív sugárnak is sok. Túl sok. Érthető.)

Hogy Király Károly most meghalt volna, az meg egyszerűen nem igaz. Az ilyen magyarok nem tudnak meghalni, nem is szoktak. Legföljebb elköltözni máshová, egy távolabbi vidékre, ahol a győztesek gyülekeznek. Mert ha volt Győztes a Kárpátok alatt, hát Károly bátyánk: jó három évtizedet, 32 évet vert rá Ceausescura, minden külön sugár, radu, mifene nélkül. Csak úgy, lazán. Székelyesen. Így kell ezt csinálni.

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Féljünk vagy megijedjünk?

ĀSokunknak volt egy okos nagymamája, nekem is. Tőle tanultam egyebek közt a közmondásokat is, például hogy „jobb félni, mint megijedni”

Galsai Dániel

Galsai Dániel

A vég vége

ĀFricska. Immáron napok óta olvasom, értelmezem a ballib oldal miniszterelnök-jelöltjének zavart tobzódását. És egyre inkább úgy érzem, a józan ész itt megáll, és fél térdre ereszkedik