László Tamás

Vélemény és vita

Hamiskártyások az ivóban

Vadnyugati filmekben látunk olyan alakokat, akik naphosszat együtt kártyáznak, isznak

A kártyáról, amivel játszanak, mindegyikük tudja, hogy cinkelt, zsíros, felpöndörödött szélű, fekete körömmel megjelölt. Pontosan tudják, hogy a másik csaló, persze saját maguk is azok, köztudottan, de ez nem zavarja őket. A kocsma, inkább ivó, természetes módon fogadja be mindennap az izzadt kezű, homlokú társaságot.

Szinte részei a bútorzatnak, belesimulnak a félhomályos környezetbe, a füstös szobákba. Villogó szemekkel méregetik egymást a csapzott, rendetlen haj, zsíros kalap alól. A kezük ügyében vagy az asztal alatt bekészítve ott van a pisztolyuk, hogy az első gyanús mozdulatra lelőhessék egymást. Ők az örök hamiskártyások, az emberiség egy archetípusa.

Nézzünk körbe az ivóban, ahol a hamiskártyások rendszeresen összejönnek! Ha Rejtő Jenő élne, róluk mintázná meg egyik pikareszkje szereplőit. Csak amíg Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Troppauer Hümér, a Nagy Bivaly és társaik rendkívül veszélyes, de szerethető alvilági figurák, ebben az ivóban viszont az igazi semmirekellő söpredék gyűlik össze! Nézzünk körbe a kártyaasztal és a pult körül! Bemutatjuk a hamiskártyások néhány alaptípusát.

Az első hamiskártyás köztudottan iszik, valójában ő a főnök, ő a legnagyobb hangú, a többiek félnek tőle. Hazudozó nagy rablónak, Keresztapának hívják a kocsmában, és ha erre rákérdeznek, hogy rendes dolog-e ez, a hetyke, gátlástalan válasza: „Mi az hogy, nagyon is!” Tudják, hogy bárkit megveret, lejárat, kikészít.

A második, a főnök felesége is főszereplő az ivóban, mindenki tudja róla, hogy egy tömeggyilkos leszármazottja, ezért tőle is félnek (sokak szerint valójában ő a főnök, ő a nyak, amelyik a főnök fejét forgatja, ezért a háta mögött csak Nyaknak hívják). Egy lopott villában él a Keresztapával, de emiatt semmi bűntudata nincsen, sőt. Rablott milliárdjaik fedezékéből leereszkedve a nép közé ígérgetnek fűt-fát-bokrot, majd olyan terheket raknak rá hiszékenysége jutalmául, hogy arról koldul. Egy dologban hisznek: az istenadta nép kóros feledékenységében.

A harmadiknak több Unicumot kell meginnia a főnökkel való találkozáshoz. Ő az igazi Slemil, a háta mögött röhögnek rajta, de mivel magas és vékony, és olyan szerethető képe van (a kocsmabeli nők bomolnak érte!), a többiek maguk elé tolják. Dolgozni nem szeret, valójában kártyázni se, ő a született Kibic (ez a másik neve), leginkább csak álldogál az asztalnál ülők-csalók fölött. Hiú a magasságára és vékonyságára, ezért bármit elvállal, ha a többiek felkérik. Volt már minden, csak akasztott ember nem, de lehet, hogy arra is alkalmatlan, ez a szerencséje.

A negyedik neve Parizeres, mert látványosan a legolcsóbb parizeres bemutatókat tartja, közben testőrökkel, sofőrökkel jár-kel. Neki van a legnagyobb pofája, számára az egész világ egy hatalmas kocsma, számára mindenki kocsmatöltelék. A „szellem és a lélek nyomorult kis gyilkosait” igyekszik megszólítani (akikkel egyébiránt tele van a kocsma), azokat, akik „azt lesik, hogy a másiknak mije van. Ha egy hamutartóval többje van, már följelenti, álmában megöli”. Bárkit kiszolgál, a Terror Háza „átöltözőszobájának” örökös szereplője.

Az ötödiket Fegyőrnek hívják a háta mögött, talán a felmenői viselt dolgai miatt is. Olyan bamba képet tud vágni, hogy képesek vagyunk megsajnálni. Valójában ez csak álca, lényegileg nagypofájú hazudozó. El tudja számítani magát, a társai buktatják meg, mert már ők sem tudják elviselni a hazugságait. Társaival együtt képesek tönkretenni bármilyen nagy ügyet, közben meg pénzt vesznek fel ugyanennek a reklámozására.  Ők a kocsma veszélyes suhancai, és azt hiszik, hogy a kocsmán kívül minden fiatal ilyen vad suhanc, mint ők.

A hatodik a legveszélyesebb a kocsmában mind között. A többiek csak a Nagy Álszentnek hívják, mintha Molière darabjából lépne elő, ő Tartuffe, a látszólag mélyen vallásos, cselszövő kalandor.  Kereszténynek mondja magát, és közben ahhoz dörgölődzik, vonul füstös szobákba alkudozni, aki naponta bérmálkozik, és az egyházak ellen fenekedik.

Ugyanő olyanokkal van együtt, akik a keresztény tanítást, a természetjogot megcsúfolva csatlakoznak azokhoz, akik a női és férfi identitást alapjaiban kérdőjelezik meg. Sokgyermekes családapaként azokat fogadja el társául, akik kihirdették, hogy a férfiak is szülhetnek. A  korrupcióellenesség bajnokának mutatja magát, közben – nem is olyan csekély személyes haszonért – olyanok mellett vállal közösséget, akikhez az elmúlt évtizedek legsúlyosabb korrupciói fűződnek.

Ha valaki a felsoroltak közül netán konkrét személyekre ismer, az valószínűleg nem a véletlen műve.

A hamiskártyások vidáman együtt tudnak élni ezekkel az ellentmondásokkal, igaz rájuk a mondás, miszerint „a lelkiismeret érdekes dolog. Nem azokat gyötri, akiket kellene, hanem azokat, akiknek van”. Ők azok, akiknek lelkiismeretük nincsen, ezért mindezeket az ellentmondásokat vidáman viselik, mert a hamiskártyások mentesek az ilyen furcsa kötöttségektől. Ellenfeleiket olyanokkal vádolják meg rezzenéstelen pofával, amiket ők maguk követtek és követnek el folyamatosan.

Ismerős ez a társaság, netán itt járnak-kelnek közöttünk? Ők ágálnak nemcsak a kocsmában, hanem kint, a maguk ácsolta színpadokon, itthoni és nemzetközi fórumokon árulják gátlástalanul a hazát? Olyanokkal állnak szóba itthon, Európa-szerte, a nagyvilágban, akikről pontosan tudják, hogy hasonszőrűek, szintén hamiskártyások? Netán egymást és a közvéleményt is folyamatosan becsapják, elárulják?  Ígérgetnek gátlástalanul és felelőtlenül: európai minimálbért, munka nélküli alapjövedelmet, összeurópai nyugdíjat és társait? Kik hiszik el ezeket? Valószínűleg azok, akik a szívük-lelkük legmélyén maguk is hamiskártyások…

A lényeg, hogy ne kelljen semmit se tenni saját magukért, a közösségért. A közösség számukra nem létezik, csak az a mikrokörnyezet, ahol kártyázni lehet. Milyen cél lebeg előttük? Egyetlen: mások és egymás kifosztása a cinkelt kártyák – és végső soron az ököljog és a pisztolyuk – segítségével.  

Közöttünk igazi hamiskártyások járnak-kelnek, Pilinszky János Könyörgés a csalókért című írásában pontosan írja le ezt a karaktert: „Mély részvétet érzek a hamiskártyások iránt, azokkal szemben, akik sose tudnak szembesülni önmagukkal és tetteikkel. Mivel hozzájuk mérten akár egy gyilkos is, aki fölmérte és megszenvedte tettét: bárány és győztes áldozat. De milyen lehet izzadt, fekete körmökkel az »örökös csúsztatás« légkörében élni? Rosszabb sors ez a bérgyilkosénál.” 

(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Mátrix

ĀHol létrontás van, ott létrontás van, és aki ezt felismeri, esetleg ki is mondja, ne tán megpróbál erről másokat is meggyőzni, mi több, cselekedni kívánna, az ne csodálkozzon, ha a „birodalom visszavág”

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Vastag bőr

ĀFricska. Döbbenetes, hogy milyen alakzatok kerülnek elő a politika emésztőgödréből!