Domonkos László

Vélemény és vita

Október elfeledettje

Így október utolsó napjaiban eszünkbe kéne hogy jusson egy ember. Aki a legkiválóbbak egyike volt az 1956 utáni magyar életben

Nem is olyan régen – október 19-én – néhány egykori barátjának (talán féltucatnyian) eszébe jutott, születésnapján meg is emlékeztek róla, de ezekben a napokban – a dicsőséges forradalom és szabadságharc 65. évfordulóját ünnepelve – szóba sem került a neve sehol. Pedig több szempontból is alighanem ő maga, egy személyben: Ő volt Október. A Magyar Október.

Emlékszem, bővebben, igencsak fura módon, nem itt Budapesten, de még csak nem is a trianoni Magyarországon hallottam róla, hanem apai őseim földjén, a Délvidéken, Bácskában, ott is Zenta városában, egy üldözött-bebörtönzött magyar, bizonyos Vicei Károly házában, ahol ő maga is többször megfordult. Ez a Vicei Károly, aki nem ismerné, eléggé megedződött és eléggé öreg róka már ahhoz, hogy ne érzékenykedjék lépten-nyomon, de azóta is, valahányszor ezt az embert emlegeti – Krassó György a neve – mindig szokatlan módon ellágyul, már-már elcsuklik a hangja, és néha lopva mintha egy könnycseppet is el akarna tüntetni a szeméből.

Mert ez a Krassó György nem restellt érette, miatta a távoli, csillogó Budapestről ellátogatni ide a déli végekre – hogy kiálljon az üldözöttért. Hogy szót emeljen érte. Hogy lelket öntsön belé, hogy erőt, biztatást, emberi szót adjon, és amikor ez az üldözött, immáron szabadon, halálhírét veszi ennek a tragikusan korán, alig 59 évesen eltávozott nagyszerű embertársának: a nyomorult háborús körülményeket figyelmen kívül hagyva, keservesen összekuporgatott pénzt, időt, fáradságot nem kímélve egy-két harcostársával azonnal rohan, siet föl északra, minden magyarok fővárosába, hogy végső búcsút vegyen Tőle.

Krassó György mindnyájunktól – kimondom: az egész magyar nemzettől – azt érdemelné, amit Vi­ceiéktől távoztakor megkapott. Mert Krassó Györgyről roppant kevés annyit elmondani, hogy rettenthetetlen bátorságú, megrendítően tiszta, sugárzó okosságát aranyos humorral és lefegyverző, kérlelhetetlen egyenességgel ötvöző, félelmet és megalkuvást nem ismerő személyiség  sokkal több volt ennél is.

Egykori – igazi és nem álságos – „szamizdatos” harcostársa, régi jó cimborám, Gondos Béla azt mondja, el sem igen tudjuk elképzelni, micsoda erő lakozott ebben a férfiban, és mekkora hatással volt embertársaira. Az egyetlen – kiváló – róla készült könyv szerzője, a hasonlóképpen (véletlen vajon?) szintén rémisztően korán (54. évében) elhunyt remek történész, Modor Ádám Célkeresztben Krassó című munkájában azt írja róla, iszonyatosan nehéz megindultság és feltörő érzelmek nélkül megidézni alakját, hiszen „az 1956-tal kezdődő korszak élő lelkiismereteként vonul be a magyar történelembe”.

Elérkeztünk a lényeghez.

Ilyen emberpéldányt csak rajongva szeretni és vadul gyűlölni lehet. Krassó György pártjának nem is lehetett más neve, csak, az, ami, mondtuk, tulajdonképpen Ő maga volt: Magyar Október. Amikor 1989-ben utcájának, a Münnich Ferenc nevét bitorló Nádor utcának tábláját leszerelte és eredeti nevére visszacserélte, lefényképezték, amint az őt a létráról leszedő rendőrök gyűrűjében áll, és zsebre dugott kézzel, arcán halovány, bizakodó mosollyal néz a lencsébe.

Pontosan így nézett szembe az egész magyarországi szovjet gyarmatosító hatalom helytartóival, Münnichtől Kádárék belügyén keresztül több mint álságos társaiig, az Aczél György istápolta belvárosi fiúkig. És mivel átlátott mindenféle szitán: pontosan tudta azt is, mennyit érnek és hová tartoznak valójában a – helyette – annyit és annyira futtatott „hős ellenállók”.

Krassónak éppúgy nincs szobra, érdemi emlékhelye sem Budapesten, sem sehol másutt a Kárpát-medencében, mint Teller Edének vagy Fekete Gyulának, vagy Csurka Istvánnak. A magyarság ezen egyenrangú állócsillagai persze attól még itt ragyognak. De ilyenkor, a magyar október végén nézzünk most fel október talán legfájdalmasabban elfeledettjére. 

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

Mélység

ĀNem minden kérdés érdemes arra, hogy keressük rá a választ. Így vagyunk azzal a kérdéssel is, hogy miért 189 centiméter mélyre kell megásni egy sírt

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Mécsesek

ĀÓ, azok a mécsesek! Amelyeket olyan jó meggyújtani egy-egy családi ünnepen vagy éppen a temetőben, békeidőben és békésen a túlvilágra távozott szeretteink emlékére