Mélység

Mi az oka ennek a furcsa számnak? Kosztolányi Dezső 1926-ban a Pesti Hírlapban, Sírásó című interjújában azt kérdezte: „Milyen mély?” A válasz ez volt: „Ez? Mint mindegyik. Száznyolcvankilenc centi.” „Miért ennyi?” „Így szabja meg a törvény. Ez a hivatalos.”

Az ötvenes években, és a levert forradalom után sem változott meg a törvény. Az Új köztemető hajdani fősírásója szerint: „Olyan hülyeséget találtak ki az urak ott »fönt«, hogy meghatározták: a sír mélysége 189 centi legyen. De könyörgök, miért nem 190? Mi késztette őket ilyen nevetséges döntésre?” Lehet, hogy a Teremtő azért áldotta meg képzelőerővel az embert, hogy kárpótolja azért, aki nem lehet, és azért áldotta meg humorérzékkel, hogy vigasztalja azért, aki valójában?

Az sem mindegy persze, hogy a 189 centimétert milyen földben kell kiásni. Négyfélét ismerünk. A legjobb az igazi fekete föld vagy az agyagos. A sírásó tudja, hogy ez a föld nem szakad be soha. Van aztán egy nagyon kemény, a kavicsos. Ott aztán meg lehet izzadni, és nagyon sokat kell inni. S van még egy negyedik, a homokos. Az meg folyik, mint a patak. Az Új köztemetőben megtalálható mindegyik.

Amikor valakire rátemettek, hivatalosan két méter negyven centi volt a mélység. Ennek a kiásása rossz föld esetén emberpróbáló volt. A munkavédelem előírja, hogy egy méter után ki kell dúcolni a mélységet, mert beomolhat. A mélység mellett az a szabvány, hogy 90 centi széles legyen a sír, két méterre szokták a hosszát méretezni, és ebben az esetben 70 centinél keskenyebb koporsóval számolnak. Akadt aztán kivétel is, de ezt előre jelezték.

A nevezetes 301-es parcellában nagyon rossz volt a talaj. Ha gyorsan kellett ásni, akkor mentek a 233-asba. Amikor sorozatban következtek az akasztások, valamennyien a 301-esbe kerültek. Megesett, hogy idő hiányában és egyéb okok miatt csak 70 és 170 centi között volt a mélység. Nagy Imre és mártírtársai esetében a megrendelt sírok mélysége „rátemetésméretben” készült.

Egyszer Maléter Pál is megjelent az Új köztemetőben, és azt kérte Pálinkás úrtól, a fősírásótól, a halott után az első embertől, hogy katonáit a 18-as parcellába temessék, a többiek pedig kerüljenek hátra, a 233-asba. Egyébként a 18-asban és a 38-asban földelték el akkoriban a halottak legnagyobb részét. Aztán november 4. után jött egy másik verzió, hogy az ávósok jöjjenek előre, a többiek meg menjenek hátra.

Halottak napján, huszonnégy óráig mindenki azokra gondol, akik a temetőkben nyugszanak. A mélység senkinek sem jut az eszébe. Az élet olyan utazás – gondolják –, amely egy alagútban ér véget. Hogy milyen mély az alagút – tulajdonképpen érdektelen. De a számok világában a temetők esetében sincs kegyelem: a mélység 189 centiméter.

Kosztolányi Dezső írta 1910. október 30-án az Életben: „Ez az a bezárt könyv, amit még nem ismerek. Az életből az egyetlen dolog, amit még nem ismerek. Sokszor halhatatlan vágyat érzek erre, és valami unszol itt a temetőkapunál, a küszöbön, hogy lebocsássam a mérőónt, és megmérjem a mélységet.”

(A szerző újságíró)