Bogár László

Vélemény és vita

háttérZay

Az elmúlt 15 év során egy máig beazonosíthatatlan történet adott új irányt a folyamatoknak, az őszödi beszéd

Az előválasztás miniszterelnök-jelöltjei közül végül az lett a befutó, akire talán a legkevésbé számíthatott a hétköznapi logika. Érdemes tehát eltöprengenünk arról, hogy vajon honnan is jön ez a háttérZay. Magyarországon a globális SZDSZ lokális ügynökhálózata már a hatvanas években elkezdte belső hatalmi struktúrájának a felépítését, amit szimbolikusan az is jelez, hogy az 1966 és 1968 között elindított, a gazdasági mechanizmus reformja nevű akciósorozatuk két meghatározó személyisége az a Nyers Rezső és Tardos Márton volt, akik aztán az új rendszer két meghatározó pártjának, az SZDSZ-nek és az általa gazdaállatként használt MSZP-nek a vezetői lettek, visszaigazolva ezzel az eredettörténetet.

Márki-Zay Péter 1972-ben született, vagyis akkor, amikor egy sztálinista ellentámadás a reform visszafordítását remélve majdnem leváltotta Kádárt, és ez előhozta azt a máig is élő hamis dilemmát, miszerint a történelmi választás a sztálinizmus és a globális liberális erők között volt. Nagy árat fizetett a magyar nép–nemzet ezért a végzetes tévedésért, amelynek képtelenségét pedig könnyű lenne belátni, hisz a bolsevizmus legfeljebb egy-kétszáz évet élt, ám a globális SZDSZ már több ezer éve „velünk élő történelem”.

És egészen a legutóbbi időkig azért tudta megvezetni és brutálisan kifosztani a magyarság éppen általa vesztes létre ítélt többségét, mert látványtechnikailag mindig utolérhetetlen mutatványokat volt képes előadni. A spektakularizáció, vagyis látványosítás fontos eleme az „arc” megtalálása, így aztán mindig volt egy jól eladható, globálisan áramvonalasított személy, aki reklámszatyorként tudta eladni a végzetesen pusztító „tartalmat”, vagyis „tudták, merték, tették”, hisz a globalogazdi csak őket avatta be, így valóban volt tudásuk.

Miután biztosak lehettek abban, hogy globális gazdáik mindentől megvédik őket, így könnyen lehettek bátrak, és tettek is mindent végtelen cinikus gátlástalansággal. A magyar nemzeti vagyon legalább felét az ő trezorjaikban találhatnánk meg, ha volna valaha is tudásunk és bátorságunk ehhez, de nincs.

Még arról is gondoskodtak körültekintően, hogy 1989-től kezdve a nemzeti vagyonnak még a fogalma is eltűnjön a statisztikai számbavételi rendszerből, és ami nincs számba véve, az nincs. Hogy hol volt és hol van eközben a magyar nemzet nevű emberi közösség, az máig rejtély. Ám az a tény, hogy ezen előzmények után ma mégis a magyar választóknak akár a fele is képes lenne erre az erőre szavazni, az igazi tragédia, Orwellt parafra-zálva, sertés elvtársak, szavazzatok a böllérre, jó lesz! És sokak szerint most is jó lenne!

Az elmúlt 15 év során egy máig beazonosíthatatlan történet adott új irányt a folyamatoknak, az őszödi beszéd. Feltehetőleg valóban a beszéd alanya juttatta el a nyilvánossághoz abban a biztos, ám némileg elbizakodott tudatban, hogy ez elsöprő erejű tömegtámogatást ad majd neki, hisz ez egy szenvedélyes igazságbeszéd, ahogy az írófejedelem kikotyogta az eredeti forgatókönyv munkahipotézisét. Nem így történt, mert az elsöprő erő éppen őt magát söpörte el, és azóta a globális SZDSZ helyi ügynökhálózata képtelennek bizonyult arra, hogy megtalálja az arcot, pedig szorgalmasan kísérletezett.

Ám most megtalálta, legalábbis úgy véli, hogy meg van találva ez az arc. Márki-Zay Péter az Amerikában megkapott közel egy évtizedig tartó professzionális finommegmunkálás nyomán az elmúlt 15 év messze legjobban eladható arcává vált, olyan trendi reklámszatyorrá, akivel, akiben újra eladhatóvá válhat a legvégzetesebben pusztító tartalom is.

Az őt kitaláló és felépítő „láthatatlan” főkonstruktőr-fődestruktőr kicsit talán túl is tolta a munkát, hisz MZP a libamáj tejszínhabbal esete. A magyar vidéki vezető értelmiségi felmenők, a vallásos nevelés, a hét gyermek, a makulátlan életmód, a három diploma és magas szintű, széles körű nyelvtudás, a nemzetközi kapcsolatokban való jártasság és legfőképpen az országos politikai tértől való eddigi teljes elzártsága igen sokféle irányba nyithatja ki az elfogadottságát.

Az, hogy eléggé csekély ismertséggel rendelkező „vidéki fiú”, és mégis a budapesti szociál–liberális elitben is elsöprő többséget szerzett az előválasztáson, azt jelzi, hogy a fődestruktőr valóban profi munkát végzett. Ám az igazi kihívás és próbatétel még csak ezután jön, fel kell építeni a koherens narratívát is, és ennek alapján egyben kell tartani ezt a számos kritikus ponton tökéletesen összeilleszthetetlen konstrukciót, ami a hat párt koalíciója. Ez még a pártvezetők szintjén sem egyszerű feladat, a tagság, illetve választók szintjén pedig szinte képtelen vállalkozásnak tűnik fel.

Sem jobbra, sem balra, csak felfelé szlogen önmagában csak egy üres közhely, de a migráció, az adórendszer, a családtámogatás vagy éppen Paks bővítése ügyében már nem lehet kizárólag a közhelyek szintjén fogalmazni. Hatalomtechnikailag pedig ott a legkényesebb dilemma, hogy a megtalált arcnak nincs, és ha nem történik valami, nem is lesz párt- és parlamenti pártfrakció „talapzata”, ami nélkül akkor is tetszés szerint mozgatható bábfigura marad, ha a személyének általános társadalmi elfogadottsága miatt egyszemélyes politikai pártként próbál is fellépni.

A lokális „gazdája” már vészjósló egyértelműséggel jelezte is, hogy a miniszterelnököt a parlament választja, punktum. Amerikai megmunkálói és „láthatatlan” globális szponzorai azonban nyilván felkészítették erre a kihívásra is, az előttünk álló, módfelett kalandosnak ígérkező hónapok során talán többet is megtudunk róla.

(A szerző közgazdász)

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

Gyurcsány tort ül

ĀMadách Imre Az ember tragédiája című műve nyomán mondhatnánk: az ellenzék innovációja, az előválasztási színjáték után bizony „a gép forog, az alkotó pihen”