Nem tudta eldönteni, hogy a szemüvegével vagy az idegeivel van-e baj. Tavaly kellett a lencsét kicseréltetni egy fél dioptriával erősebbre, az idegei pedig edzettek, mert mostanában sokat és sokan játszottak vele.
Kicsit eltöprengett ugyan, hogy a kalapáccsal lehet-e egyáltalán ablakot törölni, de nem lepődött meg igazán semmin. Hallotta, hogy az egyetemistákat is arra oktatják: hagyják rá, ha egyik társuk vagy professzoruk minden előzetes bejelentés nélkül fogasnak vagy krokodilnak képzeli magát. J. Károly egyszer le akart majmozni egy farsangi felvonuláson vonagló, csipkés bugyis apácának öltözött férfit, de rájött, hogy rég elmúlt farsang, másrészt esetleg sértő lenne a majomra nézve. Látott egy hivalkodó feliratot, hogy „pride”, amit nem értett, hiába voltak olyan színesek a betűk, és azt hitte, megint félreolvasott valamit. Hirtelen a „pribék” jutott eszébe, de nem gondolta, hogy zsiványok és árulók vagy hóhérsegédek vonulnak föl, bár a hangulat egy orgiaszerű kivégzéséhez hasonlított.
J. Károly még sem orgián, sem kivégzésen nem járt eddig, amit nem is nagyon bánt. Persze, amikor behívja az osztályvezető, hogy többletmunkát adjon neki, azzal biztatva, hogy cserébe viszont nem fogja csökkenteni a fizetését, úgy érzi magát, mintha kivégzésen lenne.
Legutóbb még az osztályvezető nevét is félreolvasta a műbőrrel kipárnázott ajtón: Boldogh helyett Bulldognak. Biztosan azért, mert olyan ellenszenves volt a feje, amit gyakran csóvált, mikor a beosztottakkal beszélt, és közben megcsillant a nyála rózsaszínű nyakkendőjén. J. Károly nem tudta, az osztályvezető szokott-e farsangra járni, de kinézte belőle, tudniillik előítéletes. Ő bizony a fel-világosult professzort vagy egye-temistát nem nevezné fogasnak, bár jót mulatna rajta, ha valaki a fülére akasztaná az esernyőjét.
Na, de amíg itt mosolyog, már megint félreolvas valamit, például, hogy az Európai Falrament furcsa ítéleteket hoz. Egyes alkotmánybírósági határozatokat pusztán azért minősít koholmánynak, mert nem tetszik neki a döntés. Mondjuk, neki sem tetszik a rózsaszínű nyakkendő, de a fogason jól mutat, akár egy férfin a szoknya. A skótok nem tartoznak ide, náluk ez nemzeti hagyomány, régen még a plédet is megspórolták vele.
Ki kellene próbálni a kalapácsot – motoszkált J. Károly fejében a gondolat. Azonban nem tudta eldönteni, hogy rászorul-e a törlésre az ablak, mert nem látott át raj-ta a reklámfóliától. Aztán halványan rémleni kezdett neki, hogy van egy hasonló kalapácsa otthon, kipróbálja majd, meg tudja-e vele törölni a szemüvegét.
Ha mégsem, akkor vesz belőle vagy ötszázat, elküldi az uniós képviselőknek. Jól jön majd nekik, ha keresniük kell a vészkijáratot.
(A szerző irodalomtörténész)
