Domonkos László

Vélemény és vita

Az ellopott forradalom

Lopni nem csak privatizáció címén vagy úgynevezett békeszerződések alkalmával lehet

Amennyire igaz, hogy tolvaját szüli az alkalom, legalább annyira helytálló az a megállapítás is, hogy bizony – kisajátítva, átöltöztetve, „átértelmezve”, „újraértékelve” – simán el lehet tulajdonítani és szaftos dumákkal (hazudozásokkal, hamisításokkal, elkenésekkel, „hangsúlyáthelyezésekkel”) tulajdonképpen meg is lehet semmisíteni rendkívüli, nagy történelmi eseményeket. Mondjuk, forradalmakat.

Vagy kinevezünk valamit forradalomnak, ami igazából egyáltalán nem volt az – „őszirózsás”, Tanácsköztársaság, 1945, de még a kádári ellenforradalmi bábkabinet is „Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány” vala, de vehetjük a nagynak becézett francia no meg az októberi szocialistának mondott embertelenséghalmazokat is – vagy ellenforradalomnak nevezzük, ami nem volt az (Horthy-rendszer, 1956 stb.), netán éppen az előbbiek segítségével és tevékeny felhasználásával eltüntetjük, elhalványítjuk és imigyen a tudatból szinte kilúgozzuk az igazi, a tiszta – ezért oly igen ritka valódi forradalmakat, például.

Hogy 1956-tal is ez történt: a rendszerváltozás óta ilyen-amolyan szempontból el-elmondják ugyan, csak éppen az a baj, hogy szinte mindig változó érdekek szájíze szerint. Mert a fő baj véleményem szerint nem a posztkommunisták vagy az álliberális nemzetgyűlölők machinációiban van. Ők csak – mindinkább – meglovagolják azt a nyugati szelet, amely mostanság, 2022-höz közeledvén mind erőteljesebben igyekszik fújni.

Az az óriási nemzetközi visszhang, az a páratlan csodálat és elismerés, ami 1956 után hosszú évtizedekre a Puskás-féle aranycsapattal vagy a „gulással” azonos közismertségi szintre emelte a magyar és Magyarország szavak jelentéstartalmát, egy szívós, aljas és főképp páratlanul alattomos szellemi diverzánsakció folytatólagos rafinériájának köszönhetően
mostanra szinte teljesen szertefoszlott. A brüsszeli és általában a nyugati sajtó tömény magyarellenességével párhuzamosan az eszmény mint olyan is teljesen átértékelődött, majdhogynem észrevétlenül, de annál hatékonyabban.

Egyre több nyugati helyütt föllelhető a dicsőséges, nosztalgikus hivatkozás: „hatvannyolcas vagyok (voltam)”. 1968, amely 1956 után kétségtelenül a legfontosabb európai esztendő volt, nekik a párizsi diákzavargásokat és az azokhoz kötődő ideológiákat – a több mint zavaros Marcuse-, Adorno-, Fromm-féle frankfurti anarcho-kommunista tanokat – jelentik, és mindebből mára máris új „forradalmiság” kovácsoltatott. A magyar szabadságharcosok mesebeli hősiességének, a pesti srácok és lányok páratlan erkölcsi-emberi nagyságának elismerése helyett.

És ez a lopás a maga nemében vérlázítóbb, mint az összebuherált szoci vagyonok összessége – a maga nemében ugyanolyan kártékony és megnyomorító, mint Erdély, a Felvidék, a Délvidék, Kárpátalja és Nyugat-Magyarország ellopása.

A ’68 iránti nosztalgia legalább olyan – ha nem jóval nagyobb – mértékben folyamatosan tápláltatik, mint a Károlyi-féle „jóhiszeműség” vagy a „sok pozitív vonással is rendelkező tanácskormány”, netán az 1945 és 1948 közötti – valójában a szovjet hódoltságot bevezető – „koalíciós időszak” gondosan gerjesztett mítosza.

A párizsi barikádok állítólagos hőseit idestova jóval többen ismerik és méltatják, mint Szabó bácsi Széna téri harcosait, Angyal Pista Tűzoltó utcai fiait vagy Pongrátz Gergely Üllői úti corvinistáit. És ha ma már bárhol a fényességes Nyugaton magyarral találkoznak, nem ’56-ot, de még csak nem is Puskás Öcsit emlegetik, hanem Orbánt – igaz, sokan cinkos kacsintással, de (meglehet, ugyanennyien) szemet is összehúzva, homlokráncolva.

A hatvannyolcasok, azok bezzeg… És Cohn-Bendit szelleme ragyog vala a vizek felett. Jó, jó, igaz, gyújtogattak, pusztítottak, romboltak meg minden, de hát fiatalság, bolondság, tudjuk, és különben is, azt írták, azt írják, hogy…
Helyben vagyunk. A hazudozás nyugati édessége ellopott forradalmunkkal e téren is, a nekünk legszentebb legújabb kori eseményt bemocskolva, íme, ideért. Ideje hát ezt is komolyan venni. És szembefordulni vele.

(A szerző író)  

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

Alternatív hírszemle

ĀHálásan tekinthetünk vissza az elmúlt napokra, egyáltalán nem okoztak csalódást, ami a hírek szórakoztató jellegét illeti

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

Orrdugulás

ĀJoó K. arra ébredt, hogy nem kap levegőt. Az orra teljesen bedugult, száját összeszorította. Talán még az ajkát is véresre harapta a nagy elhatározásban