Kő András

Vélemény és vita

A botokról

Van nap, amikor egyszerre csak szemembe ötlik egy tárgy, ami ugyan évek óta a sarokban áll, de amit valójában sohasem láttam meg

Egy tárgy, amely társunkká szegődött. Oltalmazónk lett, támaszunk, szolgánk. A kézműves beledolgozott valamit a saját testéből. Minden szép vagy fontos tárgy tartogat valamilyen titkos, átbocsátó jelszót, kalanddarabkát. Dal árad ki belőlük. Így vagyunk a bottal is. Séta közben, csillagos éjszakán múlt időkről regél, amikor a bot vagy a sétapálca még divathóbort volt, ahogyan a cilinder, a fehér nadrág vagy a vörös talpú cipő.

A fa, a kő, a bot is él, csak tetteti magát, mintha nem élne, de valójában mindent lát és érez. Beszél hozzánk, beszélünk hozzá. Így gondolhatta a haza bölcse, a nemzet prókátora, Deák Ferenc is, aki magányos óráiban kehidai birtokán fafaragással foglalkozott. Nyári sétáin felöltő függött a bal karján, jobbjában kampós spanyolnád bot. Volt azonban egy derék somfabotja is.

Az ótörök eredetű som szavunk a finnugor fűzzel együtt, a virágnevek közül elsőként, 1001-ben már írásban rögzült. Tudniillik a somfabokor feltűnő volt a tájban, nagyszerű tájékozódási pontnak számított. De a somfa igen kemény fa is volt, jól lehetett belőle sétabotot, verekedő eszközt, terelő szerszámot, miegyebet csinálni. Még régebbre kalandozva: a fiatalon meghalt Tutanhamon sírja tele volt sétapálcákkal, mert a fáraó csigolyái kórosan ferdék voltak, ezért valószínűleg botok nélkül nem is tudott közlekedni.

A kecskeméti Katona József Múzeum kiállította Bem apó botját, amely szárnyakat ad a képzeletnek. Gárdonyi Géza Petőfi botja címmel megírta beszélgetését Bakabál Istvánnal, Bihar megye híres emberével, aki szentül meg volt győződve arról, hogy a költő botja van a tulajdonában. A közelmúltból hívom elő Hátszegi vívómester botját, aki öt pengőt kapott az érettségire a nagybátyjától, s ebből vett sétabotot magának, amely – így mondta – hozzánőtt az évek alatt. De sokszor el is hagyta a botot, majd rohant vissza érte, aztán megtalálta egy bevásárlókocsin árválkodva. Úgy nézett ki a bot, mintha kampós vége ezüstből készült volna, a szára pedig fából, pedig csak teljes egészében alumínium volt. A mester halála után vajon merre járhat ez a bot?

A közmondások és szólások világában nagyon sok a bottal kapcsolatos kifejezés. Például: Füle botját sem mozgatja. (Nem gondol bele, nem hederít rá.) Hátul hordja az eszét, mint kondás a botját. (Későn okul.) Az Isten nem ver bottal. És így tovább. „Az emberszeretet olyan bot, amelynek két vége van.” Ezt már Csehov állította. „Csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló.” Ez már Kosztolányi játéka volt a szavakkal.

A bot nem kellék, hanem érték, legalábbis annak, aki életet lehel bele; aki számára elengedhetetlen, hogy támaszul „szerződtesse”; aki nem szégyelli, hogy bot segítségével közlekedik. A bot sorsa emberi sors: jobb esetben öröklődik, rosszabb esetben kikerül a használatból, vagy megszűnik nyomtalanul.

Fáy András a botot a házassággal hozta összefüggésbe: „Az ifjú kezében parádé a bot, de támasz a házasság; öregnél támasz a bot, de parádé a házasság.” Akárhogy is: a bot az utolsó menedéke az embernek. Más, mint egy feleség, egy barát, egy testvér. A tunéziai pia­con vett olajfabotom farkasszemet néz velem. Sokáig forgatom a kezemben, miközben megnyikordul a parketta egy falapja, és látom magamat, amint botra akasztott kis batyuval vágok neki a nagyvilágnak. 

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Elmaradozó partok

ĀA gyermekkel sokasodik az Isten, és földöntúli értelemmel csillog a természet. Minden gyermek halálával csonkább lesz a természet, és meghal egy kicsit az Isten

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Szét, össze, vissza

ĀFricska. De sorolhatjuk akár a többi igekötőt is, ahogy a suliban tanultuk: be, ki, le, fel, meg, el, át, rá, ide, oda…