Lóránt Károly

Vélemény és vita

Hol a helyünk a geopolitikában?

Szerencsére az uniót semmiféle katonai támadás veszélye nem fenyegeti, a birodalmak nem külső támadás, hanem belső megroggyanás miatt szoktak szétesni

Franciaország rövid idő alatt két nagy pofont is kapott az Egyesült Államoktól, először 2014-ben, amikor az orosz megrendelésre legyártott Mistral helikopterhordozókat az Egyesült Államok nem engedte eladni Oroszországnak, másodszor most, amikor Ausztrália amerikai nyomásra felmondta a Franciaországgal kötött, tengeralattjárók gyártásáról szóló szerződését. Mindez el kell hogy gondolkodtassa az unió vezető országainak politikusait arról, hol is  van az Európai Unió helye a geopolitikában.

Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépésével a NATO szerepe is megváltozott, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy az angolszász hatalmak egy önálló geopolitikai hatalmi egységet fognak alkotni, amely a NATO többi országától függetlenül fog geopolitikai stratégiát kialakítani, mégpedig olyant, amely nem feltétlenül érdeke a kontinentális Európának. Valamikor Tony Blair, amikor az iraki háborúban való részvétel okairól faggatták, azt válaszolta, hogy amikor Amerika háborúba megy, akkor Angliának ott a helye. És ez itt nem a háború észszerűségének kérdése, hiszen már akkor is tudta mindenki, hogy a negyven percen belül bevethető tömegpusztító fegyverek nem léteznek, hanem az angolszász identitásé.

Kanada, az Egyesült Államok, Ausztrália és Új-Zéland együtt megy háborúba, együtt győz vagy veszít. Végső kérdésekben az identitás számít, ki hova tartozik. És az angolszász körbe nem tartozik bele Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország sem, vagyis a kontinentális Európa nagy része. Persze lehetnek kisebb országok, amelyek főleg a németektől és az oroszoktól való (történelmileg nem megalapozatlan) félelmükben geopolitikai kérdésekben inkább az angolszász hatalmakhoz húznak, de Európa súlyát mégis a felsorolt országok adják.

Az Európai Uniónak régi célja, hogy az unió egy hangon beszéljen külpolitikai kérdésekben, ám ezt mind ez idáig nem sikerült elérni, ami teljesen természetes, hiszen az unió keleti határán lévő országoknak egészen más geopolitikai érdekeik, félelmeik és esetleg ambícióik vannak, mint a nyugati vagy dél-európai országoknak. Ezt figyelembe véve az egyetlen reális megoldás, ha a védelemre (ha valamely uniós országot külső támadás érné) valóban közös doktrína készül, az erre vonatkozó rendelkezés benne is van a Lisszaboni Szerződésben (EUSZ 42§ 7. pont), a nemzetközi akciókat azonban ettől elválasztanák.

A Lisszaboni Szerződés az úgynevezett megerősített együttműködés keretében (EUSZ 20§) erre lehetőséget is ad. Európa békéje a francia–német megértésen alapul, a mai együttműködést a Schuman-deklaráció és annak Adenauer általi elfogadása alapozta meg. Ha ez a két ország kiegészítve Olaszországgal megegyezik abban, hogy milyen geopolitikai ambíciókat akarnak ápolni és annak megfelelően fejlesztik hadseregüket és katonai együttműködésüket, akkor az unió nemzetközi szerepvállalása megoldódik anélkül, hogy a többi 24 országgal azt el kellene fogadtatni. Egy ilyen együttműködéshez azután, aki akar, csatlakozik, de az semmilyen katonai és diplomáciai kötelezettséget nem jelentene az együttműködésben részt nem vevő országok számára.

Az unió külpolitikai elveit a Lisszaboni Szerződés 21.§ 1. pontja fejti ki, miszerint „az unió nemzetközi szintű fellépése azon elvekre épül, amelyek létrehozását, fejlődését és bővítését vezérelték, és arra irányul, hogy ezek érvényesülését a világ többi részén is előbbre vigye”. Az említett elvek a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és minden egyéb, amit ez idő tájt Lengyelországon és Magyarországon kérnek számon az unió megmondó emberei. Nemzetközi téren ez más országok belügyeibe való beavatkozást jelent, ami egyes politikusok geopolitikai ambícióit ugyan kielégítheti, az unió egyes tagországainak azonban jelentős károkat okozhat (például a szankciók következtében).

Itt az a kérdés is felmerül, hogy ki határozza meg az unió külpolitikáját, mert az elmúlt három évtized tapasztalatai szerint az Európát leginkább érintő kérdéseket Washingtonban döntötték el, és nem is feltétlenül Amerika nemzeti érdekeinek megfelelően. Gondolok itt a NATO keleti kiterjesztésére a Gorbacsovnak tett ígéret ellenére, különösen az ukrajnai puccs megszervezésére, amelyre Victoria Nuland, az Egyesült Államok volt és jelenlegi külügyminiszter-helyettese szerint ötmilliárd dollárt költöttek el, és az egész megoldhatatlan kérdést itt hagyták az európaiak nyakában. De lehetne említeni a líbiai beavatkozást, amelynek az Európát délről elözönlő migránsok tízezrei lett az eredménye, vagy a közel-keleti és nyugat-ázsiai beavatkozásokat, amelyek megint csak Európát árasztották el migránsokkal.

Úgy nagy általánosságban az Európai Unió­nak nem érdeke, hogy rossz viszonyban legyen Oroszországgal és Kínával, a Csendes-óceánon pedig végképp nincs keresnivalónk. Teljesen felesleges úgy viselkednünk, mint Mátyás király okos lánya, hogy megyünk is meg nem is, és odaküldünk egy kis hadihajót, hadd okozzunk egy derűs napot a kínaiaknak.

Európának gazdasági erejére kell támaszkodnia (amíg a klímaharc le nem rombolja), és természetes partnerei a hozzá közel eső országok, így a mediterrán térség és Afrika országai, Oroszország és Közép-Ázsia országai. Nincs szükség sem a demokrácia, sem az emberi jogok, még kevésbé a genderideológia exportjára, hagyjuk a partnerországokra, hogy saját útjukat járják.

Az itt elmondottak szinte teljes egészében ellenkeznek Ursula von der Leyennek, a bizottság elnökének az Európai Parlamentben az unió helyzetéről nemrég elmondott beszédével. Von der Leyen elismerte ugyan, hogy a közös európai haderőről való tárgyalások mind ez idáig kudarccal végződtek, de megerősítette, hogy egy egységes védelmi rendszert, egy európai védelmi uniót kell létrehozni.

Ám ahogy az országok eddig is vonakodtak egy közös hadsereg felállításától, ezentúl sem fogják katonai képességeik jelentősebb részét átengedni olyan döntéshozók kezébe, amelyeket nem tudnak ellenőrizni. A védelmi, vagyis katonai kérdések eddig az egyhangú döntések körébe tartoztak, most Leyen azt mondja, hogy létre kell hozni a kollektív döntéshozatal alapját, ami nem jelenthet mást, mint az egyhangúságot kívánó döntések áttételét a minősített többségi döntést igénylő döntések körébe, vagyis az egyes országok vétójogának megvonását.

Szerencsére az uniót semmiféle katonai támadás veszélye nem fenyegeti, a birodalmak nem külső támadás, hanem belső megroggyanás miatt szoktak szétesni. Ami igazán fenyegeti az uniót, az nem valamiféle külső fegyveres erő, hanem a belső, a demográfiai helyzet és az integrálhatatlan tömegek beáramlása. Az 1,5-es uniós teljes termékenységi ráta mellett az unió eredeti lakossága 200 év alatt gyakorlatilag elfogy, illetve muszlim bevándorlók fogják helyettesíteni.

A történelmi Európát fenyegető veszélyekkel szemben a fegyverek semmit sem érnek, az igazi veszély nem Oroszország vagy Kína felől érkezik. Ennek ellenére demográfiáról, családról, teljes termékenységi rátáról egy szó nem esett Ursula von der Leyen unió helyzetéről szóló beszédében, a migránsok viszont abban a formában kerültek szóba, hogy új migrációs és menekültügyi paktum fog készülni, ami nem jelent mást, mint a migránsok további befogadására és szétosztásukra irányuló törekvést.

A bizottsági elnök beszéde megfelelt a parlamenti többség és az euroatlanti háttérhatalom igényeinek, de a benne foglaltak ellentétesek az európaiak érdekeivel. Erre jó példa, hogy a Von der Leyen beszédében szereplő, növekvő csendes-óceáni jelenléttel szemben, ami szükségképpen az amerikai–kínai szembenállásban való részvételt jelenti, a European Council on Foreign Relation felmérése szerint az európaiak 60 százalékának az a véleménye, hogy semlegeseknek kell maradnunk, és csak 22 százalék állna az amerikaiak oldalára (6 százalék meg a kínaiak mellé!).

A Von der Leyen-beszédet és az említett felmérést összevetve igazán elgondolkodhatunk azon, hogy végül is kik és milyen érdekek alapján határozzák meg az Európai Unió nemzetközi szerepvállalását. 

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)   


 

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Lázadj a jövőért!

ĀA másfél éve húzódó járvány hullámai megtépázták a német gazdaságot, a létbiztonságot, csökkentek a jövedelmek, emelkedtek az árak

Nagy Dóra

Nagy Dóra

Ezt (is) elk*rták

ĀTényleg az élet írja a legjobb forgatókönyveket. Amikor nekikészültem e publicisztika megírásának, akkor az volt a határozott célom, hogy a parlamenti őszi ülésszak megkezdéséről fogok írni