Kő András

Vélemény és vita

Selmecbánya

Az emléktábláknak is megvan a sorsuk, akár a könyveknek. Nincs különbség

Az egyik a padlás rejtett zugai közé kerül, a másik az enyészeté lesz, a harmadik – ha szerencséje van – megmenekül, és fennen hirdeti X vagy Y emlékét. Ottjártamkor, 2014-ben úgy tetszett, hogy a selmecbányai emléktábla úton van a megsemmisülés felé, aztán mára a siralmas, lehangoló állapotban lévő evangélikus líceum épülete megújult, és rajta a márványtábla, amely büszkén hirdeti: „Petőfi Sándor A Lyceum növendéke és a Magyar Társaság tagja volt 1838–39 évben. Emlékül: A Lyceumi Petőfi-kör (1896 év június havában)”

Tudjuk, hogy Petőfi családja nehéz anyagi helyzetben volt, amikor a fiú Aszód után Selmecre került, és szűk fél évet töltött a városban, 1838. augusztus 31-től 1839. február 15-ig. Az aszódi kitűnő bizonyítvány alapján felvették az alumneumba (nevelőintézetbe) ingyenkosztosnak. A sebzett lélek azonban nem találta helyét a líceumban, ahol egy Lichard nevezetű rossz szlovák tanár, aki rossz volt embernek is, megkeserítette az életét. Tudniillik Petőfi – Illyés Gyula szerint – iskolán kívül más nyelven, mint magyarul, egy hangot sem ejtett ki.

Kedvenc tantárgyából, magyar történelemből pedig Lichard megbuktatta, és ezzel elveszítette a fiú az alumneumi ingyenebédet. „Éhezik. Kopottan és rongyosan jár. Kávészínű kabátja tarkójáig ér, pantallója viszont csizmájáig sem.” Ekkor kezd verselni. Két költeménye maradt ránk, amelyeket Selmecen jegyzett. Az egyiket 1838. október 26-án írta A hűtlenhez címmel. „Esküszegte lyányka! Emlékezzél / Arra, amidőn: »Ah meg ne vessél«, / Igy imádva téged kértelek…” A másikat kebelbarátja, Szeberényi Lajos emlékkönyvébe szánta 1839. január 19-én, röviddel azelőtt, hogy elmenekült Selmecről: „Kegytelen a végzet; nem hagy sok időig örűlni / Minket együttlétünk édeni napjainak…”

Megható és megmosolyogtató, ahogy Petőfi később egyik barátjának emlegette ezeket a napokat: „Selmecről Vácnak tartva ballagtam. Pénzem kevés volt: azt az egypár forintot, amit eladott ágyneműim, ruháim és könyveim árából összecsináltam, pesti tartózkodásomra akartam megtakarítani – betértem tehát egy pár katholikus plébánoshoz, s hogy némi pénzsegélyt csikarjak ki tőlük, azzal ámítottam őket, hogy a váci püspökhöz megyek, s ott a katholikus vallásra akarok áttérni, mert a lutheránusokat gyűlölöm.”

Még egy magyar vonatkozása van a selmecbányai líceumnak: 1863-ban Mikszáth Kálmán is a diákja lett, és ő is itt kezdett el verseket, elbeszéléseket írni. De Mikszáth diákéveit nem jelöli tábla a líceum falán. Selmecbánya akkortájt is hazafias város volt. Elevenen élt itt a Petőfi-kultusz, a selmeciek felettébb büszkék voltak arra, hogy a helyi líceum növendéke volt valaha az ifjú Petrovics. A diák Mikszáth képzeletét is gyakorta foglalkoztatta a költő alakja. „…zsongással telt meg az éj: akkor én sokszor látni véltem a költőt, amint elsuhan köpönyegében, hóna alatt vive lantját” – írta.

Cikáznak a gondolatok az ember fejében, és vissza-visszarévednek a Petőfi Sándor emlékét idéző márványtáblára, amely pusztulásnak indult a klasszicista stílusú, 1830-ban átadott épülettel, de most újra világít messziről és közelről, világít szerényen és rózsaszínűen, megdobogtatja a szívünket, ha arra járunk, és csendesen mormoljuk a Szeberényi Lajos emlékkönyvébe írott vers utolsó sorát: „Érted ezen kebel ég, s lészen örökre hived.” 

(A szerző újságíró)   

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

A nagy német kérdés

ĀMinden eddiginél nyitottabb a verseny – sok helyütt lehetett ezt hallani a vasárnapi német parlamenti választásokról

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Vesztükbe rohanók

ĀÉrdekes az Egyesült Államok afganisztáni kudarca. Az nem lehet kétséges, hogy a technikai fölény ma is elsöprő. Mi is ingott hát meg? Csak nem a kulturális fölénybe vetett hit?