Vélemény és vita
Szélkerekek mindhalálig
A szélerőművek 260 ezer négyzetkilométert foglalnának el, tehát Magyarország területének csaknem háromszorosát
Nemrég a Magyar Nemzet egy skót civil szervezet a Caithness Windfarm Information Forum (CWIF) adatai nyomán arról tudósított, hogy a szélerőművek oltárán 2021. június végéig 220 emberéletet áldoztak fel, és további több mint háromszáz személy sérült meg a szélerőművek építése, karbantartása vagy a szélerőművek megrongálódása (például villámcsapás okozta tűz, a turbinalapát eltörése) során. CWIF adatbázisa mintegy háromezer baleseti eseményt sorol fel, megnevezve az országot, a turbina típusát, az eset leírását, megadva az adatok forrását.
Az igen figyelemreméltó adatbázist (Caithnesswindfarms.co.uk/fullaccidents.pdf) egy kis csapat állította össze, amely azonban kifogyott az erőforrásaiból, és szerepét egy másik skót civil szervezet, a Scotland Against Spin (SAS) vette át, a nevét talán „Skócia a szélkerekek ellen” formában lehetne magyarra fordítani. A SAS célja, hogy megváltoztassa a skót kormány energiapolitikáját annak érdekében, hogy Skócia történelmi tájait ne csúfítsák el szélturbinákkal. A természeti táj védelme mellett azzal érvelnek, hogy igaz ugyan, hogy Skóciában sokat fúj a szél, ez azonban mégiscsak időszakos, a szélerőművek csak meghatározott szélsebességi határokon belül (20–100 km/óra) működtethetők.
A távoli szélerőműparkok összekötése, az „okos” hálózat, sem jelent valóságos megoldás, mert igen sok esetben Európa egészére ugyanazok a szélviszonyok érvényesek, tehát a szél egyszerre mindenhol lehet alacsony intenzitású. Hogy ennek ellenére a villamosenergia-ellátást biztosítani lehessen, lényegében a szélerőművek kapacitásának megfelelő háttérkapacitást kell fenntartani, mégpedig sok esetben üzemkész (forgó) gázturbinák formájában, hogy a rövid időközönként bekövetkező szélerőváltozásokat azonnal kompenzálni tudják.
Ha még beszámítjuk a szélturbinák létesítése és karbantartása során keletkező szén-dioxidot és a turbináknak a többi villamos erőművekhez képest sokkal rövidebb élettartamát, egy szélturbina életciklusa során alig lesz kisebb a szén-dioxid-kibocsátás, mintha végig gázturbinák működnének, nem is beszélve arról az esetről, ha a villamos energiát atomerőművek állítják elő. Hogy e kis skót csapat mennyire tudja megvédeni a szülőföldjét a saját kormányának, de leginkább az unió vezetésének irracionális politikájával szemben, az meglehetősen kétséges, különösen annak fényében, hogy az unió vezetése az EU karbonsemlegességének elérése érdekében kiemelkedő szerepet kíván adni a szélenergiának.
Frans Timmermans, az unió klímapolitikájáért felelős biztosa és Kadri Simson, az energiapolitikáért felelős biztos 2020 novemberében tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen a tengerekre épített (offshore) szélerőművek kapacitásának megharmincszorozását, 300 GW teljesítmény elérését, tűzték ki célul 2050-ig. A 300 GW azonban túl kevés lenne a klímasemlegességhez. Sajnos az unió energiapolitikai dokumentumaiban teljes körű energetikai elszámolás nem található, így nem világos, hogy milyen megújuló energiaforrásokat vesznek még figyelembe a klímasemlegesség elérése érdekében.
Tisztánlátás céljából ezt a hiányt saját számítással próbáltuk áthidalni, meglévő statisztikai adatokból és politikai nyilatkozatokból állítva össze egy lehetséges átalakulási pályát. A 2016-ra rendelkezésre álló teljes körű adatok szerint jelenleg az unió összes energiaszükségletének 14 százalékát fedezik megújulók, 13 százalék az atomenergia aránya, a többi olaj, földgáz és szén, vagyis fosszilis, szén-dioxidot termelő energiaforrás, ezeket kell 2050-re zéróra csökkenteni.
A számítás során – az erre vonatkozó különböző nyilatkozatoknak megfelelően – feltételeztük, hogy az unió összes energiaigénye az energiahatékonyság növekedése miatt nem nő, sőt a hatásfokok növekedése miatt még egy kicsit csökken is, továbbá az összes potenciálisan rendelkezésre álló víz, geotermikus és bioenergia kihasználásra kerül, az atomerőművek kapacitása azonban az unió vezetésének atomenergia-ellenessége miatt változatlan marad. Ekkor a számításokból az jön ki, hogy a szél- és napenergiának a jelenlegi 460 terawattórával szemben 10 ezer terawattóra energiát kell szolgáltatnia, vagyis a jelenlegi huszonkétszeresét.
Ha ezt az energiamennyiséget fele-fele arányban osztjuk el a szél- és a napenergia között, akkor a jelenlegi szélenergia-kapacitásokat 17 szeresére, 2580 GW-ra, a napenergia-kapacitásokat pedig 33 szorosára, 3300 GW-ra kell emelni. A szélerőművek 260 ezer négyzetkilométert foglalnának el, tehát Magyarország területének csaknem háromszorosát, míg a naperőművekkel „csak” 51 ezer négyzetkilométert kellene lefedni.
Nem vitatkozva most azon, hogy ekkora terület lefedése (és az erőművek folyamatos karbantartása) mennyire esik a realitások birodalmába, nézzünk inkább szembe azzal a kérdéssel, hogy a szél- és naperőművek időben erősen változó energiaszolgáltatásából, hogyan lehet a szükségleteknek megfelelő energiaellátást biztosítani. Nem részletezve a számításokat, ha ezt a problémát mondjuk a TESLA Powerwall 6,4 kWh-s akkumulátorával mint legkorszerűbbel kívánnánk megoldani, ebből 262 milliárd darabra lenne szükség, és mivel darabja háromezer euró, az összköltség 786 000 milliárd euró lenne, ami több, mint az unió éves GDP-jének negyvenszerese.
És ezeket az akkumulátorokat tíz év múlva le kellene cserélni. Ez annyira képtelenség, hogy még az unió vezetésének is feltűnt, nem is gondolkodnak a villamos energia tárolásában, hanem ehelyett meghirdették a hidrogéngazdaságot, vagyis azt, hogy a szél- és naperőművek által termelt villamos energiával vizet bontanak hidrogénre és oxigénre, és a hidrogént tárolják, illetve használják fel az energetikai folyamatokban, például tüzelőanyag-cellákban, hogy áramot termeljenek és gépkocsikat hajtsanak vele.
A baj csak az, hogy az energia többszörös átalakításának hatásfoka csekély, 25-40 százalék, így a szél- és naperőmű-kapacitásokat – és az általuk lefedett területet – három-négyszeresére kellene növelni. Ezen túlmenően a hidrogént – robbanékonysága miatt – a háztartásokban nem lehetne fűtésre és főzésre használni, még a vezetékrendszer átépítése esetén sem. Nem csak arról van szó, hogy a költségek rendkívüli mértékben emelkednének – a hidrogénnel hajtott Toyota Mirai ára 60 ezer dollár, háromszorosa az azonos kategóriájú benzines autónak – hanem arról is, ilyen átépítések fizikailag – legalábbis 2050-ig – nem végrehajthatók, nincs hozzá sem ember, sem kivitelezői kapacitás.
De mit érnénk el, ha az unió valamilyen különleges erőfeszítés révén végül mégis el tudná érni a klímasemlegességet? Semmit, mert az országok nagy része továbbra is a fosszilis energiaforrásokat (szén, olaj, földgáz) használná, mivel más nem áll a rendelkezésükre, a levegőbe kibocsátott szén-dioxid tehát változatlanul növekedni fog, mintha az unió semmit sem tett volna, hiszen a globális szén-dioxid-emisszióban mindössze nyolc százalékot képvisel.
Még az a szerencse, hogy a Föld klímaváltozásában az emberi szén-dioxid-kibocsátásnak igen csekély a szerepe van, ha van egyáltalán. A klíma az ipari forradalom előtt is változott, és ezután is változni fog, még örülhetünk, hogy melegszünk, nem pedig újabb jégkorszak következik, mint azt a hetvenes években hittük.
Próbaképpen elvégeztem egy olyan számítást is, hogy a klímasemlegesség, tehát a szén-dioxid-kibocsátás zéróra csökkentése atomerőművekkel megvalósítható-e, és az jött ki, hogy lényegében igen, mégpedig meglepően alacsony költségek mellett, évente az unió GDP-jének mindössze fél százalékát kellene atomerőművek építésére fordítani.
De ez az, amit a német zöldek és hatásukra az unió politikáját meghatározó német vezetés annyira ellenez, hogy a saját meglévő atomerőműveit is bezárja. Mint láttuk, a szélerőművek építése eddig 220 halálos áldozatot követelt, míg az atomerőművek rovására legfeljebb negyvenet lehet írni, azt is mind a csernobili kísérlet miatt, ennek ellenére az atomerőművek veszélyeivel való riogatás határozza meg az unió politikáját.
A bemutatott számítások arra világítanak rá, hogy az EU energiapolitikája ugyanúgy irreális feltételezésekre épül, mint a bevándorlás- és sok más egyéb politikája, és a bukás elkerülhetetlen lesz. E bukásból Magyarország még kimaradhat, ha felhagy a naperőművek fejlesztésére vonatkozó megalapozatlan célokkal, és helyette az atomenergia minél teljesebb kihasználására helyezi a hangsúlyt.
(A szerző villamosmérnök-közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
