Kondor Katalin

Vélemény és vita

Elszálltak az évek…

Húsz esztendő elszelelt! – mondtam magamban József Attila sorait részben kölcsönvéve, amikor kezembe került az a könyv, amelyet egy lelkes, a rendszerváltozásnak nevezett esztendőket tevékenyen üdvözlő ember jelentetett meg, mégpedig egy konferenciasorozat emlékére. Ezt a konferenciát Évezrednyitó beszélgetések címmel szervezte Gróf István Sárváron, merthogy ott volt akkoriban önkormányzati képviselő. Akiket felkért, valamennyien közéleti emberek voltak, és azok mindmáig, ha meg nem haltak, mert sajnos sokan vannak, akik búcsút mondtak már e földi létnek.

Nincs már köztünk Chrudinák Alajos, Dinnyés József és Sára Sándor, hogy csak néhányukat említsem. Az előadások írott változatából sajnos nem rendelkezem mindegyikkel, de amelyek birtokomban vannak, azokat érdekes élmény újra elolvasni. Egytől egyig mind tanulságos. Főképp abból a nézőpontból, hogy vajon ki, mit gondolt akkoriban társadalomról, magyarságról, sajtóról és helyzetünkről a világban. És persze, hogy vélekedünk most mindarról, amiről ők annak idején nyilvánosság előtt is elmondták gondolataikat. Úgy hiszem, érdemes lapunk olvasói számára is felidézni azokat az éveket az előadók gondolatainak közlésével.

Simó József előadóművész, a Czegei Wass Alapítvány elnöke Wass Albertről beszélt, arról az íróról, akit a rendszerváltozásnak nevezett fordulat első percétől hevesen támadtak (mindmáig ezt teszik) azok, akik irtóznak a hazaszeretet szótól, és akit a kultúrpolitikusoknak nevezett személyek oly sikeresen rejtettek el szemünk elől hosszú évtizedekig, hogy még a Széchényi könyvtárban is csak az úgynevezett zárt anyagok tárában volt megtalálható. Wass Albertről azóta persze már sok mindent tudunk, de azt Simó József hozta ott, Sárváron nyilvánosságra, hogy bizony kultúrpolitikusaink tudták, kit rejtegetnek Wass Albert személyében előlünk.

A Széchényi nem kölcsönkönyvtár, de egyes különleges elbánásban részesülő emberek mégis kaphattak kölcsön könyveket tőlük. Történt, hogy egyikük felesége azzal kopogtatott be a könyvtárba, hogy a férje hagyatékában (az illető akkoriban halt meg) talált könyvben a Széchényi könyvtár pecsétje volt. És ő ezt most visszahozta. Nos, az asszony Aczél György felesége volt. A könyv pedig az író Elvásik a veres csillag című regénye. Úgy látszik, Aczél elvtársat tényleg érdekelte, mikor vásik el az a bizonyos csillag.

A sárvári előadás-sorozat vendége volt Nagy Feró is, aki mondandóját a Provokáció a puszta létem címmel adta elő. Egy idézet tőle: „Én nem voltam forradalmár. Én egyszerűen írtam zenéket, írtam szövegeket, azokat elénekeltem, aztán a rendőrök meg elvittek.” Beszélt persze a lemezeiről, az István, a királyról és a demokráciáról is. „A demokráciának úgy kéne működnie, hogy a legkisebb vélemény is megjelenhessen. De nem tud megjelenni ebben a világban, és nem tud megjelenni a médiában sem.” Nehéz cáfolni a kijelentést, kivált, ha a közösségi média új keletű cenzúrázására gondolunk.

Chrudinák Alajos előadásában a nemzeti újságírók küzdelméről beszélt, amelyet a magyarellenes uralom képviselőivel vívtak. Az elmúlt évtizedek egyik legelhivatottabb és páratlan tudású újságírója ma is úgy hiányzik a közéletből, mint éhezőnek a falat kenyér. Például 2005-ben ezt mondta: „Most is ugyanaz az élcsapat irányítja a nagy bitang MSZP-t. Ugye? Hát nevetséges.

Ez a nemzetközi, kozmopolita, világpolgár élcsapat, amelynek a legnagyobb bűne – ami Magyarországot illeti – az, hogy magyarellenes. Az, hogy utálják a magyart. Ők ugye a másság kultuszáról beszélnek. De úgy a másságról, hogy amikor ők mások, akkor mi azt tiszteljük, imádjuk és szeressük, és boruljunk le! De amikor mi vagyunk mások, akkor mi aljas irredenták, fasiszták, nácik, bűnös magyar nép vagyunk. (…) Aczél hozta be Sorost is. Sorosnak az volt a szerepe, hogy kinevelje azt az élcsapatot, azt az új avantgarde-ot, azt az SZDSZ-magot, amely majd itt apránként előkészíti a talajt a nemzetközi ipar és pénztőke előtt. Nem azt, hogy itt a magyarság talpra álljon.”

Amerikáról pedig egyebek közt azt mondta: „Ha megkérdezik Busht, George, mit jelent számodra a demokrácia? Mit jelent számodra a szabadság? Azt mondja, amerikai világuralom. Mert mi vagyunk a legfejlettebbek, a legokosabbak. Hát persze, hogy a marxisták is ezt akarták. A kommunisták is. Kifordítani a világot, és uralni azt. (…) Magyarországon is ki akarják irtani a nemzeti tudatot, és a magyar nemzetet ellehetetleníteni. És nyilvánvaló törekvésük mindenféle gazságot ráhárítani, főképp a nemzeti bűntudatot.”

Chrudinák kül- és belpolitikai éleslátását, amelyet cikkei, megszólalásai világosan bizonyítanak, tömegekkel kellene megismertetni. Mert különleges tehetség, nagyon tájékozott, nagyon művelt, nagyon tapasztalt és hazafi. Volt. Ám fennmaradt sok filmje, cikke, elemzései, amelyekből rengeteget lehetne tanulni. Kár lenne őt elfelejteni, mert azok közé tartozik, akik holtukban is hatnak, és hagyatékukra figyelnünk kellene. Talán le sem kellene írnom, hogy a sárvári találkozókon Balczó Andrásnak is óriási sikere volt. Erőt adó előadásából csak egy gondolatot idézek. „A félelem alkalmatlanná tesz arra, amit egyébként tudtok. A félelem elvarázsol. Csak az elgyávultak szégyenkeznek
az ütközet után.”

Nos, a cenzor nélküli, felszabadult és őszinte beszélgetések az okos, sokat tapasztalt, sokat tudó emberekkel szerintem ma is hiányoznak a közéletből. Kivált, mert egyre erősebb a cenzúra, egyre több a hátsó szándék, a hazugság a világban. Hiányzik az igazi egyenes beszéd. Még az interjú műfaja is, mélyinterjúra gondolok, mintha hátrébb szorult volna a sajtóban, a könyvkiadásban.

Az Évezrednyitó beszélgetések rendezvényének Dörner György színművész is vendége volt 2006-ban. A közönség a beszélgetés végén Wass Albert-verset kért tőle. Ő azt mondta: most mást szeretne előadni. Reményik Sándor versét választotta. Talán egyértelmű lesz, miért szántam e cikk végére a verset.

SZÓL A CENSOR…

Szól a censor: Vetó; megtiltom ezt.
E hasáb üres marad és fehér! –
S az üres lapon gyúlnak lángbetűk,
Betűk: mint a tűz, betűk: mint a vér.

Szól a censor: Vetó; hatalmam nagy;
A semmiségbe vetlek vissza én! –
S a fehér lapról láthatlan sorokban
Feltámad az elítélt költemény.

Szól a censor: Álom, megfojtalak,
Hogy lásd a napfényt: én megtiltom Néked
S szól az Ige: én öröktől vagyok
S nem érintnek halálok, születések!

Szól a censor: Ez férfi munka volt,
Ma nem olvasta senki e lapot! –
S szól a fehér lap: tévedsz, jó uram.
Látatlanul mindenki olvasott!

(A szerző újságíró)   

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

Üres sokszínűség

ĀMa Európában az önámítás meglehetősen aránytalan túlsúlyban van az értelemmel szemben